„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 06. 22:43 Spirituális ❤️ 1 👁️ 25

Volt egyszer egy vándor, aki egy hatalmas, ködbe burkolózó vidéken élt. Hosszú ideig azt hitte, a sűrű köd az egyetlen valósága, és minden lépését a félelem vagy a kényszer vezette. Kereste a válaszokat, küzdött az elemekkel, és próbált „valakivé” válni a sötétségben.
Egy napon azonban elfáradt a harcban. Megállt, és egyszerűen csak mélyet lélegzett. Ebben a csendben egy halk hangot hallott a szívéből:
„Dönthetsz úgy is, hogy mostantól csak a fény létezik.”
A vándor elmosolyodott. Nem akart többé bizonyítani. Úgy döntött, minden mozdulata – legyen az egy kő félregyűrése az útról vagy egy kedves szó a szembejövőnek – nem kötelességből, hanem belső örömből fakad. Abban a pillanatban a köd oszlani kezdett, és a vándor rájött, hogy egy végtelen, buja kert közepén áll.
Rájött, hogy nem egy…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 04. 10. 20:51 Misztikus ❤️ 4 👁️ 25

Volt egyszer egy kert, amelyet csak este lehetett megtalálni. Nappal nem volt látható, mégis ott rejtőzött valahol. Amikor az emberek elhalkultak, és a házak ablakaiban sorra kialudtak a fények, a kert lassan megnyílt.
Seléna minden este ide érkezett. Megállt a kapuban, és egy pillanatig csak nézte maga előtt a tájat. Sötét haja a vállára hullott, az arcán pedig ott volt az a szomorúság, amelyet nappal gondosan eltakart. Ahogy belépett, a kert esti illata körülölelte. A tó fölött ezüstös pára lebegett, a füvek között apró fehér virágok bújtak meg, a fák lombjai között lágy szél fújdogált. Ilyenkor mindig úgy érezte, hogy benne is elcsitul valami. A fájdalom ugyan ott maradt, mégis veszített a súlyából.
A kert közepén egy kis tó pihent. A víz felszíne mozdulatlan volt, mint egy…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 08. 21. 13:49 Önismereti ❤️ 0 👁️ 24

Létezik egy gyönyörű hely, egy világ, ahol álmomban jártam. Mikor megérkeztem, a talpam alatt puha, vörös, rózsaszín, fehér, sárga, rózsaszirmokat éreztem. Felnéztem az égre, a Hold mosolygott rám, a csillagokból apró fénycseppek szálltak le a Földre, és ragyogtak a fűszálakon. A fák levelei fénylettek, csodás zöld színben ragyogtak. Én sétáltam a puha szirmokon, egy hosszú út volt előttem. Körülöttem színes pillangók repdestek, és végig jöttek velem az úton. A levegőben a nyugalom, béke áradt szét, mely átjárta az egész lényemet. Az illatok varázsa, ami a virágokból szállt fel, apró fényként cikázott mindenhol, mámorítóan finom virág kompozíció együttes illatként szívtam magamba. Madarak dallamát vitte az enyhe szellő szerteszét. A lélekemelő csicsergés a szívemet átjárta. Leültem egy fa…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 01. 23. 14:27 Igaz történet ❤️ 2 👁️ 24

Kint nagy pelyhekben hullott a hó, a kandallóban pattogott a tűz. Friss kalács és kakaó illata terjengett az aprócska szobában. A karosszékben pihentem. Téli szünet volt, így nálam voltak az unokák napközben. A gyerekek kérlelni kezdtek.

– Nagyi, kérlek, mesélj nekünk!

Meggyújtottam egy gyertyát, mert a régmúltról meséltem, és úgy gondoltam, így jobban el tudják képzelni, milyen volt, amikor én voltam kisgyermek. Akkor még gyertya világított lámpa helyett.
Az apró gyermekek körém ülve hallgatták a mesét.

