Utamon

Utamra gördülő éles kavicsok,
talpamat húsig hasítók,
vér sarjad minden lépésnél,
bukdácsolok az életem ösvényén.

Térdre esek, új hegek, de felállok,
sebzett lelkem fájdalmát lerázom,
múltam piros lábnyomait otthagyom,
küzdök, mert élni – élni akarok.

Ezer csodán bújik át, csak a most számít,
az út végére szívem nem vágyik,
élek, létezem, nem adom fel,
vihar tépázhat, én még nagyobbat lépek.

Szárnyai alá vesz a fehér madár,
vidám éneke szívembe magot ás,
boldogság csírázik ki belőle,
ó, élet, az utolsó bú sóhaj száll el vele.

Tudom, ki és miért itt vagyok,
az enyém az út, amin harcolok,
magyar nóta szakad fel ajkamról,
magyar álom kísér nehéz utamon.

Elesek, felkelek, elesek, felkelek,
bennem az iránytű tudja, merre kell mennem,
megigazítom tépázott ruhám, fürtjeimet,
csillogó szemmel nézek a jövőmbe.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.