A NINIVEI-LÉT SZIVÁRGÓ ROTHADÁSAI

Valahol mintha ismét
nyílni kezdenének a Lét titkolt,
szinte Apokrif-szagú reteszei;
éhség s mohó szomjúság
járnak nyomában.

Az emberi árnyékok
rabszolgahátáról,
akár dióbél gondosan
lehámozzák a ritkán
megmutatkozó egy-lényeget,
mintha mindenki várná
gyanútlan áldozatai szándékos elestét.

Akár tigris-karmok rendre
megmarják az embert
elutasítások, méltatlan
hozzáállások kárörvendő vétkei,
melyekkel már aligha
kezdhet bármit is.
Mert rokonszenvesen kicsit
már mindenkit agyonnyomna a Világ,
ha nem figyelne készenlétben mindörökké,
mintha zsibongó hangyajárás
hatolna erek
hálózataiba észrevétlen.

Mert előbb-utóbb
a puszta Lélek is rendre fellázad
kiszolgálója ellen,
aritmiássá lesznek ösztönei tátogásai.
Most még kábult mámorokban
részeg vadállatként szunnyad
e Ninive-szagú város,
mely - úgy tűnhet -,
minden koron kicsit
megtagadja önmagát
kicsinyes lejmoló hasznokért
cserébe, az emberrel
szembejönnek megalkuvó tettei,
s mindről kiderül mennyire
egyszerűbb lett volna másként,
máshogyan cselekedni.
- Arcgödrök grimasz-játékaiban
félúton megrekednek
a ráncok kortörténetei,
melyek hajótörött
gyerekkorokról regélnek...

Valami még mindig
jobban cseng egy
lyukas zsákban,
s valami csak épek hogy csörög;
divat lett a nagyot mondás,
akárcsak a sallangmentes,
provokatív meztelenség,
hogy a nézettségszám
minden esetben hozza
a mindennapi kvóta-hasznot,
az ártatlanság füve, akár
valami ismeretlen marihuána-származék
minden esetben megrohad.
Énektelenné lett csönd-csúcsokat
képtelenségnek tűnhet
egy szál maga bejárni.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.