Anyám volt

Anyám volt ő, féltő ölelő kar,
szilárd, ledönthetetlen kőfal.
Maga volt a szépség, jóság,
de szemében mindig ott ült valami furcsa csalódottság.
Könnyes mosoly mögé rejtette
örömét, bánatát,
ritkán lehet hallani sóhaját.
Ha kellett tyúkanyó volt, anyafarkas,
ki széltől is megvédte magzatát.
Sudár fenyő, ki ellenállt az élet viharának,
s ha szeretteiről volt szó,
ura volt minden akadálynak.
Szunnyadó, soha ki nem alvó vulkán,
kinek csak ráncain,
fátyolos szemén lehetett látni a közelgő elmúlást.
Korán elment, kórházi ágyon érte a halál,
épp úgy ahogy megjósolta,
és én hiába könyörögtem, lázadoztam,
„Nem engedték, hogy megcsókoljam.”

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.