Reggel volt. A konyha ablakán még alig szivárgott át a fény, de ő már talpon volt. A mozdulatai nesztelenek, szinte észrevétlenek, mintha a világ csendje is benne folytatódna. A keze, vékony, fáradt kéz, a megszokott rend szerint mozdult a bögréhez, a vízforralóhoz, a gyógyszeres dobozhoz. A külvilág számára ez csak egy újabb nap volt, de ő tudta, számára ez is fájdalmas és harcos lesz. Fájdalmas, mert végre megtudja majd fia állapotának végső okát és talán szó esik majd a jövőről is, mert minden biztos dolog jobb lesz már az eddigi találgatásoknál, még ha fájdalommal jár is. Harcos lesz, nem látványos, ami tapssal végződik, nem hősi indulókra írt, hanem olyan, amelynek minden lépése belülről fakad. Az út eddig is tele volt váratlan eseményekkel és ő mégis elindult rajta. Bizonytalanul…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Mik azok a dolgok az ember életében, amelyek sötét, hatalmas hullámokká tudnak tornyosulni? Minden ember életében más-más: rossz házasság, munkahely, reménytelenség, céltalanság, vagy talán a magány. Az utóbbi miatt negyvenen túl már kezdhetünk aggódni. Keressük az okokat, először másokban, majd önmagunkban. Elveszítjük a kontrollt, és döntünk. Nincs miért tovább élni. Éva is így döntött. Évát még gyerekkoromból ismerem. Tehetős családban nőtt fel, orvos apuka, jogtanácsos anyuka, egy szem gyermekeként. Természetesen a neveltetése is különleges volt, nem olyan, mint egy átlag munkásgyereké, pedig igyekezett átlagos maradni, de nem hagyták! Csakis az orvosi- vagy a jogi pálya jöhetett szóba. Éva vágya mindig az volt, hogy légi utaskísérő legyen, álom is maradt mindörökre, csak nekem mondta…Tovább olvasom…
Tíz év körüli, szelíd arcú fiú ballagott le a domboldalon. A gyalogút mellett virágzó fák álltak sorfalat, távolról nézve fehér és rózsaszín vattacukroknak látszottak. A gyerek beért a házak közé, s megállt a használt-cikk üzlet kirakatánál. Orrát nekinyomta az üvegnek, vágyakozva nézte a kiállított kerékpárt. A vázról sok helyen lepattogzott a halványkék festék, küllői, lánca rozsdásak voltak. De a krómozott kormányon, csengőn, táncot járt az áprilisi napsugár. Tavaly ősszel tették a kirakatba, s ahogy a fiú meglátta, szerelem volt az első pillantásra. Egész télen kuporgatta fillérjeit, üvegeket váltott vissza, ám alig került közelebb a szépséges biciklihez. Most megcsillant a remény. A városi kertészetben dolgozhatott a tavaszi szünetben. Úgy számolta, a szünet végéig meglesz a pénz…Tovább olvasom…
Növekedett, bontogatta szirmait. Piros lesz, vérvörös, mint a többiek. Nem, nem, ő lesz a legszebb, a leghamvasabb, bársonyosabb. Illatosabb a többinél! Tudta a küldetését. Ajándék lesz a Nőnek. A nők gyönyörűek, fontosak, hisz nekik termesztik a rózsákat és tesznek meg mindent, hogy azok hibátlanok legyenek. Ő az lesz! A tökéletes! Amíg kicsi volt és gyenge, nem volt könnyű kitartani, néha megtámadták apró betegségek, gyógyszert kapott rá, ami nem volt kellemes, és az sem tetszett neki, hogy utána levágták néhány levelét. Győzni akart, ezért kitartott és mindent kibírt. Ahogy elég erős lett, ahhoz, hogy szép legyen, néha metszették a nem odaillő hajtásokat, a nem tökéletes leveleket. Nem bánta, a Nő mosolyáért bármit kibír. Eljött a „nagy nap”. Fájt ahogyan a metszőolló lemetszette a…Tovább olvasom…
