TETSZHALOTT KÁLVÁRIÁK

Kifelejtett élet-mozaik
rohan egyre felénk,
mint aki javában
– késések miatt – siet.
Elvakultan kapaszkodnánk
valakibe, kifelé már mindent
szándékosan készakarva teszünk,
mert a benti lélek
zuhanó tömörségével
– félő –, már semmit se tehetünk.

Tetszhalottként kifektet
bennünket a Lét megannyi
kicsinyes-szánalmas kálváriája;
odakint keringenek arcok,
nevek, kicsiny halálok.
Zsigeri büszkeségből
még senki jól nem lakhatott.

Furfangokat vet,
kicsinyes-önző sérelmeket
learat; sutba kell, hogy
vágják immár szabad gondolkodók
értelmét is, mert – elviekben –,
az sajnos mindig gyanús volt
egy adott történelmi korszakban.

Hiába is tüntetnek fölösleges
agymosott idiótaságokkal szemben,
ha van egy adott klérus,
mely a mindenkori
törvénykvótát rendre
megszabja; aki nem
hajlandó behódoltan
meghajolni „egyesek” akarata
előtt, az még tán megérheti,
hogy körülbelül ötszáz év múltán
emelt fővel járjon.

Erkölcsi illendőségekkel
szemben nem volna szükséges
kiásni akármelyik csatabárdot.

A gyarló, bűnös
emberlélek minőségét
csupán a Halál őrizheti meg?!
Illúzióknak szükséges
immár villogni minden irányból,
hogy az egyszerű átlagot
minél hatékonyabb célszerűséggel
egyszer s mindenkorra
tartósan bepalizzák, s beetessék.

Sár alatt rekedt
holdkóros álmainkat
ki válthatná elejétől végig valóra?!
S míg egyre többen
kedvükre legeltethetik
bégető juhok módján
színvak szemeiket
az agymosott,
vadbunkó homályon,
addig gondolatok s értelemmek
pisla fáklyafényét hamarjában
elfújja hamis-hazug talmi Világ.

Az őszinte, igazmondó szavak
– legkivált mostanság –,
meggyengülnek, akár
a kalciumhiányos
aggastyán-csontok;
akár a vakolat mindenki
lelkéről hámló rétegek
sanda módján lefoszlanak.
Megbízható, kézfogó belátások
is rendre elmaradoznak.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.