Ketten sétáltak, a virágba borult külvárosi fasoron. Hajlott hátú öregasszony és egy kilenc év körüli kislány. A szelíd áprilisi nap könnyen áttört a zsenge levelek között, és tetszetős mintákat rajzolt a járdára. A gyerek ugrándozva haladt nagyanyja mellett, mézszínű copfja lengedezett, akár a fiatalság zászlaja. Váratlanul rákiáltott az öregasszonyra, s megragadta a karját. Jól látszott, hogy a bal kezén csak három ujja van. – Nézd, mama! Sündisznó! – Ne ijesztgess, te gyerek! – Nézd, milyen aranyos! Nézd, hogy fut! Mintha kerekeken gurulna! – Látom. Tényleg aranyos, ők így közlekednek. A sün óvatlanul át akart szaladni az úttesten. Ebben a pillanatban egy teherautó fordult ki az egyik keresztutcából. Végigdübörgött a szűk utcán, s a sündisznó mozdulatlanul maradt fekve. A gyermek…Tovább olvasom…
Reggel van. A nagy sárga tányér már felgurult az égre. Éhes vagyok, a Gazda még alszik. A Gazda! A világ leggyönyörűbb teremtménye. El sem tudok képzelni szebbet kopasz fejénél, dülledt szeménél, krumpliorránál, sárgán ragyogó fogánál, jókora pocakjánál. Még egy hatalmas húsos csont se veheti fel vele a versenyt. Fel kell kelteni. Azt morogja, „miért kell nekem minden reggel erre ébrednem?” Az emberek furcsák. Így jelzi, mennyire örül, hogy bökdösöm az orrommal, nyalogatom a képét és ugrálok kicsit a hasán. Pedig már nehezen mászom fel az ágyra, fájnak a csontjaim. De a gazda öröme a legfontosabb. Végre nyílik a hűtőszekrény, megtelik a tányérom. Most már elkezdődhet a nap. A Gazda kimegy a kertbe, természetesen vele tartok. Segítek neki, szép gödröket kaparok és belehempergek. A Gazda…Tovább olvasom…
Gyermekkorom óta meglehetősen furcsákat álmodom. Talán a rémálmokhoz legfeljebb csupán annyi közük van ezeknek a szinte szürreális, groteszk látomássorozatok képeinek, hogy kis iskolásként főként olyan álmaim voltak, ahol meg kellett volna menteni valakinek, míg kamaszkoromtól mostani felnőtt koromig egyre inkább azok az álmok vették át agyam titkos tekervényei között a feltétlen irányítást, melyek egy ideális családról, párkapcsolatról, szerelemről, házasságról stb. szólnak. Pedig meglehetősen rossz alvónak számítok, ugyancsak gyerekkorom óta. Általában ez az egész úgy kezdődik, hogy nagy nehezen elhelyezkedem leginkább egyszerű, favázas priccságyamon, majd szó szerint veszedelmes ringlispílszerű forgolódásba, és testem dobálozásába kezdek, akár csak egy olyan óriáscsecsemő…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Olyan furák az emberek. Azt hiszik, mindent tudnak a világról. Az igazság az, hogy minél többet ismeretet szerzünk, rádöbbenünk, milyen keveset is tudunk. A legnagyobb hiányosságunk, hogy nem vagyunk elfogadóak másokkal. Csak a mi igazunk az igaz, a másiké biztos, hogy nem az. Aztán ha ér valamilyen nagy csalódás, akkor fájdalmasan beismerjük, hogy mégsem nekünk volt igazunk. Már aki van annyira intelligens, hogy be tudja ismerni ezt. Utálom az állatkínzókat. Ez annak apropóján jutott az eszembe, hogy aki az állatot bántalmazni tudja, az embertársát is bármikor meg tudja sérteni, porig tudja alázni, de akár még az életét is el tudja venni. Az állatkínzók szerint az állatoknak nincs lelke, nem éreznek, nem értenek semmit a külvilágból. Aki így gondolkodik, nem nézett még kutya szemébe…Tovább olvasom…
Erika valóságos konyhatündér a saját birodalmában. Fantasztikusan berendezett, modern, minden igényt kielégítő art-deco stílus, letisztult formák, színek, és vonalak uralják pontos kiszámíthatósággal nem csupán amerikai típusú konyhájának minden szegletét, de talán még életét is, ami – persze mostanság – meglehetősen kezd szétesni. Akivel csak meg akarja kedveltetni, vagy szerettetni magát, annak szó szerint szinte azonnal beférkőzik a bőre alá. Viszont akit nem különösebben, vagy éppen egyáltalán nem kedvel, azt valósággal még az okostelefonjától kezdve a közösségi média világából is radikálisan, és szabályosan száműzte, bárhogy is ácsingóztak felé, vagy próbálták megpuhítani. Erika legszívesebben bement az énidejében a hálószobában beszerelt, faltól falig típusú könyvespolchoz, mely…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy vidám szilveszteri napnak indult. Anna tarot kártyalapokkal jósolt, és a kristálygömbjét nézegette. Félelem fogta el a látványtól. Éjszakára ment dolgozni. Miközben készülődött, vérfagyasztó kacagást hallott kívülről. Mintha az űrből érkezett volna. Mi lehet ez? – hümmögött. Abban a pillanatban, ahogy kilépett, egy ököl óriási erővel visszalökte. Menekülni sem tudott. A férfi maszkot viselt, de ő felismerte. Jeges borzalom futott át a testén. A férfi rálökte az ágyra, és eltorzult arccal ütlegelni kezdte, miközben ráparancsolt, ne sikítozzon, különben repül az erkélyről. Majd lenyúlt a torkára, és fojtogatta kegyetlenül. – Megdöglünk mindketten! – üvöltötte. Életét a szomszéd kutyája és egy titokzatos szellem mentette meg.Tovább olvasom…
A hó szelíden hullott az éjszaka csendjében, a fagyos szél finoman csípte Jackson arcát. A férfi egy kihalt utcasarkon, egy omladozó fal tövében gubbasztott. A fák ágai nehezen tartották el a rájuk rakódott súlyt, és a házak ablakain keresztül meleg fények pislákoltak, mintha csak a boldog idők emlékei akarnának beszűrődni az éjszakába. Csak a szeme volt élő; a teste, a lelke, a reménye már régóta megdermedt. Fázott és éhes volt. Egy száraz kenyérdarab volt minden vagyona – és még az sem sokáig marad nála. – Szép kis karácsony, ugye? – mormolta az éjszakának, miközben ujjai közé szorította a kenyérhéjat. A fejében emlékek cikáztak: a gyerekei kacaja, a felesége mosolya, a kandalló melege és az ünnepi asztal ínycsiklandó illata. Egy másik élet volt az, egy másik világ. Ekkor léptek…Tovább olvasom…
Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó döcögött az erdei úton. A fák tövében hóvirágok, ibolyák búcsúztatták a telet. A bokrok is ébredeztek, óvatosan bontogatták rügyeiket. A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt. Teljesen biztos volt benne, hogy az ő trillázása kényszerítette térdre a telet. A kocsi, öreg tanya udvarára kanyarodott be, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből. – Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt! Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt. – Szevasz Heki! Hol a gazdád? – Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes…Tovább olvasom…