RÓZSA-VARÁZSLAT

Ákos exével futott össze, aki egy igazi kigyúrt agyú gorillát ölelgetett, aki a hét minden napját konditermekben tölti, és ha megkérdezik, ki volt Arany János, vagy Füst Milán, csak hebegni-habogni tud, és végső tudatlanságában megkerüli a kínosnak tetsző beszélgetést:
– Honnan a francból kellene nekem azt tudnom, te kókány kis köcsög?! – förmed gyakorta az emberre ekkor, ha valaki istenesen kihozta a már egyébként is velejéig labilis béketűrésből.
– Jaj, annyira édespofa, nem?! – kérdezi vagy milliószor turbékolva Ági, miközben szinte sóvárog, hogy a drabális izomkolosszus kedvére tapizhassa két körteformájú melleit.
Ákos exe, Ági gyakorlatilag a hetedik pasit szaggatja Ákossal való kapcsolata óta, és látszólag tökéletesen elmerült a vadbarom, hugyagyú pasikkal való kavarásban. Mintha csak a szex miatt csinálná az egészet, és az őszinte, nyílt érzelmek számára már közömbös lenne.
Ákos a szakítás után – mondani sem kell – valóságos lelki katarzist, és összeomlást él át, ami miatt az „istennőnek” beállított Ági se szó, se beszéd faképnél hagyta. Tény és való, a béka segge alatt lévő tanári fizetésből még senki sem utazhatott kedvére a Kanári-szigetekre, vagy Balira, de hát Ákoson ténylegesen nem múlott, hogy ennyit keresett. Mindenki tisztában volt vele, hogy a közoktatás állapota enyhén szóval is totálisan siralmas, és tragikusan alakult az elmúlt húsz évben. Még csoda, ha bizonyos alapítványi sulikban egyáltalán lehet krétához és szivacshoz hozzájutni.
Ági tehetett mindenről! Eljátszotta az ügyes, fordulatos, férfiakat ujja köré csavaró, tehetséges manipulátort, és persze hogy elvárta, hogy mindenki neki gazsuláljon, és asszisztáljon hozzá. A gyanútlan, naiv, kicsit mindig örök gyerek maradt Ákos pedig nem győzött csodálkozni, hogy egy olyan szupermodell, egzotikus szépség, mint Ági, egy olyan szánalmas, kisstílű senkibe habarodott bele, mint ahogy Ákost a háta mögött előszeretettel nevezték barátai, és kollégái.
Persze az igazság az, hogy Ákost sem ejtették a feje tetejére, és szándékosan kér egy szívességet egyetemi csoportársnőjétől, aki már reklámfilmben és mozifilmben is szerepelt, tehát fogjuk rá, hogy azért van némi manipulációs gyakorlata a szándékosan hiteles megtévesztések területén.
– Figyu! Csak most az egyszer, légyszi! – Ákos kisebb kétségbeesésben, hisztis sokkjában valósággal a földre borul, és térdelve kéri barátnője segítségét, aki beadja a derekát, elvégre mire valók a barátok?
– Szegénykém! Annyira sajnálom! Neked is kijárna a boldogság! Miért pont Ágival kezdtél?! – teszi fel nyíltan a kérdést, miközben gyengéden babusgatni kezdi Ákos tüsire vágott buksi fejét, és flörtölő pillantásokat vet rá, mintha egyenesen ki akarná vetni rá a szerelmi hálóját.
– Fingom sincs! – közli a világ legegyszerűbb nyelvén Ákos, majd jócskán elpirul, amit a másik hölgy meglehetősen vonzónak talál, és kellemesen elmosolyodik szempillarebegtetéssel.
– Figyelj csak, édesem! Mikor lenne a személyes tali? Mindent pontosan meg kell szerveznünk, hogy hatékony csapdát állíthassunk! – jegyzi meg édes bosszú élvezetével.
Ki nem állhatom a „bosszú” és a „csapda” szavakat, mégis valahogy imponál ez az egész büntetőexpedíció, amivel régi kedves barátnője előhozakodik.
A személyes találkára egy hét múltán kerül sor egy amolyan exkluzív, és kissé puccos étteremben, ahova egy csomó gazdag seggfej járni szokott, és ahol – nagy többségben – mindig a megjelenés a döntő, és egyáltalán nem az egyetemes emberi törvények.
Volt egyetemi csoportársnőm szándékosan provokatív, és kissé kihívó pántos, szoknyás ruhakölteményt visel, mert a jelek szerint feltett szándéka, hogy porig alázza a maga sajátságos, elegáns bosszú-ötletével Ági egészséges optimizmusát. A várva várt hatásra bizony nem sokáig kell várni, mert Ági aktuális kigyúrt gorillája oldalán, akár egy fejedelmi díva libeg be az étterembe, és bár Ákost szokásához híven tetőtől talpig szánalmasan végigméri, mint egy szánalmas véglényt, a számára ismeretlen hölgyön bizony jócskán fennakad a szeme.
