A jegyzet,amit nem kellett befejezni

Volt egyszer egy kis papírlap az asztalon.
Félig tele volt írva.
Szavak kezdődtek rajta, mondatok indultak el,
de egyik sem ért a végére.
Az ember gyakran ránézett.
Néha hozzá akart tenni még egy sort.
Néha be akarta fejezni.
De valahogy mindig ott maradt félkészen.
Egy este leült mellé.
Nem írt.
Nem javított.
Csak olvasta azt, ami már ott volt.
A sorok nem hiányosnak tűntek.
Hanem nyitottnak.
Mint egy ajtó, amit nem kell bezárni.
Az ember lassan elmosolyodott.
És letette a tollat.
Nem kellett több szó.
A papírlap nem változott.
De a jelentése igen.
És aznap este az ember megértette:
nem minden történetet kell befejezni –
van, amelyik attól él, hogy marad benne hely.