Megállt az előszobai tükör előtt. Egyszerre anyámasszony katonájaként és idiótaként festett a komplett, kissé kényelmetlen öltönyben, vöröses nyakkendőben, ingben, és úgy általánosságban a hivatalos találkozók ún. formaöltözetében. „Miért kell neki már megint újra és újra végigjárnia azokat a halálosan kimerítő, fölöslegesen fizikai stresszt és idegi kimerültséget jelentő interjúkat bejárnia, ahol a munkáltató első és talán legfontosabb kérdése, hogy ti. hol szeretne tartani az elkövetkezendő öt-tíz évben? Erre a kérdésre még akkor se biztos, hogy az ember tudhatná a legfrappánsabb, legmegfelelőbb választ, ha adott esetben cum laude diplomázott marketing és üzleti kommunikáció szakon. „Ha már behívtak egy elbeszélgetésre, akkor mi sem természetesebb! Csak légy mindig önmagad, és sose…Tovább olvasom…
A nap már lebukott a dombok mögött, amikor Violette felszállt a késő esti vonatra. Harmincas évei végén járt, hosszú, barna haja rendezetlenül omlott a vállára, arca fáradt volt, mégis szép. Kék szemei mélyen árulkodtak arról, hogy valami régóta nyomasztja. Magányosnak tűnt, de nem a környezetétől volt elzárkózva, hanem önmagától. Egy kopott hátizsákot cipelt, benne alig néhány holmi és egy bőrkötéses napló, amit úgy szorított, mintha egy része ebben az egyszerű tárgyban lakozott volna. Amikor helyet foglalt az ablak mellett, gondolatai mélybe húzták. Az utóbbi időben mindenki azt mondta neki, hogy változtatnia kellene az életén, új célokat keresnie, de valahogy nem ment. Úgy érezte, eltévedt az életében, mintha egy állomáson ragadt volna, ahonnan nem indul több vonat. „Hová tartok…Tovább olvasom…
Álmomban egy különleges könyvtárban jártam. Eleinte csak ennyire emlékeztem. Azután, ahogyan telt a nap a megszokott módján, egyre több kép előtűnt ebből a furcsa álomból. De az álmok ilyenek. Megfejthetetlenek. A könyvtár közepén egy csigalépcső lassú ívben emelkedett, mintha nem csak szintek, hanem gondolatok között vezetne felfelé. Az ólomüveg kupolán át színes fény hullt alá, megpihenve a könyvek gerincén, majd lassan szétoszlott a csendben. A tér egyszerre volt ünnepélyes és intim, mintha arra hívna, hogy belépve elcsendesedjünk.
Erőltettem a képzeletemet, hogy térjenek vissza az álomképek, mert egyrészt alapvetően kellemes érzést keltettek bennem, másrészt kíváncsivá tettek. Közben ott álltam a nappaliban, a könyvesszekrény előtt, tekintetemmel simítva végig könyveim…
Tovább olvasom…
Ragyogó napsütésben sétálunk. Te meg én. Körülöttünk csend, béke, virágok, a kis patak hangja... Nevetve, vidáman léptünk át egy-egy követ, kerültünk ki egy-egy gödröt. Elfáradtam. Megbotlottam, elestem. Lehajoltál, megfogtad a kezem, és magad után húztál. Kértelek, álljunk meg, nézz rám! De te csak mentél, húztál magad mögött, csak a cél érdekelt. Nem törődtél a göröngyök, kövek, tüskék okozta sebeimmel, fájdalmammal. – Megérkeztünk! – mondtad, majd rám néztél. – Ki vagy te? – kérdezted. Nem ismertél rám, hisz még nem láttad a sebeket, amiket okoztál. Elengedted a kezem, otthagytál. Ki vagyok én? – kérdem, mert már magam sem tudom... Vissza szeretnék menni a tisztásra, a virágok közé, ahol elestem, hogy megpihenhessek. Hogy erőt merítsek a fényből, a csendből, a békéből…Tovább olvasom…
