Orgonavirágban összeölelkeznek lelkem zugaiban megsárgult emlékek:Tovább olvasom…
Tenyeremben az arcom – lélekfonálból szőtt látomás, széllel beszél a csend, bennem érlelődik a tudás.Tovább olvasom…
Ma nem léptem túl önmagamon, itt maradtam, ahol vagyok. A pillanat nem sietett, megengedte, hogy benne legyek.Tovább olvasom…
Ha február van, mindenütt fehér a táj. Még messze a nyár.Tovább olvasom…
Valahol a vízparton, valaki hegedül. Talán a kedvesét hívja, de ő nem jön. Feszül a húr, sír a hegedű. Valahol a víz csobban, talán egy béka volt,Tovább olvasom…
Ma a csend nem volt üres, csak tele lélegzettel. A gondolatok leültek mellém, és nem kértek semmit sem.Tovább olvasom…
„A fák kezei égbe kulcsolódtak”, mikor a vérfagyasztó fegyverek végre elnémultak, s némán feküdtek a holtak... A táj mintha megemelkedett volna -Tovább olvasom…
Nézem a tengert, ahogy háborog, A víz lassan elmossa a lábnyomom. A hullámok a szikláknak csapódnak, Távolra elhallatszik a hullámok moraja.Tovább olvasom…