Fény az erdő mélyén

A Nap nem kiált,
csak leereszti arany ujjait
a lombok résein át.

Megérinti a leveleket,
mint anya a gyermek homlokát,
lázas-e még a világ.

Az ösvény szelíden mutatja magát,
puha földjén elnyeli
a tegnap zaját.

A fák szilárdan állnak,
sudáran, nem hajolnak meg,
csak a szélnek.

A fény foltokat rajzol a törzsekre,
mint titkos térképet
egy belső úthoz.

Lélegzem. És a levegő zöld.
És a csendnek súlya van,
megtart és nem nyomaszt.

Itt nem kell többnek lennem,
csak gyökérnek a földben,
vagy levélnek a fényben.

Az erdő tudja,
mit az emberek közé visszatérve
én újra és újra elfelejtek.

Hogy a béke
nem rajtunk kívül van,
hanem ott,
ahol megállok
és hagyom,
hogy átvilágítson a nap.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.