Éden Kertjéből jöttünk

Az ember hinni, remélni, szeretni született,
De méltónak lenni magához elfelejtett.
Nem a világ változott, a szívek lettek fagyosak,
Az igaz belső hangnál az egó egyre hangosabb.

Éden Kertjéből jöttünk, hosszú volt az út,
Bennünk ott él kezdetektől már a múlt.
A hit hoz megnyugvást a nehéz órákban,
Olykor elfelejtjük a legapróbb csodákat.

Nehéz sorsú árvák könnyes szemmel néznek,
Világunk már oly sokszor miattunk felégett.
Oltalmazni, segíteni kéne a megtört szegényt,
Segítő kezet nyújtani csak dacból nehéz.

Közönyös álarcunk mindennap viseljük,
Mosoly mögé rejtve megsebzett szívünk.
Ha nincs egy jó szavunk, inkább legyünk bölcsek,
Bántástól súlyos mondandónk tartsuk csöndben.

A fáradt lélek este reménnyel pihenni tér,
Annak ellenére, hogy elhitetik vele, ő mit sem ér.
Pénzben mérjük a szeretet súlyát,
Szemet hunyunk, ha látjuk másnak búját.

Nagyszüleink értékei egyszerűek voltak,
A házaspárok a nehézségben együtt gyógyultak.
Büszke volt a gyermek a szülőre, szülő a gyermekre,
Egy új generáció más értékrenden lett nevelve.

A változás szele jó, a malom lassan őröl,
Elfeledtük az életünk honnan fakad, mely tőről.
Éden Kertjéből jöttünk, hosszú volt az út,
Nem a világ változott, csupán csak felgyorsult.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.