– Egyszer volt, hol nem volt…

Annyira belemélyedtünk a mesébe, hogy észre sem vettük, amikor a szülők megérkeztek.
Amikor odanéztem a gyermekemre, szemében egy aprócska könnycsepp csillogott. Felidézte, amit látott: saját gyermekkorát, amikor a mesét neki…

Írta: Kollár Kornélia 💠 📅 2025. 12. 13. 14:50 Családi dráma ❤️ 0 👁️ 23

Rengeteg kérdés maradt bennem. A legfőbb: Miért? Miért kellett meghalnia? Miért nem éreztem előre? Miért lett beteg? Miért pont velem történik ez?
És még ezer és ezer kérdés. Miért is írom le ezeket? Mire jó ez? Talán, hogy megtaláljam a választ, hogy hogyan tovább?! Mi jön ezután? További fogalmak cikáznak minden nap előttem: gyász, gyászfeldolgozás, tragédia, post mortem, élet a halál után, a halála után.
Ki is volt ő? A hős? A főhős? Írjam le az adatait? Ugyan minek? Nem ez fogja őt meghatározni. Mit mond ez el egy kívülállónak?

Bacsur Endre
2600, Vác, Berkes András utca 55.
1964.12.10, Balassagyarmat
TAJ:025 860 027
Ennyi maradt belőle. Hiába a GOOGLE, Ő a külvilágnak csupán ennyi.
ÉS nekem? Nekem ki is ő? Az Édesapám, az ember, akit nem is tudtam milyen fontos amíg el nem…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 22:14 Családi dráma ❤️ 0 👁️ 23

A hajnali köd lassan ráült a mezőre, a nap még csak sejlett a fák mögött. A régi, szürke fakerítés mellett egyetlen rózsatő állt — harmat gyöngyözött a levelein, a szirmai halványrózsaszínben ragyogtak.

Barna megállt előtte. Ugyanazon az úton lépett végig, amelyen tíz éve utoljára. A vállán a kopott katonakabát, a tekintetében az a súly, amit a háború felpakol az ember lelkére. Lehajolt, óvatosan leszakította a rózsa legszebb virágát.

— Hazaviszlek az én drága feleségemnek — mondta halkan.

A ház, amely előtt megállt, nem változott sokat. Csak a vakolat kopott meg, és a kapu nyikorgott egyet. Barna megtorpant. A szíve gyorsabban vert, mint bármely csatában. Kopogott.

Léptek közeledtek, majd kinyílt az ajtó. Melissza állt ott. A haja hosszabb lett, az arcvonásai érettebbek, de a…

Írta: Vinczai Virginia 📅 2026. 02. 05. 21:25 Karácsony ❤️ 1 👁️ 23

Decemberben mindenki bolttól boltig jár, készülnek az ünnepekre. Általában az ajándékokat vagy az ünnepi ebédhez valókat veszik meg. Néha megesik, hogy olyan is kerül a kosárba, ami nem is kell. Ez így nem tetszik, régen a karácsonyi készülődés sokkal szebb és meghittebb volt.

Mikor kislány voltam, egy tanyán éltünk, mindenkitől távol. Mikor leesett az első hó, tudtam, december van, és mindjárt itt a karácsony. A testvéreimmel ajándékot készítettünk egymásnak és a szüleinknek. Olyan jó volt ezt megélni! De akkor még nem tudtam, hogy nem ezek a legjobb ünnepi készülődések.

Sosem volt sok pénzünk, de azon a télen még kevesebb. A hó sem esett, csak eső, anya szólt, hogy öt nap múlva karácsony. Aznap este a testvéreimmel összeültünk megbeszélni, ki kivel csinál apróságot. Tudtuk, nem…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 05. 21:25 Misztikus ❤️ 2 👁️ 23

Volt egyszer egy kisfiú, Levente, aki vakon született. Soha nem látta a napfényt, a kék eget, édesanyja arcát – mégis tudta, hogy a világ szép. Mert a szívével látott.
Amit a szeme nem érzékelt, azt a lelke pótolta: hallása, szaglása, ízlelése – mind kifinomult, érzékeny csatornák lettek számára. Az illatok voltak a kedvencei. Megtanulta megkülönböztetni a reggeli harmat frissességét a levendula illatának nyugalmától, vagy az eső illatát a forró nyári köveken. A világ neki hangokból, szagokból és szeretetből állt.

Szülei szerették őt tiszta szívvel, de nem tudtak annyit keresni, hogy kifizessék azt a különleges beavatkozást, ami esélyt adhatott volna a látásra. A remény élt csak a számukra.
Levente soha nem panaszkodott. Inkább ő vigasztalta az édesanyját:

– Anyu, kérlek, hidd el…