A kulcs a zsebben

Volt egyszer egy kulcs, amelyet valaki mindig magánál hordott.
Nem tudta pontosan, melyik ajtóhoz tartozik, de nem dobta el.
A kulcs nem volt fényes, nem volt különleges.
Csak ott lapult a zsebben, együtt a lépésekkel.
Amikor az ember sietett, a kulcs halkan összekoccant a zseb szélével.
Amikor megállt, a kulcs is pihent.
Egy nap az ember kivette, és a tenyerébe tette.
Nem próbálta ki semmilyen ajtón.
Csak nézte.
A kulcs hűvös volt, egyszerű, valóságos.
És akkor az ember rájött:
nem minden kulcs azért van, hogy azonnal nyisson.
Van, amelyik emlékeztet.
Arra, hogy vannak ajtók, amelyek még várnak.
Az ember visszatette a kulcsot a zsebébe, és továbbindult.
Nem gyorsabban.
Csak nyugodtabban.
Mert tudta:
amikor majd eljön az ajtó,
a kulcs már ott lesz vele.