Még mielőtt bármi is történhetett volna az adott színpadon, később kiderült, hogy a tulajdonképpeni előadás már javában elkezdődött. A legtöbb színész friss egyetemista volt, akik tojáshéjjal még a seggükön lavíroztak a sűrűn tömött széksorok közt, mert – mint később kiderült – ez egy kísérleti jellegű előadás volt, aminél lényeges szempont, hogy a színészek mintegy kvázi a kedves közönség tagjait is rendre bevonják az előadás folyamatába, ami bizalmasan és köztünk legyen szólva oltári nagy hiba, hiszen főként a magyar nézők többsége kellemes közönyösített tunyaságban és álomkórral a szemén szenved végig egy-egy fergetegesnek beharagozott előadást, és mindenhez annyi köze sincs, mintha őt magát érné ilyen-olyan kisebbfajta inzultus. Máté és Rita éppen úgy középtájt foglaltak helyet, és…Tovább olvasom…
Legalább másfél mázsás, pöttöm, pingvinalkatú, márkás öltönyt viselő, folyamatosan szivart pöfékelő emberke lépett be a nagy, stílusosan felújított üvegezett irodaházba. A recepción posztoló, unatkozó, gorillatestű biztonságiak szinte azonnal megállították, és kérdőre vonták, hogy mit keres itt: – Hova? Hova ilyen nagy sebességgel, nagyapó?! – kérdezgették az öltönyös, rejtélyes emberkét, aki – látszólag – persze ügyet sem vetett a két jócskán megtermett hústoronyra, ehelyett máris hívta a személyi lift hívógombját. – Hékás, öregapó! Hozzád beszélek! Mit akarsz itt, mi?! Jobb lesz, ha szépen megmondod, hogy mit a jó büdös francot akarsz! – követelőztek most már egyértelműen fenyegetően, ellenségesen. A pingvines, öltönyös emberke visszafordult; aprólékosan végigmérte a két idióta…Tovább olvasom…
A késő őszi reggel a tó fölött olyan köd ült, mintha a világ nem akarta volna elengedni az éjszaki álmát, s ezért inkább beleburkolózott egy misztikumos fátyolba. A nádcsomók és a parti, már sárguló fű deressége fehér szálakkal rajzolódtak ki a szürkeségben. A távoli erdő úgy állt a homályban, mint egy rejtélyes, felfedezésre váró sziget. Bálint, mint mindig, most is korán kelt. Szerette a hajnalokat, mert ennek az éjt váltó időszaknak volt egy különös csendje, amelyet az ember a nappalban hiába keresne. A férfi megállt az ajtóban, s hosszasan nézte a dérrel csipkézett tájat. Mélyet lélegzett. A hideg, friss levegőnek különleges, nyugodt illata volt. Bálint gyerekkorától kezdve szerette ezt a sajátságos, föld- és vízszagú illatot. – Jó reggelt! – köszönt halkan, bár jól tudta, hogy…Tovább olvasom…
Valahogy immel-ámmal vettem tudomásul, hogy nincs rá szükség. Ti. hogy feleslegessé vált nem csupán az eredeti szakmájában, mint gépész-lakatos, de sajnos a magánéletében is, mert imádott, kissé házsártossá lett felesége az utóbbi öt-tíz évben mintha megkövetelte volna, hogy egy évben minimum három-négy alkalommal vigye el őket nyaralni. És persze hogy nem a méregdrága kacsausztatónak elkeresztelt magyar tengerre gondolt, vagy a Margit-szigetre – de egyenesen a Maldív- vagy valami egzotikus Fülöp-szigetekre, ahol az ember naphosszat akár kedvére heverészhet a tágas, széles napernyők árnyékában, és a dús levelű pálmafák alatt, anélkül, hogy bárki leszólná, hogy miért nem dolgozik. – Egész álló évben csak idehaza tespedünk, és nem megyünk sehova! – bosszankodott mérgében az asszony…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
A nyári esőnek, akárcsak a legtöbb ún. természeti jelenségnek, melyeknek az ember kénytelen-kelletlen felvenni a küzdelmet, azt szokták mondani, hogy megvan a maguk sajátságos és kiszámított pikantériája. Miért történik az, hogy a legtöbb szerelmi szakítás nyáron történik? Talán azért, mert a hideg évszakot különösebben kedveli senki sem?! Június első hetében járt a naptár, és éppen Billie Myers: Kiss the rain c. száma ment az egyik rádiócsatornán. Jó kis szakítás, nosztalgiázós szám. Egy olyan dal, amin előbb-utóbb nincs is olyan ember, aki még ne gondolkodott volna el. Ilyen barátságtalan időben a férfi kiszállt autójából, és okostelefonján felcsörgette élete hölgyét, akivel úgy hitte, majd új életet kezdhet, és esetleg – persze ha minden összejön – családot is alapíthat. – Halló…Tovább olvasom…
A legjobb barátnője valósággal sugárzó boldogsággal jelentette be, hogy végre úgy érzi, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy maga mögött hagyja régi, hullámvasútszerű életét, és végre valahára külföldön kezdhessen új életet. Először el sem akarta hinni. Elvégre már egészen óvodáskoruk óta ismerték egymást ők és a szüleik is, és úgy össze voltak nőve, akár a tojás meg a héja, vagy mint két igazán nagyon jó testvér. Akár egy jól kifent, éles szikepenge hasított belé a váratlan hír: – Képzeld csak Jutkám! Annyira boldog vagyok, hogy végre talán sikerül megvalósítani az álmaimat, és új életet kezdhetek! Talán még sikerülne egy kis pénzt is összehozni, mert a jelenlegi állásom már kész katasztrófa, és hiába könyörgök mindig, ha eljön a fizetésemelés kérdése, a vezetőség csak húzza az orrát…Tovább olvasom…
Az igazság persze az volt, hogy szándékosan el akart költözni már szüleitől. Egyrészt végre meg akart állni a saját lábán, mint el nem hanyagolható szempont. Másrészt viszont egy ideje már terhessé vált számára, hogy minden családtagja egy rakáson éldegél, és már kiskorában sem lehetett önálló gyerekszobája, vagy – legalábbis – egy aprócska kuckó, ahová biztonsággal, magányra vágyva kicsit visszahúzódhatott volna a rémisztő külvilág bántalmai és zajai elől. A fővárosban különösen egy komplett albérlet – már ha egyéb költségeket nem számítunk – így is több mint háromszázötvenezret kóstált, amit így is, úgy is muszáj volt az embernek kifizetnie, különben a főbérlő villámgyorsan ajtót mutatott neki. Karcsi talpraesett volt szinte világéletében, és miután érettségi után – mindenki…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Szia… – hallottam azt a semmivel sem összetéveszthető, kellemesen bájos, ugyanakkor huncut csicsergő hangot, amit csak a valódi csupaszív emberek képesek kimondani. – Ö… Üdvözöllek… Segíthetek valamiben…?! – érdeklődtem a magam szerény, ártatlan, gyerekes naivságában, hiszen fogalmam sem lehetett, hogy a mobil túlsó végén vajon milyen hölgy csacsoghat velem. – Valld csak be, édes drágám, hogy fingod sincs róla, hogy ki vagyok? – Hangja egyszerre volt kekeckedő, kicsit rámenős, ugyanakkor flörtölő is egyben, mint általában azoké az embereké, akik előszeretettel szeretik önmaguk szűkebben vett környezetét és benne az embertársaikat is tesztek, gyerekes tréfáknak alávetni, egész egyszerűen abbéli félelmükben, mert senkiben sem hajlandóak maximálisan vagy eléggé bizalmat szavazni. –…Tovább olvasom…