Nem tart féken többé a szövevényes leláncoló béklyó, lelkem szikrázó csírájára találva kifakadva lázadó. Otthon vagyok saját magamban, álmomban, monoton körforgásnak nem robotolok már raboskodva.Tovább olvasom…
Eltűnőben van már télnek, A didergő, fagyos képe. Tavaszanyó előlépve, Előbukkan Napnak fénye.Tovább olvasom…
Látsz olyat, amit szeretsz? Nézd, csodáld, ne lökd el soha, szemeddel öleld át boldogan, s óvd kincsként magadban azt.Tovább olvasom…
Csak szépen, egyik a másik után, úgy a napok, mint a lábam, és végre felfelé indultam el, ó, ezt milyen régen vártam!Tovább olvasom…
Utamra gördülő éles kavicsok, talpamat húsig hasítók, vér sarjad minden lépésnél, bukdácsolok az életem ösvényén.Tovább olvasom…
Diónagyságú szemében lelke tükre napnál fényesebbTovább olvasom…
Rövid, egyszerű tőmondatok, tahósított udvarlások korszaka elkövetkezett! A létezés, akárcsak az újrakezdés, kirojtosodott, önmagába korcsosult.Tovább olvasom…
Amikor azt mondtad: vége, nem szeretlek, a lépcsőre rogytam, abban a pillanatban, szívem ezer darabra hullott a porba. Téged csábított az új, a sokkal fiatalabb.Tovább olvasom…