Hetek óta havazott, a hókotrók alig bírtak el a rengeteg hóval. Síkossá varázsolták a járdákat a gyerekek, élvezték a csúszkálást fel és alá. Még este a lámpa fényénél is szánkóztak a közeli lejtős úton. Az autósoknak igencsak rutinosnak kellett lenniük, hogy az emelkedőn feljussanak, a szánkók vastalpai fényesre csiszolták a lefagyott havat. Nagyobb testvéreik vigyáztak a kisebbekre, barátok és barátnők húzták fel a ródlit a dombra, és egymás háta mögé ülve száguldoztak a kemény, jeges havon. Aztán este fáradtan dőltek ágyaikba, és mély álmot aludtak reggelig. Egész télen nem látta őket orvos, valahogy sosem fáztak meg, pedig hosszú órákat töltöttek a szabadban, a hideg levegőn. Azokban a régi szép időkben még igazi tél volt, olyan, amilyenre még most is szívesen emlékszem vissza. Aztán…Tovább olvasom…
Sebastian gyönyörű ifjúvá érett. Magas, sportos testalkatú, fekete, göndör hajú, kreolos bőrű és fekete szemű volt, mely csillogott, mint a gyémánt. Gyermekkorától imádta a zenét. Szülei jómódúak voltak, így már kiskorától elkezdett zongorázni és hegedülni. Hatalmas tehetségnek ígérkezett. Könnyen tanult, mindenből kitűnő volt. Természetesen a Zeneakadémián folytatta tovább tanulmányait. Már az egyetemi évei alatt felkérték kisebb koncertekre. Neki a zene töltötte ki minden percét. Az Akadémia elvégzése után megkérték, hogy maradjon ott és tanítson, hiszen ilyen kiváló képességű fiatalembert nem akartak elengedni. Sebastian elfogadta ezt a lehetőséget. A diáklányok minden ürügyet felhasználtak, hogy a közelében lehessenek. Persze tanítvány és tanár között semmilyen viszony nem…Tovább olvasom…
Mielőtt elindult, megállt a nagy fali tükör előtt, és belenézett. Sírástól kicsit duzzadt, szomorú szemű önmagát látta, aki megpróbál mosolyogni, de a mosolygás nem nagyon akar megmaradni arcán. Már hónapok óta ritka vendég nála… Anna lassan fél éve, hogy hetente két délután a kórházban fekvő beteg gyerekekhez jár mesét olvasni. Barátnője említette neki ezt a lehetőséget, és Ő pár nap gondolkodás után elfogadta. Nehezen szánta el magát, és minden alkalommal egy kicsit belehalt a készülődésbe. A gyermekosztály orvosai, ápolói az első alkalomtól kezdve nagyon megértőek és kedvesek voltak. Ismerték szomorú történetét, tudták, miért vállalja a meseolvasást. Biztatták, bátorították, hogy ne izguljon, mert a beteg gyerekek nagyon hálásak tudnak lenni minden apró jótettért. A bemutatkozáskor…Tovább olvasom…
A folyosó jobb oldalán a legnagyobb iroda volt a főmérnöké. Ajtaját félig nyitva tartotta, szerette látni, hogy ki megy el előtte. Maya, tizenhat éves gyakornoklányként naponta többször végig loholt a folyosón. Reggel a hivatalban dolgozók friss postáját osztotta szét, délután pedig a postázandó leveleket gyűjtötte össze. Amikor Horváth főmérnök ajtaja előtt lépdelt, hevesebben vert a szíve. Volt valami megfoghatatlan sárm az ötvenes éveiben járó férfiben. Gesztenyebarna szemeivel nemcsak nézett, de szinte kérdezett is. Beszélő szemei vannak – gondolta magában a lány. Bárcsak válaszolhatna a kérdéseire. – Jöjjön be, kedves, miért áll ott bátortalanul az ajtóban, mintha a lábai a földbe gyökereztek volna! – szólt a lányhoz egy tavaszi délután a főmérnök. – Elnézést kérek! Csak