Aznap este a város zajától menekülve a tó partjára sétáltam. A levegő friss volt, a víz tükrében a hold fénye lassan ringatózott, és végre hallottam a saját szívverésemet. Az elmúlt hónapok viharaiban annyiszor elvesztem a zajban, hogy már elfelejtettem, milyen az, amikor a lélek csendben marad. Már ott ült a fa árnyékában. Amikor felém nézett, a szívem megnyugodott, mintha hirtelen minden feszültség elszállt volna. Nem kellett szó, nem kellett dráma. Csak a jelenlét. Csak az a csendes biztosíték, hogy nem vagyok egyedül. „Jó estét” mondta halkan. A hangja olyan volt, mintha a levegőbe ültetett békét hozta volna. „Jó estét” válaszoltam, és éreztem, hogy a légzésem lassul, a gondolataim elcsendesednek. Az energetikai biztonság Ültünk egymás mellett, és néztük a tó felszínét. Rájöttem…Tovább olvasom…
Az Úristen a kutyákat jókedvében teremthette. S mikor lemennek a földre az emberek közé, előtte Szentpéter begyűjti szárnyaikat. No, nem végleg! Csak míg odalent vannak. Nem járja az, hogy láthassa mindenki angyali mivoltukat. Azt ki kell érdemelni. Egy kutya maga választja ki gazdáját. Néha több személyt is egyszerre. Nem is olyan ritkán, mint hinnéd, egy egész családot örökbefogadó égi tüneményként ragyog odalent a földön akár csak egy sziporkázó fényeibe öltözött üstökös, tündöklő sugaraival beragyogva életeket. S mint ahogyan maga választotta ki, kivel és hol élje le földi létezését, úgy maga választja ki azt is, kivel ossza meg halálát. Mi, abban a szerencsében részesülhettünk, hogy Néró minket választott. A mi családunk tagjává vált, akit a mai napon el kellett engednünk, hogy…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Volt egyszer egy kicsi kislány, történetünk kezdetekor 6 éves lehetett. Nagyon szerette az unokabátyját, sok időt töltöttek el együtt. 10 év volt köztük, mégis jól kijöttek egymással. Sokszor vigyázott rá a fiú, amikor a nagyszüleik kint dolgoztak a kertben, és ő aludt. Egyszer ez a lány felébredt, lement unokatestvéréhez, aki a hintaágyban telefonozott. Odament hozzá, és akart játszani a telefonján. Berci megengedte neki, ezelőtt sosem nyúlhatott a telefonhoz. Egy gördeszkás játék volt, még egy pályát is sikerült megcsinálnia. Ezután nagyon boldog volt a kislány, örült mindennek. Sok közös emléke van, mint például amikor az óvodakertben játszottak. A fiú leverte a kosárpalánkot, a kíváncsi unokahúg nézte, miközben csinálta, de a csavarhúzó megcsúszott, és a lány homlokán landolt. A mai…Tovább olvasom…
Egy nyári estén sétáltam az erdőben. A lombok lágyan susogtak a szélben, mintha titkokat suttognának egymásnak, a madarak csivitelése pedig betöltötte a teret, mintha az alkonyat utolsó üzenetét közvetítenék. A Nap méltóságteljes lassúsággal ereszkedett alá az égen, aranysárga fénye áttört a fák sűrű lombján, és meleg simogatással érintette az arcomat. A levegő selymes volt és hűvösen simogató, mégis magában hordozta a nyári Föld illatát – a mohák és páfrányok zöld frissességét, a virágok bódító édes aromáját és a fák kérgének enyhén fűszeres, mély illatát. A talaj puha volt a lábam alatt, apró gallyak roppantak meg minden lépésnél, mintha az erdő maga is figyelné az utamat. Szerettem ezt a helyet. Mindig úgy éreztem, hogy az erdő magához ölel, hogy a fák bölcsessége és nyugalma belém…Tovább olvasom…