Életem

Gyűlnek a viharfelhők,
Eluralkodnak, tombolnak, ijesztők...
Szürkeség mindenfelé,
Baljós kinézetű.

Először csak távolból figyeltem,
Majd magamba engedtem.
Mérlegelnem kellett,
Jobb a viharral körülöttem,
Vagy az átmeneti viszállyal a bensőmben.

Magamban, ami van, rendezni tudom,
De a külvilággal való harcot nem kívánom.
Eljutottam abba a korba,
Hogy a békém mindennél fontosabb.

A legkisebb feszültséget sem bírom,
A kiabálástól undorodom.
A lelki bántás is bántás,
Hát még a testi, micsoda megalázás.

Jobb magamban, mint egy olyan közösségben,
Ahol nem tisztelnek és mindenkin keresztül lépnek.
Ahol nem öröm az elért sikered,
És természetes, hogy szíved-lelked kiteszed.

Ki korpa közé keveredik, azt felfalják a disznók,
Se korpa, se disznó, se több megalázó szó.
Ha nem voltam jó így,
Majd biztos lesz, aki helyettesít.

Ezentúl magamnak élek,
A magam nyugalma lesz a lényeg.
Gyermekeim kis életét terelem, ahogy eddig,
Kíváncsi vagyok, lesz-e aki majd utánam sír.

Az előző év volt a kiképzés,
Ez már ahhoz képest a rév.
Ez lesz a csend éve,
Mikor első lesz a szeretet és a béke.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.