A lírai mininovellák a próza és a költészet találkozási pontján születnek: rövid, tömör, mégis mély érzelmekkel teli írások, amelyek néhány mondatban is teljes világokat nyitnak meg. Minden történet egy apró, mégis erőteljes villanás – egy érzés, egy gondolat, egy felismerés, amely halkan, mégis biztosan érinti meg az olvasót.
Ebben a kategóriában olyan lírai hangulatú minitörténetek várnak, amelyek egyszerre finomak, érzékenyek, elgondolkodtatók és művészien tömörek. A sorok között ott bujkál a csend, a vágy, a fájdalom, az öröm és a remény – mindaz, amit a lélek sokszor elhallgat, de az irodalom mégis kimond helyette.
Ha szereted a rövid, de súlyos mondanivalóval bíró irodalmat, vagy ha csak egy gyors, mégis mély élményre vágysz, a lírai mininovellák között biztosan megtalálod azt a történetet, amely a szívedig ér.
Ebben a kategóriában olyan lírai hangulatú minitörténetek várnak, amelyek egyszerre finomak, érzékenyek, elgondolkodtatók és művészien tömörek. A sorok között ott bujkál a csend, a vágy, a fájdalom, az öröm és a remény – mindaz, amit a lélek sokszor elhallgat, de az irodalom mégis kimond helyette.
Ha szereted a rövid, de súlyos mondanivalóval bíró irodalmat, vagy ha csak egy gyors, mégis mély élményre vágysz, a lírai mininovellák között biztosan megtalálod azt a történetet, amely a szívedig ér.
Ó, te könyv, ha beszélhetnél, vajon mit mondanál? Kislány vagyok, nem buta – miért vagy minden este csukva? Lapjaidban titok lappang. – Kislány, ne légy oly kíváncsi már. – Te beszélsz? – Nem csak most, ma este. A titkom őrzöm, s talán egyszer elolvashatod. Lehet, épp ma, a hóesés közepette. Ó, te könyv, kérlek, meséld el a titkodat! – Nyiss ki, és olvass. A szemed látja majd a titkomat, de vigyázz: álmaidat, vágyaidat is megmutatom. Pici kéz nyitja a könyvet, remegve, gyertyafény mellett figyelve. Mik az első szavak a szakadó téli estén? Hogy alszom vajon? A titok, amely én vagyok: minden este melletted alszom. Amit álmodsz és vágysz, minden este megkapod. Alszol, és megírsz engem álmodban – minden este. S reggel nem emlékszel semmire. A titok az, hogy a könyv…Tovább olvasom…
Mesélj, virág, szépséges csillogásod látom. Mi ez a bú és gyötrelem, mely elvakítja gondolatom, s mindig fájdítja a szívem? Gondolataim virágillattal szállnak, repkednek a levegőben, várva. Vajon ilyen a szerelem: bú és gyötrelem? Nem rég fogtad a kezem. – A sors villámai kegyetlenek. – Fogd, itt van megint. Talán, ha hallasz még valaha, újra velem maradsz. Leültem a padra. A virágok szépek… mit keresek itt? Mindegy, rám csak egy fa tekint. Add hát a tekinteted, csillogó szemed hadd lássam, s a szívem újra veled lesz, amit a napsütés hoz vissza. Bársonyos nap világítja arcomat, csillog a fán a virág. Mesélj hát, leveleid szépek, pompázatosak – énekelj valami csodálatosat. Illatodat érzem, mintha egy selymes kéz szorítaná a kezem. Talán itt vagy…Tovább olvasom…
Megint egy este… a gyertya fényét figyelve, szorítom a könyvem, gondolkodva, a holdat nézve. Szépek a betűk, hideg van, a szemem lassan fárad. – Mondd, mit akarsz tőlem, könyv? Mi az, amiért viszed a szívem minden este, örökké, örökre? – Olvass el engem – szólt a könyv, lapjait széttárva, a szélfúvás közepette. A kislány felemelte, remegve. – Mikor az első gyerek elnevette magát a földön, nevetése ezer darabra tört. Ebből lettek a tündérek. – Tündérek nem is léteznek… hazudsz. Hiába. Kezemben tartalak, olvaslak. Kezeimből nem szabadulhatsz, nekem nem hazudhatsz! – Míg nem olvastál el, felettem nem rendelkezel. Olvass el, és meglátod… ma este megtudod, mi a kívánságod. Mert ha elolvasol, a kívánságod reggel teljesül.Tovább olvasom…
