„önreflexió” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 19. 21:45 Spirituális ❤️ 1 👁️ 23

A város zaja távoli morajlásnak tűnt az öreg kolostorkert falai között. Egy idős asszony ült a padon, kezében egy kopott kerámiacsészét tartott. Nem ivott belőle, csak nézte, ahogy a gőz finom táncot jár a hűvös levegőben.
– „Mindenki a nagy válaszokat keresi” – suttogta maga elé, amikor a fiatal tanítvány mellé telepedett. – „Azt hiszik, a sorsuk valahol a távoli hegycsúcsokon vagy a jövő ködös ígéreteiben rejtőzik. Pedig az élet nem egy távoli célállomás. Az élet a szünet két szívdobbanás között.”
A fiú a sietségtől még zaklatott volt, a gondolatai már a holnapi teendőknél jártak.
– „De hogyan találhatnám meg a teljességet egy egyszerű percben?” – kérdezte türelmetlenül.
Az asszony rámosolygott, és a kert végében lévő öreg fára mutatott, amelynek levelei között épp áttört a délutáni…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 19. 21:59 Spirituális ❤️ 1 👁️ 15

A szoba még a hajnal puha szürkeségébe burkolózott. A csend sűrű volt és védelmező, mint egy láthatatlan palást. Az Asszony kinyitotta a szemét, de még nem mozdult. Figyelte a mellette pihenő Társa egyenletes lélegzetvételét – a férfi arca az alvásban kisimult, minden földi gondtól mentesen.
Az Asszony érezte, ahogy a tudatossága lassan visszatér a testébe. De ma nem a napi teendők listája zakatolt a fejében, és nem is az óra rideg ketyegése sürgette. Egy mély, belső rezgés ébresztette fel, egy suttogás, amely nem füllel, hanem szívvel volt hallható.
„Jó reggelt, kedvesem” – csendült fel benne a Hang, amely saját lelkének és a Mindenségnek a közös visszhangja volt. „Itt az idő, hogy kinyisd a szemed a fényre. Itt az idő, hogy egy újabb napot szenteljünk az életnek – közösen.”
Ebben a…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 21. 17:16 Élet ❤️ 2 👁️ 15

Aznap este a város zajától menekülve a tó partjára sétáltam. A levegő friss volt, a víz tükrében a hold fénye lassan ringatózott, és végre hallottam a saját szívverésemet. Az elmúlt hónapok viharaiban annyiszor elvesztem a zajban, hogy már elfelejtettem, milyen az, amikor a lélek csendben marad.
Már ott ült a fa árnyékában. Amikor felém nézett, a szívem megnyugodott, mintha hirtelen minden feszültség elszállt volna. Nem kellett szó, nem kellett dráma. Csak a jelenlét. Csak az a csendes biztosíték, hogy nem vagyok egyedül.
„Jó estét” mondta halkan. A hangja olyan volt, mintha a levegőbe ültetett békét hozta volna.
„Jó estét” válaszoltam, és éreztem, hogy a légzésem lassul, a gondolataim elcsendesednek.
Az energetikai biztonság
Ültünk egymás mellett, és néztük a tó felszínét. Rájöttem…

Írta: Norbert Farkas 📅 2025. 12. 16. 12:21 Újév ❤️ 0 👁️ 14

Új év új remények. Új év új én tartja az a  rongyosra csépelt mondás, amellyel világszerte többszázezer önálló gondolatot még csak hírből sem ismerő egybites idióta rommá spammeli az összes létező közösségi-médiaplatformot január 1. éjféljétől kezdve, olyan elavult baromságokkal karöltve, mint hogy úristen már egy éve nem ettem, úgy cirka három hétig, hogy aztán feltehetőleg újra rájöjjenek, hogy attól még hogy egy nyamvadt számmal nagyobbat írunk a naptárba, a világ még rohadtul nem válik rózsaszínné. Jó reggelt!

A közösségi médián kívül (is) élők közt pedig valaki fogadkozik, valaki pedig fogad a fogadkozóra, hogy vajon meddig tartja a részeges és vagy fáradtság okozta kvázi nullára korlátozott tisztánlátás nyomán született ötlettől vezérelt nagyratörő tervét. 

Emlékszem egyszer…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 19. 21:49 Spirituális ❤️ 2 👁️ 12

A hajnal még csak szürke derengés volt a völgy felett, amikor az utazó megérkezett a belső templom kapujához. Fáradt volt. A vállát egy láthatatlan zsák húzta, tele nehéz kövekkel: régi szavakkal, el nem sírt könnyekkel és olyan emlékekkel, amelyekről azt hitte, sosem halványulnak el.
Leült a küszöbre, és a mellkasára szorította a kezét.
– „Ezek a nyomok...” – suttogta. – „Kitörölhetetlenek. Ott maradnak a szívemen, mint a mély vágások a fán. Hogyan léphetnék tovább, ha a múltam súlya minden lélegzetvételnél sajog?”
Ekkor egy halk hang szólalt meg a csendből. Nem kívülről jött, hanem onnan, ahol a lélek és a mindenség összeér.
– „Nézd meg jobban azokat a vágásokat” – mondta a Hang. – „Te hegeknek látod őket, de a lélek szemével nézve ezek szakrális barázdák. Olyanok, mint a…

Írta: Tasi83 📅 2026. 02. 08. 06:33 Élet ❤️ 1 👁️ 8

Megállt az előszobai tükör előtt. Egyszerre anyámasszony katonájaként és idiótaként festett a komplett, kissé kényelmetlen öltönyben, vöröses nyakkendőben, ingben, és úgy általánosságban a hivatalos találkozók ún. formaöltözetében.
„Miért kell neki már megint újra és újra végigjárnia azokat a halálosan kimerítő, fölöslegesen fizikai stresszt és idegi kimerültséget jelentő interjúkat bejárnia, ahol a munkáltató első és talán legfontosabb kérdése, hogy ti. hol szeretne tartani az elkövetkezendő öt-tíz évben? Erre a kérdésre még akkor se biztos, hogy az ember tudhatná a legfrappánsabb, legmegfelelőbb választ, ha adott esetben cum laude diplomázott marketing és üzleti kommunikáció szakon.
„Ha már behívtak egy elbeszélgetésre, akkor mi sem természetesebb! Csak légy mindig önmagad, és sose…

Írta: Láng Attila D. 📅 2025. 12. 20. 20:03 Humor ❤️ 0 👁️ 8

Nagyon jól ismeri a riportalanyt évtizedek óta, természetesen tegeződik is vele, és tud róla mindent. El is mondja.

– Most pedig, kedves nézőink, József Attilával fogok beszélgetni. Atesz – úgy gondolom, szólíthatlak így, hiszen a nézők előtt nem titok, hogy sok-sok éve ismerjük egymást –, te egyszer, ha jól emlékszem, a rakodópart alsó kövén ültél, nézted, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottad, sorsodba merülten, mint fecseg a felszín, hallgat a mély. Mintha szívedből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna?

– Igen.

– Egyszer azt mondtad, te úgy vagy, hogy már százezer éve nézed, amit meglátsz hirtelen. Egy pillanat s kész az idő egésze, mit százezer ős szemlélget veled. Látod, mit ők nem láttak, mert kapáltak, öltek, öleltek, tették, ami kell. S ők látják azt…