Este van, családi kupaktanács. Arról folyik éppen a beszélgetés, Hogy a hétvégén hova kiránduljanak. Még átgondoljuk, zárult le a téma.Tovább olvasom…
Éledek éleden. Véred a végzetem. Éled az életem. Él-e a szerelem?Tovább olvasom…
Még egy álmodó éjszaka. Álmodó szemeiddel miért rám nézel? Nagyon érdekes érzés, micsoda kérés.Tovább olvasom…
Papírízű szavak, Mállnak, mint a húscafat. Néma koponya holtában szalad, Húzza a súly, mi rá szakadt.Tovább olvasom…
Amikor saját maga ellen fordul a természet, Az elme csendháborításában szenved a lélek. A fények kihunynak, sötétben suttogó árnyak – Sötét alagutakban zakatoló vágyak.Tovább olvasom…
Közelséged ízét érzem, szemedbe nézve látom: belül talán még én vérzem, de ajkad érintésére vágyom.Tovább olvasom…
Szerettem volna megvigasztalni magamban megragadt kishitű gyermeket. Szerettem volna babusgatni, elringatni benne a rémálmok folyamatos fenyegetéseit. De már jó ideje jócskán szégyelltem magam, akár gyáva, eltévedt állat, aki elbújdosott a rengetegben, s inkább önmagába belemar. Féltem, s rettegtem, hogy vajon azzal a kisemberrel, aki torz grimaszt vág, hisztizik énbennem, vajon mi lesz?! Az ugató Hold késpengéje vészjóslón ragyogott ágyam felett, s reggelre mindig másnapos, vérbolya-ágassá lett szívem. Vemhessé lettek immár kuporgó emlékeim is. Agyam kamráiba még szűntelen tűzrakás lángol, akár az értelem, s tudás lángja. Lassan elmúlik majd hirtelen minden forma, s megtalált alakzat.Tovább olvasom…
Néha a lélek nyugalomra vágyik, Kell a csend, hogy megtaláljam magam. Néha a szívnek már semmi sem számít. Kell, hogy halljam a saját szavam.Tovább olvasom…