Mi ez a levegő, ez az illat? A múltba repít minden nap. Már nincs itt a horgászbotod, nem ég a tűz a bográcsod alatt, csak a víz tükre mutatja folyton arcodat. Megy az idő, mindig csak megy, a parton ülve, a víz tükrét figyelve várok. Mert emlékszem még, a szívem veled van a folyóparton. A hűvös szél a nyakamon mutatja, hogy velem vagy most is. Elalszom, látlak, szemem csukódik, de szívem virágzik. Ez a virág soha nem hullik el, szívedben él örökre velem, a szívemmel.Tovább olvasom…
Gyere hát, fájdalom, már nem félek tőled! Ha látsz, nézz csak a szemembe, lásd a tekintetemet. – Végignéztelek, követtelek, itt vagyok melletted. Ismerlek, fájdalom. Követsz, arcod nem változik sosem. Követsz mindig, sokszor láttalak, tönkreteszed az álmomat. Sétálj hát tovább, ne nézz hátra, a fájdalom elmúlik, a szív megnyugszik. Egyedül sétálva a szívemben valami megint fájdalmas, valami szorítja az erdőben. Érzem a fájdalmam, lehet, nem fogom legyőzni sohasem. Te, fájdalom, ki követsz engem – miért szakítod szét a szívem? Erdőben bolyongva egyedül járok, s mindig egyvalamire gondolok. Vizes falevelek, magány, szerelem… miért hagytál el vajon engem? – Én vagyok az, a fájdalom. Mögötted állok, arcodra vágyok. Ramóna mosolyogva, sírva fordult hátra, úgy nézte…Tovább olvasom…
Hamarosan március, milyen szép lesz minden. Látod, Anyu? Az ablakon kifelé figyelve csodás színeket látok, gondolkozva, a múltba kapaszkodva. A levendula virágzását látva illatát a tüdőm beszippantja. A levendula virágzása, lelkem gyógyítva, viszi a szél illatát. S nem aggódom, mert a levendula szép, mellettem áll. Nézd csak: egy lepke repül felettem. Csapkodva szárnyaival, szólva, magasra szállva, csillogva mondja: szeretlek. El sosem eresztelek.Tovább olvasom…
Február némán mosolyog. Szakad az eső, hideg a szél, mely a szememben a Februárt idézi. Szép ez a séta, egyedül, gondolkodva. Néha csak a friss levegő szorul a torkomba. Februárban, némán mosolyogva állok, egy csodálatos világot látok. A kérdésem viszi a szél, suttogva, halkan, egy februári hajnalban, titokban. Megtalálsz, Február? Mert ez a neved. Már így hívlak, szerelmem – most már ez a neved. Sétálva, magasra nézve, hidegben állva várok. Rád találok. Február egy csodálatos álom. Itt vagy mögöttem – kelts fel, ez most tényleg egy álom. Szépen esik… februári eső esik. Február némán mosolyog, arcomba nézve, fényes szemekkel, suttogva. – Február vagyok… csak álmodtad. Csukd be a szemed, menj tovább halkan – szólt a szél hangja, hangosan. Február lassan…Tovább olvasom…
Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső. Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon. Szemed tükrét keresem, de nem találom. Szomorú a vasárnap, mindig nélküled. A lelkem száll, keres téged a szomorú, hideg eső közepette. Kereslek némán, vízbe burkolózva. Hallgatom… esik az eső. Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő. Szomorú vasárnap, esik az eső. Az arcod látom, az ablakból figyelve. Az esőcseppekkel együtt merengve nézem az esőt egyedül, az ablakon át. Szomorú vasárnap, megint eljöttél, de valamit nagyon elfelejtettél. Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani, a lelkem figyel, lát téged, és örökre egy csillagba mélyed.Tovább olvasom…
A lírai mininovellák mellett érdemes felfedezni azokat a kategóriákat is, amelyek hasonlóan érzékeny, hangulati vagy művészi világot teremtenek. Válogass a lírikus, az érzelmes, a kortárs és a nosztalgikus történetek között, vagy merülj el az önismereti írások mélyebb rétegeiben.
Kapcsolódó témák:
Lírikus, Érzelmes, Kortárs, Nosztalgikus, Önismereti
Kapcsolódó témák:
Lírikus, Érzelmes, Kortárs, Nosztalgikus, Önismereti