Az orgona illata

Orgonavirágban
összeölelkeznek
lelkem zugaiban
megsárgult emlékek:
Tóvízben mártózott
nyugvó Nap sugara
szederfánk lombjára
alkonypírját vonta.
Templomkert kövének
ázott mohazöldjén
kései imámnak
sóhaja terült szét.
Valami elveszett,
ott maradt örökre,
hitehagyott lelkem
magánya végtelen.
Valami hiányzik a
gyermeki világból,
rokoni-baráti
egybetartozásból.
Valamit keresek
kikelet zöldjében,
harangszó kúszik át
lelkem mezejébe.
Valami vár még rám
tavaszok gyöngyében,
orgonaillatban
töltődik a lelkem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.