Mikor titokban még híres embernek készült, éppen az ehhez hasonló bakik keserítették el. Amikor bekapcsolta nagy ritkán a tévét, mintha évről évre ugyanazok a jellegzetes cicababaarcok bukkantak volna fel előtte. A kigyúrt macsó, aki egész álló héten a konditeremben feszít, méretes bicepszeit tornáztatva, hogy aztán a zsírúj Ferrarijával a Rákóczi úton koccanhasson, méghozzá poénból, mert szándékosan vészfékezett egy szabályosan közlekedő busz előtt, aminek – úgy tűnik – kötelező elsőbbséget adni, ha a buszsávban közlekedik. Aztán ott voltak a valóságshow-győztesek, akiknek megint csak alig-alig akadt fikarcnyi kis eszük. A műsorvezető feltett, logikusan meghatározott kérdésére is csupán annyit tudtak magukból kipréselni, hogy a médiában képzelik el az életüket! Mintha csurig elég lenne…Tovább olvasom…
– Mi van akkor, ha a valóság nem csupán valóság, hanem egyfajta köztes dimenzió, mely gyakorlatilag az idő és a tér között félúton helyezkedik el? – tette fel a kérdést már sokadszor leginkább csak önmagának Szilárd, aki a negyvenedik születésnapja után kicsit cinikusan, kicsit megcsömörlötten arra az egyszerű, józan paraszti következtetésre jutott magában, hogy a közösségi média az a virtuális tér, ahol a celebek, közszereplők és általánosságban a jó nép is bármikor bárkit, bárhogyan totálisan átver. És azok a szemétkedő, gonoszkodó, csúfolódó kommentek, amik vagy százával árasztották el egy-egy irodalmiaskodó posztját, az szinte már nem is a tartós aljasság, pofátlanság legtetejét súrolták, de nagyon úgy festettek, mintha a személye elleni személyes inkvizíció és keresztre feszítésnek…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Becsukom magam mögött az iskola kapuját. Végre! A szeptemberi kezdés minden évben kimeríti az embert. Szeretem az iskolaszagot, szeretem a gyerekeket, a zsibongást, de ma különösen nehéz napom volt. Zsong a fejem. Ki kell járnom, ki kell takarítanom magamból ezt a fáradtságot. Gyönyörű idő van szerencsémre, lágy őszi napsütés, felhő egy szál se. Sétálok egyet a parkban, bemegyek egy kávézóba. A sétálóutcán nyoma sincs a nyári forgatagnak. Szinte azonnal kiszúrom az utcasarkon régi kedvenc diákomat, aki szófogadó kisfiúcska, és különleges módon érdeklődik, és viszonyul a világ változásaihoz. A minap is kissé zavarba ejtő kérdésekkel traktált, hogy magyarázzam meg el neki, hogy egy úriember, hogy s miként szokott a gyengébbik nemnek udvarolni, mire én bevetve irodalomtanári…Tovább olvasom…
Szürke, félhomály töltötte ki a kis szobát, annak ellenére, hogy még alig múlt el délután két óra. Hosszú, vékony ujjaival körbetekerte a takarót elcsigázott, csupa csont testén, és a fotelbe gubbaszkodott vissza. A pléddel együtt is csak annyi volt, mint egy tizenkét éves gyerek. Elmélázott tekintetével nem is igen látott már semmit a környezetéből, befelé nézett. Bevillantak élete legfontosabb eseményei, közben csakis a gyermekei hiánya fájt neki a legjobban, pedig minden porcikája feladta már a létet. A boldog gyermekkor után fiait kíváncsiságuk az országhatáron túlra vitte. Néhány érdekes tapasztalat után a munkájuk is odakötötte őket. Gyakran beszélgettek ugyan telefonon, de egyre kevesebbet találkoztak. Eleinte a nyári szabadságukat is egy harmadik országban töltötték. Néhányat…Tovább olvasom…
Augusztus utolsó hetében Dr. Novák Péter tanár különös hivatalos levelet vett ki társasházi postaládájából, melyet az elmúlt években, kellő rendszerességgel, megpróbáltak felfeszíteni, és mindig a nyugdíjaskorú házmesternek kellett a fülét rágni, ha a lakóközösség azt akarta, hogy javítsa meg a fennálló karbantartással kapcsolatos hibákat. Az eset már csak azért is figyelmet érdemel, mert az elmúlt öt-tíz évben postai levél ritkán érkezett, elvégre már mindent elektronikus, digitális formában kézbesítettek többségben. Feleségét már régen elvesztette, és felnőtt gyermekei, unokái sem voltak rá szinte sohasem kíváncsiak. Dr. Novák Antal, egykori tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő irodalomtörténész, író, költő, műfordító, könyvtáros, nyugalmazott tanár és még ki tudja, mi minden…Tovább olvasom…
Gyermekkorom óta meglehetősen furcsákat álmodom. Talán a rémálmokhoz legfeljebb csupán annyi közük van ezeknek a szinte szürreális, groteszk látomássorozatok képeinek, hogy kis iskolásként főként olyan álmaim voltak, ahol meg kellett volna menteni valakinek, míg kamaszkoromtól mostani felnőtt koromig egyre inkább azok az álmok vették át agyam titkos tekervényei között a feltétlen irányítást, melyek egy ideális családról, párkapcsolatról, szerelemről, házasságról stb. szólnak. Pedig meglehetősen rossz alvónak számítok, ugyancsak gyerekkorom óta. Általában ez az egész úgy kezdődik, hogy nagy nehezen elhelyezkedem leginkább egyszerű, favázas priccságyamon, majd szó szerint veszedelmes ringlispílszerű forgolódásba, és testem dobálozásába kezdek, akár csak egy olyan óriáscsecsemő…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Minden szülő szeretne nagyon büszke lenni gyermekeire, és mikor valami hiba, vagy gellert kapott számítás csúszik a gondosan felépített tervbe, akkor kezdik el rendszerint egymás macska-egér kicsinyességig fajuló játszmáit, és hagyják magára a gyerekeket; mondván ők az egésznek az okozói! Pedig valójában az igazi ok egy olyan képtelenségre törekvő eszme, vagy gondolat, mely a megfelelési kényszereken alapul! Ha ennek az adott kényszernek lesznek már nagyon kicsiny korban rendszeres üldözői, és követői a gyerekek, akkor felnővén ne csodálkozzanak a kedves szülők, ha adott felnőtt csemetéjük már képtelen lesz megfelelni olyan gyilkosan maximalista elvárásoknak, mint a külső kinézet, vagy a megnyerően egzotikus, és tetszetős külalak! Olivér szülei határozott kívánságával szándékosan…Tovább olvasom…
1. Néhány könnycsepp gördült le a kisfiú arcán. Talán az ijedtségtől vagy fájdalmától, mert az sem lehetett kicsi. A játszótéren fogócskát játszottak a gyerekek, Bálint megbotlott egy fűkupacban és a homloka nekiütődött a mászóka csövének. A koccanás lendületből történt, iszonyú fájdalmat érezhetett. A körülötte lévő szülők kárörvendően nézték. Minek szaladozik össze-vissza ez a tíz év körüli gyerek. Talán még idegesítette is őket a futkározás, mintha nem tudnák, hogy a gyerekeknek létszükséglete a mozgás, az örökös ficánkolás. Édesanyja Bálint kisöccsével a homokozóban játszott, csak a zokogásra lett figyelmes. Odarohant a fiához, és miután szemrevételezte a sérülést, magához ölelte őt, aki ekkor már a hasát is fájlalta. Összeszedték a homokozóban lévő játékokat és hazaindultak. A…Tovább olvasom…