Az Aranykalitka és a Szabad Szárny
B.É. Krisztina
Volt egyszer egy kézműves, aki olyan palotát épített magának, ahol minden kilincs aranyból volt. Éjjel-nappal dolgozott, hogy fenntartsa a ragyogást. Egy nap egy vándor ült le a kapuja elé, és csak nézte a lemenő napot. A kézműves kiszólt az ablakon: „Nincs időm ilyesmire, még három szobát be kell fejeznem!”
A vándor csak mosolygott: „Én vagyok a leggazdagabb ember a földön, mert nekem jut időm megkérdezni a napot, hová siet.” A kézműves ekkor nézett rá a saját kezére, ami kérges volt a sok munkától, de már nem emlékezett a gyermeke nevetésére. Megértette: a palotája valójában egy kalitka. Aznap letette a szerszámot, kiült a vándor mellé, és rájött, hogy a „jó munka” az, ami után marad ereje szeretni.
Volt egyszer egy kézműves, aki olyan palotát épített magának, ahol minden kilincs aranyból volt. Éjjel-nappal dolgozott, hogy fenntartsa a ragyogást. Egy nap egy vándor ült le a kapuja elé, és csak nézte a lemenő napot. A kézműves kiszólt az ablakon: „Nincs időm ilyesmire, még három szobát be kell fejeznem!”
A vándor csak mosolygott: „Én vagyok a leggazdagabb ember a földön, mert nekem jut időm megkérdezni a napot, hová siet.” A kézműves ekkor nézett rá a saját kezére, ami kérges volt a sok munkától, de már nem emlékezett a gyermeke nevetésére. Megértette: a palotája valójában egy kalitka. Aznap letette a szerszámot, kiült a vándor mellé, és rájött, hogy a „jó munka” az, ami után marad ereje szeretni.
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a meséhez!
További hasonló mesék a Felnőtt témából: