Lázadás

Gyólay Karolina

Nem tart féken többé a szövevényes leláncoló béklyó,
lelkem szikrázó csírájára találva kifakadva lázadó.
Otthon vagyok saját magamban, álmomban,
monoton körforgásnak nem robotolok már raboskodva.

Magamra találtam viharoktól tépett létemben,
nem akarok hősi halált halni megviselt feketében.
Álomképem szikrájából fehérre festem romlatlan lelkem,
kacagva elűzöm az elhamvadást, a pörgető őrületet.

Itt vagyok! Húsommal, véremmel itt leszek!
Az égen csak naposnak látom mosolyogva a szürkületet,
szárnyaimat bontogatva meghódítom az igéző mennyet,
míg a szabadság fuvallata kócolja rakoncátlan tincseimet.