Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…Tovább olvasom…
Pécs belvárosa lassan ébredt a nyári délutánban. A Széchenyi tér felett átnyúló árnyékok alatt a Janus Pannonius utca sarkán bújt meg a kicsi kávézó. Odabent minden illat – a fahéj, a kávé illata – a régi idők nosztalgiájának keveréke volt. Péter a sarokban egy asztalnál ült. A kávé már rég kihűlt, de kezét mégis a csésze szélén pihentette, mintha attól melegedne a szíve. Még mindig a kinti járda felé tekintett, ahol az emberek sorban haladtak el. Egyikük sem volt az, akit várt. Egyszer aztán hirtelen belépett. Igen, ez Edit volt, akire Péter várt. Fehér blúz, kócos haj és a tekintet, amit sohasem lehetett elfelejteni. A nézés, amitől a múlt, a jelen és a jövő egyetlen szívdobbanássá olvadt. Leült Péterrel szembe. Mintha csak tegnap köszönt volna el. Sok év telt el azóta, hogy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Géza sosem értette meg azt, hogy miért kell akár egy állásinterjú, vagy meeting alkalmával, akár egy vakrandi, vagy csupán csak egy workshop keretén belül nyilvánosan megszégyeníteni akár bárkit is? Már gyerekkorától kezdve fokozatosan szokott hozzá a kisebbrendűségi komplexusok egész tárházához. A „minden el van rontva” – érzésével viszonyult az összetett és sokszor talán éppen ezért igazságtalan világ dolgaihoz. Már javában elmúlt húszonhat éves is, amikor úgy lopakodott meg szinte észrevétlen csöndes, alamuszi, megtaposott méltósággal a Bölcsész-Kar főépületébe, akár egy kisstílű tolvaj, vagy bűnöző, hogy átvehesse közel hét éves megfeszített munkabírása hitvány gyümölcsét, és szándékosan nem vett részt a diplomaosztó ünnepélyes ceremónián, mert sosem tartotta magát eléggé méltónak…Tovább olvasom…
Amikor ránézek egy régi lemezjátszóra, mindig édesanyám és kedvenc dala jut eszembe. A lemezjátszót talán valamelyik tehetős nagynénjétől kapta ajándékba. Szépen megmunkált darab volt, édesanyám nagy becsben tartotta. Azokban az években (1960) volt egy közkedvelt színésznő, Psota Irén, akinek a színészi játékát az én anyukám nagyon kedvelte. Egyszer még Budapestre is elutazott a barátnőjével, hogy megnézzék valamelyik színdarabban. A színésznőnek akkor adták ki egy bakelit kislemezét, amin két dalt is énekelt. Az egyik címe: „Bezzeg az én időmben...” A másik dal címe pedig: „Én nem akarok mindenáron férjhez menni” – már a cím is sokat mondó! Minden nap kora reggel, mielőtt munkába indult, ezt a két dalt hallgatta (az én legnagyobb méltatlankodásom közepette). Igaz, nem túl…Tovább olvasom…
Szabó Balázs, villanyszerelő nehezen ébredt. Az egész heti munka elfárasztotta. Csontjaiban már érezte az elszálló éveket, mégsem akarta henyéléssel tölteni a napot. Kinézett harmadik emeleti ablakán, esett az eső. Már egy hete. A komor, szürke, egyforma házak látványa nem vidította fel. Törte a fejét mihez kezdjen a vasárnapjával. – Kimegyek az Állatkertbe – villant agyába az ötlet. – Február van, rossz idő, biztosan nem lesz tömeg. Leszállt a troliról, besétált a kapun. Eszébe jutott, hogy harminc éve járt itt utoljára. Boldogan szívta be a jellegzetes szagokat. Az állatokból keveset látott, elbújtak az eső elől, a sétányokon csak néhány elszánt látogató kószált. A medvék kifutójánál, a sétány aszfaltján mély repedést vett észre. – Ez még mindig megvan? – gondolta. – Itt…Tovább olvasom…
Api, vagy ahogy sokan emlegették, Döngetős Uraság egész életében gyerekes, mohó kíváncsisággal viseltetett az ún. technikai civilizáció vívmányai iránt, és persze tőle telhetően mindent el is követett annak érdekében, hogy hozzájuthasson olyan hiperszuper számítástechnikai vagy high-tech cuccokhoz, melyről a régi korok embere jobbára csak álmodhat, és legendás meséket gyárthat köréje. Kis családja azt gondolta róla, talán ebből megbocsátható rigolyáit előbb-utóbb majd csak kiheveri, és elfelejti, mint az összes többi elképzelését arról, hogy a dolgok majd csak megváltoznak, és több pénzt fog majd keresni multinacionális nagyvállalati beosztásában, ahol jóformán éjt-nappallá téve szakadatlan ment az ostoba robotműszak, és sokszor maguk az alkalmazottak sem igen érthették, hogy mi a fenét…Tovább olvasom…
Egy egy új vagy akár egy bizonyos nemzedék számára ismeretlen oldtimer eszköz jelenléte egy helyiségben nem várt dolgokat képes kiváltani az emberekből. Engedd meg, hogy bemutassak egy példát. 2018 utolsó napját írtuk. Bár valahogy sosem éreztem kényszert a szilveszteri bulizásra, egyszer azért egy kisebb baráti összejövetelre elrángattam magam, de csak olyan addig se zsebhokizásra herdálom az értékes életidőm alapon. Egy közeli szomszédhoz, a Kis Janóhoz mentünk, aki egyben muter kollégája volt. A terv az lett volna, hogy már előre pofont adva a jövő évi sikertelen fogyókúrának némi chips és Cola társaságában elcsacsogunk minden random baromságról, ami épp eszünkbe jut, ám Janesz lánya, Marinett úgy döntött, ő most produkálni fogja magát, legnagyobb örömömre. A jánnyal amúgy egy…Tovább olvasom…
Négyen voltak, akárcsak a Tini ninja teknőcök. Egyikük közülük, akinek Michelangelo teknőc volt az egyik kedvence, de tulajdonképp mindegyik teknőccel valósággal mély, szinte emberközeli barátságot ápolt, kitalálta, hogy suli után menjenek el a Budaörshöz közeli erdős részhez, mert ott vannak gusztustalan és bűzös csatornák, és olyan alagutak is, ahol könnyű szerrel elélhetnek a teknőcök is. – Na, fiúk? Ki van benne?! Rajta! – kérdezgette egy nap szinte minden iskolai nagyszünetben kétkedő és jócskán hezitáló osztálytársaitól a srác. – Jaj, hagyj már békén a hülyeségeiddel, Roli! Hány éves is vagy, öt?! Szánalmas és nevetséges, hogy még mindig képes vagy hinni egy ilyen ostoba képregénynek. – válaszolta az egyik kisnövésű, de annál bikaerősebb fiú, Gyurka. – Álljunk meg egy…Tovább olvasom…