Én vagyok. Bennem él a tűz és a jég, az örvénylő láng, és a csendbe fagyott óceán.Tovább olvasom…
Lélegzem. Csend ül a tájon, fák hajolnak szél ölébe, susogó lomb közt énekelnek madarak a reggel fényébe.Tovább olvasom…
Szeretem, ahogy az illat körbevesz, nem kívülről, hanem belőlem indul, mint suttogó fény a mellkas mögött, lassan, puhán, hangtalanul nyílva.Tovább olvasom…
Átléptem az öreg küszöböt. Lelkembe szívom a puha ködöt. A sápadt ég rezdületlenül néz, válla mellől párás napkorong idéz.Tovább olvasom…
Lennék csillag ablakpárkányodon ragadt őrizném álmod, mely a párnádon maradt csendben el nyújtóznék kisszobád sarkában lennék puha takaród hűvös téli magányban.Tovább olvasom…
Fekete-fehér az este, szürkén nyúlik el, a lámpafény hűségesen őrzi a helyet. A vasnak dőlve szívdobogva figyelem, a csendből remény nő ki vagy félelem.Tovább olvasom…
A sok bölcs törni kezdte fejét. - Az élet Elme. - vallja Arisztotelész. Folyton pereg akár egy óra. Szókratész szerint ez egy Próba.Tovább olvasom…
Kavargó porszemek sötét űrben, apró parázs a lobogó tűzben. Csak cseppnyi csepp, tengermély vizekben, sivatagban homokszem egyetlen.Tovább olvasom…