Esti mese

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy pici lány, aki minden este mesét akart hallani.
– Az én vagyok?
Pssszt.
A szüleik kifogytak a meséből, és tanácstalanok voltak. Csak néztek egymásra este, mi legyen.
A kislány betakarózott, de nem tudott aludni, már minden történetet ismert, elfordult.
Ismerem az összes mesét, ma nem is tudok majd elaludni! Szomorú volt nagyon.
A fekete felhők lassan takarták el a fényes holdat, és a kislány átfordult a másik oldalára.
Kinyílt az ajtó, és a kislány kinyitotta a szemét.
– Ismered azt a mesét, hogy volt egyszer, hol nem volt? – kérdezte halkan az anyuka, és mellé ült.
– Nem, nem, mi az az egyszer volt, hol nem volt?
– Hát az azt jelenti, kislányom, hogy vagy megtörtént, vagy nem. – Ez a mesék világa.
– Akkor miért ez a címe a könyvnek?
– Mert így kezdődik. – Egyszer volt, hol nem volt. – Csukd be a szemed.
– De félek, dörög az ég.
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy mesekönyv, ami varázskönyv volt,
de senki nem tudta, és sokáig porosodott egy szekrényben.
– Miért volt olyan sokáig, anyu? – senki nem olvasta?
Pssszt, halkan, mert meghallják.
– Kik? – kik hallják meg?
– Hát a manók! – a gonosz manók.
– Kik azok, anyu, és miért gonoszak?
– Ha mindig kérdezel, nem tudom a mesét elolvasni – nevetett az anyuka.
A manókirály elhatározta, hogy megijeszt mostantól minden gyereket a világon,
hogy ne aludjanak, és kiengedte a manók seregét, akik minden házba eljutottak.
Akkor semelyik gyerek nem tudott aludni, és már este volt.
– De miért, miért nem engedi a gyerekeket aludni, anyu?
– Mert túl kíváncsiak, és mindig csak akarnak, nem kérnek, és kislányom, a manók
nagyon picik, nem engedik aludni a kislányt.
A kislány gondolkozott, vajon hogyan aludhatok el – kérdezte magában, és látott egy kicsi zöld manót a lába mellett, aki vigyorgott.
– Csukd be a szemed, és eltűnnek.
A szem lecsukódott, és a manók eltűntek. A kislány elaludt.
Esti mese – mosolygott az anyuka –, sosincs vége, de elaludt.