A város fölött a holdat láncra verték – hogy ne világítson túl sok reményt. Összehúzták az ég sűrű köntösét. Lent az utcákra rágörnyedt a Sötétség.Tovább olvasom…
Érzek, amit érzek. Látom, amit látok, mégis áldozat vagyok, mert nyitott szívvel járok.Tovább olvasom…
Friss ánizsszagot lehel a föld magából. Reggel van, egy februári szürke, sáros.Tovább olvasom…
Olyan szép a mosolyod... Lágy, hajnali kikelet, már felébredő napként melengeti szívemet.Tovább olvasom…
Árnyakban keresve téged, akár egy elveszett kincset, a kanyargó ösvényt követve, a gondolat álmokat kerget.Tovább olvasom…
Nehezen ébredtem, veled álmodtam. Visszahúzott az álomlép, aludni akartam. Jöttél felém, hozzám hajoltál, édesen suttogtál, betakargattál.Tovább olvasom…
Hetedik napon még pihenek, gondolta az Úr. Párnájára zuhant, s elszenderült szótlanul.Tovább olvasom…
Gaia hív, suttog a táj, A természet szívében nincs határ. Növények nyílnak fényre kelve, Az élet körforgása végtelenbe.Tovább olvasom…