Zákeus

Napfény kapaszkodik a szélbe,
vonszolódva lustán dereng,
a fagyott táj felett a hajnal,
ágban kapaszkodva merengek.

Elrabolt lelkek nyöszörögnek,
a gonoszok markában,
míg a vágyakozók
csoportban támolyogva
Jerikó felé térnek.

Rezzenő levelek közt lapulva,
a bűnszabadítót várom,
lelkem megremeg,
porfelhőt vert néptömeg,
lármás bolyként közeleg.

Közöttük egy alak, más Ő,
mint a többi, szelídként,
alázatos, de tekintete éget.
Szívembe verve zörget,
szólít, s hullok a fáról omló fügeként.

Szerény hajlékomba térve,
áldása rám tapad,
gyűjtött kincsem csalt vagyon,
immár elosztom, mit sem ér.
Megváltás, az öröklétben hálaadás,
mindennél több haszon.

Uram, szólíts meg újra és újra,
gyógyírt adva a múltra,
nyerve bocsánatot, erőt,
megújult szívet mindenekelőtt,
Igédből merítőt.

Vétkeim rejtekét feltárt ima,
könyörgő dallamban vallja,
testem kapzsi vágyát,
Jézushoz, elé borulva,
az Úr kegyelme ad párnát!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.