„hó” – novellák címszó szerint

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 24. 14:30 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 3

Szürke óvatosan merészkedett ki a ház oltalmából. Apró lábai alig hagytak nyomot a hóban. Ámulattal vegyes izgatottsággal tekintett körbe. Mindent, amit ismert, puha hópaplan fedett. Hideg volt, de melegen öltözött a kalandhoz. Csíkos sálja és zöld sapkája szinte rikított a fehér tájban. Vidáman kezdett bele a terve megvalósításába. Először egy kicsi, kemény gombócot formált ügyes kezeivel. Hosszan görgette maga előtt. Mikor már el sem bírta, akkor gyúrt egy következőt. Ezt kisebbre hagyta. Sokat tapasztott, formázott. Végül szembe találta magát a világ legkisebb hóegerével. Farkincája fonaldarab volt, orra és szeme apró széndarabkák, és bajusza Cirmos elhullott szőre. Elégedett boldogsággal tért haza.

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2026. 01. 19. 10:03 Út–történet ❤️ 2 👁️ 19

Hó hangtalanul hull az utcára, mintha valaki odafentről puha tollakat szórna a világra. Az idős asszony az ablak előtt ül, tenyerét a langyos bögrére szorítja, és tekintete a fehérségen függ. A hó mindig emlékeket hoz, finom, csillámló darabokban. A szemközti fa ágairól lehajolnak a hókupacok, mintha a természet fáradna az édes teher alatt. Az idős nő nézi az egyik ágat, amely megremeg a friss hó súlya alatt, majd a pelyhek nagy darabokká tömörülve hangtalanul aláhullnak. Ahogy lezuhannak, a gyerekkor csattanó, vidám ropogása visszhangzik szívében…

„A tanya udvarán ugyanígy remegett meg néha egy-egy faág, és ahogy lepergett róla a hó, mi, gyerekek úgy futottunk oda, mintha valami titkos jel lenne a játék kezdetéhez. Arcunkba belemart a hideg levegő, a jég szikrázva megcsillant, és már…

Írta: A. J. Vale 📅 2026. 01. 09. 15:18 Egyéb ❤️ 2 👁️ 27

Ahogy előbújtam kotorékomból, a kora tavaszi, enyhén fújó hideg szél belekapott vörös, tömött bundámba. Mintha apró ujjak túrtak volna a sűrű szőrszálak közé, ám a fagyos levegő érintése nem érte el bőrömet. Vörhenyes bundám megvédett a hideg levegő tolakodó furakodásától.
Gyomrom hangosan megkordult, jelezve, ideje ismét vadásznom.
Nagyot nyújtóztam a hatalmas, öreg fűzfa tövében, aminek gyökerei között bújt meg a rókaváram.
Második télen használtam ezt a helyet, amit egy borz hagyott hátra. Tágas volt, tele mély, kacskaringós járatokkal. Legnagyobb előnye az volt, hogy két kijárattal is rendelkezett. Az egyik közvetlenül a fűz tövében, a másik jóval távolabb, egy magányosan álló erdei fenyő lábánál.
Felemelt fejjel tekintetemet az égre emeltem, amit szürke, gomolygó felhők szeltek…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2025. 12. 29. 09:56 Karácsony ❤️ 1 👁️ 16

A hó már teljesen beborította a fenyves erdőt, és a fenyőfák ágai mélyen meghajoltak súlya alatt. Nagy csend honolt a hatalmas erdőségben,  ám ezt a csendet szenteste napjának reggelén egy lovas szán  csengőjének csilingelése törte meg. A vágtázó  lovak orrából párafelhő bodorodott, a lábuk nyomán hófelhő szállt. Gazdájuk, kucsmája alól kilesve, jobbra-balra nézelődött. A legszebb, legformásabb fenyőfát kereste, amit majd hazavisz karácsonyfának. Szemei hamarosan megpillantottak egy szép sudár, fiatal fát. 
Hirtelen megrántotta a gyeplőt, a lovak abban a pillanatban megtorpantak és mozdulatlanul álltak a nagy hóban. Szánkó aljából előkerült a fejsze, és hamarosan ütemes csattogásának hangja visszhangzott a hatalmas fenyők közt. Az öreg fenyők tudták, most veszítik el fiatal társukat, és…

Írta: Szabó Szabina 📅 2025. 12. 21. 23:43 Élet ❤️ 0 👁️ 13

Csendes hajnal volt, az emberek nagy része még aludt. Kint is alig mozdult valami, csak egy-két éhes galamb próbálta a jéggé dermedt hó alatt megkeresni a reggelijét. A külvárosi részen mindent szépen betakart a hó, letisztult a kép. Csak pár hókupac törte meg a táj simaságát. A gyerekek kedvéért mindig máshová lapátolták össze, hogy tudjanak hócsatázni. A kupacokból sáncokat építettek, amit a jég vastag réteggel vont be. Az ajtó halkan nyílt ki, s egy pillanatra megállt keretében a férfi, és végignézett a feljárón. Esett az éjjel is egy nagyobb mennyiség, volt értelme felkelni. Kilépett, s megfogta az ajtó mellé támasztott lapátot. Megfigyelte a dombokat, mit nem szabad eltakarítania, a gyerekek kedvéért. De egy percre is elidőzött egyen, amire nem emlékezett, hogy tegnap ott lett volna…

Írta: A. J. Vale 📅 2025. 12. 18. 14:50 Karácsony ❤️ 0 👁️ 10

– Vajon eljön ebben az évben is? – kérdezte húgom félszegen, miközben próbált mellém fölmászni az ablak alatt álló székre.
– Biztosan. – jelentettem ki magabiztosan. – Hiszen jók voltunk. – És cinkosan rákacsintottam.
Széles mosolyra húzódott a szája és két kis gödröcske jelent meg a szája szegletében, akár édesapánknak.
– Úgy szeretném egyszer meglátni. Csak egyszer! – ragyogott fel meleg, barna szeme.
– Tudod, hogy nem lehet. Mindig éjjel jön, amikor alszunk. És nem leselkedhetünk utána! Tilos meglátnunk az angyalokat! – ráncoltam össze feddőn a homlokomat.
– Tudom. – motyogta maga elé Terka, miközben ujjával köröket rajzolt a jégvirágos ablakon. Aztán rálehelt és kezével elmázgálta a karikákat. Az orrát az üveghez tapasztotta és csak fújtatott, mint egy feldühödött bika, amíg…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2025. 12. 16. 09:42 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 31

1960-asévekben járunk egy szép zalai faluban Becsehelyen. Az én gyönyörű szülőfalumban, melyet szőlőhegyek, dombok öleltek körbe. Erdei magasodtak a falu felett. Fáin, mókusok, pelék játszadoztak.  A többi évszakban is csodálatos látvány volt, de télen varázslatos, ahogy mindent betakart fehér paplanjával a tél. A fák roskadoztak a hó alatt. Amerre csak néztél, az érintetlen tisztaságot mutatta a hófehér táj. 

Elkezdődött a téli szünet az iskolában. 

Térdig érő hótakaró borította be a falut, a dombot. Félméteres jégcsapok függtek az ereszeken, jégvirág nyílt az ablakokban. Előkerültek a szánkók a kamrákból. Nem bolti, hanem apukák, nagyapák által készített egyszerű szánkók, ráterítve egy pokróc és irány a domb, a gyereksereggel. Gyalog fel, szánkóval le. Órákig bírtuk a hideg…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 04. 23:48 Karácsony ❤️ 0 👁️ 21

A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála.

– Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ.

Ekkor léptek…