– Nocsak, nocsak! Ákoska! Hát megtanultál végre érteni az igazi nők nyelvén?! – cinikus sértése valósággal újból felsebzi Ákos lelki nyavalyáit, és ezt egyetemi csoporttársa is azonnal észreveszi, mert azonnal támadásba lendül:
– Szia, örvendek a találkozásnak, az én kis bocsom már sokat mesélt rólad! – közli, és szándékosan eltúlzott színpadiassággal úgy csókolja meg a tétováskodó Ákost, hogy szexis, sportos testét hozzádörgöli.
– Nahát... elvégre élni tudni kell! – Most Ágin van a sor, hogy ugyanezt a provokatív, nyílt csókcsatát kigyúrt gorillájával is megtegye, akit még mulattat is a dolog, majd mind a négyen asztalhoz ülnek.
Ákos romantikus úriember lévén előzékenyen kihúzza barátnője előtt a széket, amit a hölgy hálás gesztusként biccentéssel nyugtáz, ám a kigyúrt gorilla még véletlenül sem ennyire figyelmes, gáláns, csak amikor Ági villámló, féltékeny tekintete legszívesebben ott helyben leszúrná.
– Szóval... mikor is ismerkedtetek össze, bogárkáim...? – Ági hangjában nyílt támadás feszül, és ezt nem is titkolja. Sőt. Mintha szándékosan kéjsóvár, nyílt manipulációs taktikát vetne be, mint nőiességének egyetlen, csábító eszközét. Ákos barátnőjét sem kell ám félteni, mert megérzi a másik nő szavaiból áradó számítást.
– Jaj, az már annyira régen volt! Igaz, kis életem? – cirógatja meg Ákos pufók arcát a barátnő.
– Igen, drágáim, de mégis? Mennyire? – nyílt kérdés, azonnali válaszreakcióval.
– Hát... azt érzem, hogy az én kis drágámmal mintha már az előző életünkben is nagyon jól ismertük volna egymást. – szándékosan szerelmes búgó hanggal csábít, és Ákosnak vigyáznia kell, mert ösztönei azonnal vészjelzéseket adnak le.
– Á, vagy úgy! Nos, ha engem kérdezel, Ákoskának még rengeteget kellene tanulnia, hogy igazán értse, mi fán terem az igazi férfiasság kritériuma! – minden egyes szót szándékosan megnyom, és ki is hangsúlyoz, mint aki máris támadásba lendült.
– Nos... kedves Ági, megnyugtatlak, hogy az én mucikám hihetetlen teljesítményekre képes, ami a lepedőakrobatikát illeti, és nagyon is tisztában van vele, hogy mire van szüksége egy igazi nőnek! – azzal újabb hosszantartó, forró, romantikus csók következik, és mikor végeznek, Ágin látszik, hogy valósággal majd megfullad a tehetetlen, fojtogató dühtől.
– Hát... ez... igazán remek... – agresszíven megböki a kigyúrt gorilláját, aki látszólag nagyon leköti a marha steakje, és most tele szájjal kéne, hogy mondjon valamit, de semmi sem jut eszébe, ezért Ági továbbra is ellenséges keresztkérdésekkel próbálkozik.
– ...És mikor éreztétek azt, hogy már képtelenek vagytok egymás nélkül élni?!
– Azt hiszem, már kisgyerekkorunk óta éreztük, hogy eltéphetetlen kötelék van kettőnk között! – Ákos barátnője szorosan megszorítja Ákos kezét, és van valami nagyon bensőséges és mély ebben az egy jelképesnek tűnő mozdulatban.
– Hát, nem mondom! Azért egy-két megjegyzést közölnöm kell Ákoskával kapcsolatban! – fejti ki nyíltan, és most már érződik, hogy csöppet sem fukarkodik a gesztusokkal, és a szavakkal.
– Csupa fül vagyok, Ági! – néz farkasszemet elszánt türelemmel vele a másik.
