Kimondhatatlanul

A szó megakadt a torkomon,
mint jéggé fagyott földhözragadt gondolat.
Csak néztem némán, s hihetetlennek tűnt,
mi valóság volt, most elvitte egy röpke pillanat.

Elmúlt, soha nem jön vissza többé már,
Csak az emlék marad a csendben,
mit szívem magába zár.
Emlékeimben élnek még a boldog percek,

elcsitultak már a hangok,
mikor a film lepergett.
A tekintetünk egymásba fonódott
a szavak hallgatag erdejében,

A szemek beszéltek abban a pillanatban
az érzelemdús csendben.
Az öröm forrása tiszta vizű könnyeket ereszt,
Néha többet mond mindennél egy hazug vagy őszinte tett.

És talán így marad – kimondatlanul szépen,
egy elveszett világ a belső csend mélyében.
Váratlanul betörő keserű pillanat –
rabolja el a nyugodt perceket,

Hidegzuhanyként ér
és átírja a valós történetet.
Szúrós szálka a torkon ragadt szó,
az érzés, mi kíséri, oly szívbe markoló.

Minden, mit az élet vagy a végtelen adott,
a léleknek sokszor elixírként hatott.
Ott maradnak, ahol szó már nem érheti el:
a kimondhatatlan mélyén – örökre rejtve el.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.