Hableány

A reggeli kávé tükrében vettelek észre,
Akaratosan égett nyelvemen az ízed,
S a gőz fodraiban a szólamok
Átkomponálták a sóhajom.
Hiába lököm fel daccal telten,
Már belém kódoltak a cseppek,
S a kávé sötétjében a habok
A keserűség folyamán lebegő tutajok.
És én beülnék melléd evezni, édes,
Áteveznénk gátakon, át a vízesésen.
Mégis... ne hullajts könnyeket értem,
Ha útközben elragad betegség vagy végzet!
Mert hiába a cél, hiába az ideál,
Halhatatlan akkor születik,
Ha tajtékká lesz a Hableány.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.