ALVAJÁRÓK, HOLDKÓROSOK BIRODALMA

A felgyűlt, összezavarodott lélekben ma még a tél erősebb;
perceg a szú, rágcsál megannyi milliónyi kisegér
a benti személyiség rétegein,
hangulatok szárnytollait rendre kiherélik
meg nem értett korok történelmi közhelytévedései,
pólyába szorító naiv-gyerekes szégyen kíséri az embert sokszor
– meglehet –,
egy egész álló életen keresztül,
hogy ti. nem tehette azt meg, amit igazán szeretett volna.

Mert egy megrepedt tojáshéj ívén csúszott meg rendre
egy-egy jól hangzó tervakarat,
s míg a megvalósítás egyre sutábban, tétován ingadozott ide-oda,
akár egy idült részeg, ki visszaszakadt rég önmagába.

A Világ most megint egy rakás hibbant holdkóros kezén csoportosul;
mert most olcsóbb lett a jeges, jéghideg rögnél is
a gyufaszálnyi emberélet,
melyet elsercintenek,
s az maradéktalan leég;
csupán por s hamu vegyüléke maradhat utána,
s nem tudhatja senki, ki volt az ember: híres-e,
vagy csupán egy melós fiacskája.

A visszafelé való boldogulást végigjárni
– ez volna ám a nehezen kivitelezhető, nemesebb feladat –,
mert nagyhatalmak fokozottan megsüketültek,
s nem hallgatják meg kompromisszumképesség gyanánt
a gondolatokat sem, legfeljebb a parancsolatokat.

Kulturális légszomj – annyi se sok –,
kiadós, makacs konoksággal szorongatja a lét küszöbeit is,
ha maradhatnak még a következő évezredben
egyáltalán könyvtárak
s kultúramegőrző tanúskodók,
kik hitvány Júdás-aranyak helyett
a szavak becsületében hisznek s remélnek.

Mostan ebben a félig rabszolga-eszméletben
lassan mintha örökre megőrölnék,
s le is darálnák a belső lázadó ellenállást
hitvány malomkövei
a tehetetlen vulkánkitöréseknek.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.