Nora a ház előtt ült az autóban. Kezében a telefon, újból elolvasta az üzenetet. „Most menj haza! Mindig azt mondtad, Diana különb társat érdemel nálam. Nézd meg, ki a különb, kiért dobott!” Nem akarta elhinni, hogy Kian, aki a húga volt barátja, soraira reagálva megtette, hogy hazajött. Felnézett az emeleti ablakokra. Csendes minden, az utcán senki, mindenki éli a hétköznapi életét. Kiszállt az autóból, bezárta. A telefont zsebre téve elindult a ház felé. A kulcs halkan fordult, maga sem értette, miért jár csendben. A nappali, a konyha üres. A megszokott délelőtti csend. Ahogy belépett a konyhába, csend telepedett rá, különleges légkör. A csend, a nevetés vagy az edények csörömpölése, az ismerős hangok hiánya szokatlan volt. A levegőt átitatták az ismerős aromák: a reggeli kávé, a…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az adott futárszolgálat kicsit a postai kézbesítésre hasonlított. Már, ha az embernek egyáltalán van hozzá kedve, hogy kikeljen puha ágyából, és hajnalok hajnalán máris jelentkezzen a csomagküldő pontokon, ahonnét későbbi munkaideje beindult. Alpár eredetileg postai alkalmazott volt, aki takaros, közepes méretű kerekes kocsival szállította ki a megrendelt leveleket vagy online termékeket az embereknek, és kisebb, megbecsült hálát érzett, amikor egyszer-egyszer nagy ritkaságszámba menően előfordult, hogy a nyugdíjaskorú emberek valósággal összevissza csókolgatták, amikor meghallották, hogy aprócska aranycsengőjével rendszerint hármat csönget. – Alpárkám! Hát megjött végre! – borult valósággal nagymamai aggódással az egyik idős asszony a felnőtt, kissé megszeppent férfi nyakába, és…Tovább olvasom…
Istennek angyala, ülj mellém ide. Ide, erre a pamlagra. Egyedül vagyok… mint mindig. Maradj ma itt velem. S üljünk csendesen, hisz szavak nélkül is értjük mi egymást. A csend sokszor többet mond minden szónál. Lehunyom a szemeimet, s látlak, látlak, ahogy a fehér ruhád mellettem elterül. Nézel rám, s mosolyogni készülsz. Mosolyogni, hogy erőt adj, hogy fogd a kezemet, s félelmemet eltaszítsd. Bölcs szemeid megnyugtatóak. Sugaruk gyógyító. Lelkem simogatják. Erőt próbálnak adni, hogy képes legyek megint felállni. Felállni onnan, ahová megint letaszítottak. Felállni a földről, hinni megint. Karod felém nyúl, emel fel, fel, hisz önmagamtól már ez nem megy. Akarok én hinni! De erőm már fogy, s hitem sem mindig elég ahhoz a lélekben megélt feladathoz, mit megint meg kellett, hogy…Tovább olvasom…
– Angol árverés, holland árverés, zárt licites árverés, filatelista árverés… – magolta a fiú. – A rohadt életbe! Sosem fogom megjegyezni ezt a sok hülyeséget! – kiáltott fel mérgesen. Már bánta, hogy nem a zeneművészetire jelentkezett. Mindig is zenész, zongorista szeretett volna lenni. Hetekig, hónapokig mást sem hallott a szüleitől: ez egy nagyon jó egyetem, a bátyád is ide járt, nézd meg, milyen sikeres ember lett belőle… Szülei nem akarták megérteni, hogy a bátyjának és neki teljesen eltérő a habitusa. Mindkettőjüknek más a természete, érdeklődési köre. De végül mégis beadta a derekát, és most itt magolja a számára teljesen érthetetlen és érdektelen kifejezéseket…Tovább olvasom…