Inzsellér a Rétközi pusztán

Egyszer egy szerencsétlen inszellér tévedt a Rétközbe. Úgy négy fertáj órányira a falutól, itt még a madár se jár ilyen tikkasztó melegben. Valamikor a némáék tanyájának nevezték ezt a földet, a tanya még megvan. A szántófődön egy öreg nagybajuszú paraszt kapál a tűző napon, tán észre se venném, ha messziről nem csillogna a nap fénye a kapájában, bizony meg lehetne borotválkozni vele, olyan éles és olyan fényes, mint a tükör...
Fekete priccses nadrágba, csizmába, hosszú ujjú fehér ing, felgyűrve könyékig, sötét, kopott nagykarimájú kalapba. Nem igen vesz tudomást a 40 fokos déli melegről.
Hangosan ráköszönök.
– Adjon Isten jó napot, jó egészséget! Gazduram!
Rám néz, nem tudja hová tegyen.
– Magának is! – mondja.
– Szép a kukoricája...
Az, de a tengeri se kutya...
Tartózkodóan megemeli a kalapját, de fordul is vissza a munkához, nem igen van kedve beszélgetni.
Kérdezhetek valamit?
– Mán kérdezett – mondja nem túl barátságosan.
Hamár ide ette magát a nyű... nem bánom, kérdezzön...
Közvéleménykutatást végzünk!
Mi a nyavajatörést?
Itt ne ásson nekem kutat.
– Félre tetszik érteni...
– Azt szeretnénk tudni;
Mennyi kommunális hulladék keletkezik a háztartásban maguknál?
– Mi a rosseb?
Mennyi szemét gyűlik össze naponta?
Szemét?
Ha kérdést teszek fel neki, mindig kérdéssel felel, úgyhogy nem vagyunk előbbre vele...
Hátra veti a kalapját, vakarja a homlokát.
Az meg mi a fészkes fene?
Mi az a szemét?
– Öhö – mondja.
Tudja... olyan dolgok, amik összegyűlnek a ház körül, és nem tudják hasznosítani...
Mivan? Néz rám, mint aki Krisztust látja.
Na várhon segítek, megtisztítják a gyümölcsöket, a zöldséget, falevelek, gallyak, műanyagedények, flakon, kiürült üvegek, kidobott ruhák, romlott ételmaradék, száraz kenyér, amiket a boltban vesznek, nylonzacskó, műanyag tasak, stb.
eSTéBé...?
Hosszú csend következik, az öreg próbálja összerakni, amiket mondtam, de láthatóan kevés sikerrel.
Itt nincs bót. Nekünk nem is kell. Mi sütjük a kenyeret, aztat nem dobjuk ki, akkor minek sütnénk...
A krumplit héjába sütjük vagy ha meghámozzuk, megy a trágyába, a falevél is, a venyigével fűtjük fel a kemencét, ha kiürül az üveg, újra megtöltjük borral. Ruhát nem dobunk ki, megvarjuk, ha elszakad. Ételt csak annyit csinálunk, ami kell. Itt nincs felesleg.
Úgyhogy én nem tudom, mit akar jóember azzal a estébével, mert az nekünk nincsen, ahogy szemét sincs, legfeljebb szemét ember, na az van elég....
Na Isten ádja, nekem menni kell, mert mindjárt itt a déli haragszó.
És tényleg, amikor megszólal a távolban a falu harangja, a lénia felől megjelenik egy fekete ruhás, fejkendős asszony kosárral, batyuval a kezében, a közeli tanya irányából.
Lekuporodnak egy vékonyka nyárfa tövébe és a batyuból elővesz egy kockáskendőbe tekert valamit.
Oda kuporodok mellé, nem bánja kend, ha egy kicsit megpihenek itt maga mellett a hűvösben?
Hát még mindig itt van? A nyavaja vigye el...
Szokás szerint megint visszakérdezett...
A kendőt ölébe teríti, akkurátusan kinyitja a bicskáját, oszt elkezd enni...
Vizes korsó és boros demizson pihen az árnyékban.
A vízzel megmossa a kezét, na meg a bicskáját.
Keresztet vet a kenyér végére, amit hozott, majd kikanyarítja a legvégén a farát, azt használja kanál helyett, azzal meri ki a paszulylevest. Megkínál engem is étellel, majd borral, de egyiket sem fogadom el, mert a fatányérból csak úgy kifújta a morzsát, a tarisznyából előkerülő pohár meg olyan mancsos vót, mintha már meg lenne töltve valamivel. A kenyér többi részére teszi a füstölt szalonnát, vág hozzá hagymát, aminek a külső héját a garádba dobja.
Na itt tényleg nem keletkezik szemét, vontam le a tanulságot csak úgy halkan magamban.
Közben befejezte az evést, előveszi a demizsont, a szájához emeli és úgy hörpint három kortyot a finom testes vörösborból, mintha üde patakvíz lenne...
Na ez majd erőt ad – mondja az öreg.
Az asszony nem igen beszél közben.
Megvárja, míg elmegyek.
Illedelmesen elköszönök,
Szép napot és jó munkát, bő termést kívánok, gazduram.
Még hallom, hogy megszólal az asszony;
Kiféle miféle vót ez a szerencsétlen flótás?
Hát tudom én...
Valami úrinépség.
Az ördög vigye mindet ahová én gondolom...
Oszt mit akart?
A fene se tudja, Terka...
Valamit világolt itt, valami estébét keresett rajtam, meg kutat akart ásni.
Mondjad mán asszon, milyen bolond emberek vannak a földön, láttad hogy folyt róla a víz, pedig semmit se csinált.
Jót nevetnek rajtam, és élték tovább a hétköznapokat.
Ennél hülyébben aligha jöhettem volna ki belőle...