– Az első néhány hét kellemesen telt, még akkor is, ha félelem miatt hanyagoltuk a szexet, de aztán a következő néhány hónapban rá kellett, hogy döbbenjek, hogy Ákoska egy nagy örök gyerek, aki képtelen felnőni, és mindig másoktól várja el, hogy döntsenek helyette, így hát sajnos szakítanom kellett vele. – olyan rideg, és számító volt a hangja, mint aki már előre élvezi azt, ha másokat megalázhat. Most Ákos barátnőjén volt a sor, hogy revansot vegyen:
– Ágika drága! Véleményem szerint neked egyáltalán nincsen igazad! Ákos fantasztikus és különleges ember, és tudod, miért? Önmaga tud maradni egy olyan felszínes, kétszínű világban, mint milyen a mostani! Nem játsza meg magát, csak hogy bárkinek is imponálhasson, vagy hogy ostoba jópontokat szerezzen. Minden egyes nap meghódít, már csak azzal is, ahogy a számára kedvenc dolgairól beszél, vagy versekkel bókol! Tudod, te mekkora egy kincs az olyan ember, aki belelát a lelkedbe?! Ami engem illet, én sajnállak téged, mert nagymami leszel már, amikor rájössz, hogy az élet legfontosabb dolgai valójában igen-igen egyszerűek! – azzal felállt, mire Ákos is rögtön felemelkedett ülő helyéről, és együtt távoztak az étteremből, miközben Áginak mérgében szabályosan leesett az álla.
Amikor kiérnek Ákos barátnőjének autójához, mindketten nagyot nevetnek, majd kis idő múlva Ákos szólal meg elsőként: – Hú! Ez aztán nem volt semmi, kisanyám! Fantasztikus voltál!
– Nem volt nehéz dolgom, és komolyan is gondoltam, amit mondtam! De meg kell kérdeznem, hogy a büdös életbe fogtad ki ezt az ostoba, idióta nőt?! – kérdezte, miközben mindketten beszálltak a kocsiba.
– Hát... vakszerencse...? – próbálkozott tétován.
– Figyelj, nagyon bírlak, és nagyon aggódom érted! Ha a közeljövőben barátnőt szeretnél magadnak, csak bátran csörögj rám! Van egy-két csajos barátnőm, akik rajongásig imádják a hozzád hasonló csodabogarakat! – nagy gázt adott, és az autó meglódult, akár egy rakéta.
Ákos úgy érzi, hogy megtalálta az igazit, és szíve egyre hevesebben, követelőzőbben kezd verni. Amikor hazaérnek, minden eszközt bevet, hogy még maradásra bírhassa – legalábbis – egy rövidke ideig a hölgyet, amit a másik nagy örömmel elfogad.
– Együnk egy jót! – jelenti ki, majd a kiskonyhába megy, és szemügyre veszi a hűtőszekrény tartalmát, ami a tipikus agglegénységre berendezkedett életmód negatív jeleit mutatja, és önmagában máris sanyarún konstatálja, hogy – meglehet – ebből mégsem lesz ebédrevaló, legalábbis ma nem.
– Figyelj csak! Nem muszáj ebédelnünk! – szabadkozik régi barátnője. – Inkább újra ismerjük meg egymást. – azzal fogja magát, és kismacskákra jellemző, karcsú pózban máris a nappali kanapéján nyújtóztatja ki csábító végtagjait, amitől Ákos ösztönei valósággal bezsonganak, de igyekszik nem leleplezni önmagát.
– Nem szeretnél egy kicsit közelebb ülni, szívem? – búgja andalító, vágykorbácsoló hangja sejtelmesen.
Ákos feltűnően telt, húsos ajkaiba harap, mintha csak ezzel akarná elfojtani a vágyat.
– Ö... persze, persze... bocs... – majdnem orra bukik saját bumfordi lábaiban, amint készül leülni, és gyerekes szerencsétlenkedéseiben van valami nagyon mélyről jövő zsigeri érzelem.
– Annyira büszke vagyok rád, szívem! Szerintem fantasztikusan helytálltál! – fogja kézbe kezét a nő.
– Tényleg? Sosem volt sok önbizalmam! – vallja be őszintén.
– Nekem, drága, nyugodtan elhiheted! Tudod, gimiben kicsit tartottam tőled, aztán rájöttem, hogy én voltam az idióta csaj, hogy nem akartalak őszintén és igazán megismerni, ami miatt hamarabb elszakadtunk egymástól...
– Ó... hát megértem...
– Nem, én voltam a hibás, mert Annáék tudták, hogy hol laksz, és annyi éven át még véletlenül se mondták volna el, hátha meg akarlak látogatni! De már úgy vagyok vele, hogy nem akarok rájuk haragudni! Most mindent elölről akarok kezdeni, és tudom, hogy ez nagy horderejű kérés, de egy ideig szívesen együtt laknék veled. Persze, ha te is akarod? – néz rá kérdő, bűvöletes őzikeszemekkel, aminek képtelenség ellenállni. Megcsókolják egymást végre úgy isten igazán, hosszantartón, romantikusan, és szívük mélyén érzik, hogy végre megtalálták azt, amit mindig is kerestek.