azon…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy hét után végre elállt az eső. Az aratási hold közönyösen csorgatta fényét a harcmezőre. Három éve tartott a háború. Már egyik fél sem vette a fáradtságot, hogy a tetemeket összeszedje a senki földjéről. Az ellenségek a halálban békét kötöttek, szelíden feküdtek egymás mellett kicsavarodott végtagokkal. A nyári hőségben gyorsan bomló testek émelyítő, édeskés szagát, évekkel később is érezni lehetett a környéken. A juhászok még sokáig másfelé terelték a nyájat, pedig itt volt a legdúsabb a fű. A lövészárokban bokáig sárban cuppogtak a katonák. Halkan beszélgettek, cigarettáztak, pipáztak. Arra gondosan ügyelt mindenki, hogy harmadikként soha ne gyújtson rá egy szál gyufáról. Az ellenség meglátta a fényt, és a harmadikat szinte biztosan lelőtte. A többiektől elkülönülve zömök…Tovább olvasom…
Reggel van. A nagy sárga tányér már felgurult az égre. Éhes vagyok, a Gazda még alszik. A Gazda! A világ leggyönyörűbb teremtménye. El sem tudok képzelni szebbet kopasz fejénél, dülledt szeménél, krumpliorránál, sárgán ragyogó fogánál, jókora pocakjánál. Még egy hatalmas húsos csont se veheti fel vele a versenyt. Fel kell kelteni. Azt morogja, „miért kell nekem minden reggel erre ébrednem?” Az emberek furcsák. Így jelzi, mennyire örül, hogy bökdösöm az orrommal, nyalogatom a képét és ugrálok kicsit a hasán. Pedig már nehezen mászom fel az ágyra, fájnak a csontjaim. De a gazda öröme a legfontosabb. Végre nyílik a hűtőszekrény, megtelik a tányérom. Most már elkezdődhet a nap. A Gazda kimegy a kertbe, természetesen vele tartok. Segítek neki, szép gödröket kaparok és belehempergek. A Gazda…Tovább olvasom…
Kissé nyugtalan voltam délután. Nem volt semmi probléma, csak úgy éreztem, hogy el kell indulnom a falu másik felében élő nagymamámhoz. Mielőtt elindultam, egy pillanatra visszafordultam. Apám kissé elmosolyodott és így szólt: – Menj csak, tudod, hol lakik. Én most nem megyek, és a nyakamba sem veszlek, túl nehéz vagy. Elindultam. Ahogy otthon tanították, csak az út szélén mentem. Lassan elértem az ötös kilométerkőhöz, de ott már tábla jelzett, a kőnek hűlt helye. Kissé furcsának találtam, de különösebben nem törődtem vele. Tovább sétáltam. Szép idő volt, a madarak énekeltek, és a tavaszi nap sugarai lágyan simogattak. Egyre előrébb jutottam a kissé rossz állapotú falusi kövesúton. Láttam a rétet, ami végig elkísért, és a túloldali erdőt, melynek szélén halott szilfák álltak…Tovább olvasom…
A lány világéletében bizalmatlan volt, ebből adódóan nehezen barátkozott. Egy idő után családja elkönyvelte, már öreglány marad. A sors mégis tartogatott neki meglepetést. Esős nyári nap volt, amikor megcsúszott a járdán, és segítség nélkül nem tudott felállni. Egy középkorú férfi sietett hozzá. Ügyesen felsegítette és hazáig kísérte. A búcsúzásnál hosszan néztek egymás szemébe, majd telefonszámot cseréltek. Másnap felhívta a lányt, harmadnap szintén, a negyedik napon találkoztak. Az első hosszú beszélgetést egyre több követte. A lány szívének ajtaja lassan kitárult, hogy beengedje a boldogságot. Szeretettel dédelgette, de valami még hiányzott, nem tudta megtartani. Újra egyedül maradt, és örökre bezárta szívének ajtaját.Tovább olvasom…