A hátizsák most is ott nyugodott a vállán, ahogy kíváncsi tekintettel lépkedett az elnyúló barlang felé. Léptei visszhangot vertek a köveken. A táj arcképét a szél mozgatta: barna, narancs, zöld és világos árnyalatok terültek el mindenhol, miközben a barlang szája feketén tátongott. A távolból egy folyó csordogálása hallatszott, amikor a férfi belépett a barlangba. Hideg szellő járta át, amitől megborzongott, de továbbment. A levegő nehéz és különös volt, a falak időtlenül nyújtóztak a semmibe. Cipője itt is zajt csapott a csendben. Beljebb azonban felfigyelt néhány, a mennyezeten alvó denevérre. Nem borzongott – kedvelte őket. Halkan továbbhaladt, látott hangyákat, más rovarokat, lehullott, eltört köveket, amikor odébb vérre lett figyelmes a földön. Ez felidézett benne egy kósza…Tovább olvasom…
A nagymama háza mögötti tisztás kora tavasszal mindig zöld nyári szőnyegként nyúlt ki az útra, s a virágok illata már a ködön át bekúszott a házba. Anna és Peti a régi fenyő alól kibújva, a szélben táncoló színes sárkányt eregették, miközben a tavaszi meleg szellő felkapta a sárkány szárnyait, és egy pillanat alatt a felhők közé emelte. „Nézd csak, mennyire magasra száll!” – kiáltotta Anna, nevetése a napfényt is felülmúlta. Peti csak bólintott, szemében a sárkányuktól származó öröm tükröződött. A susogó szél egy újabb nevetést szórt a fűszálak közé, és a gyerekek leültek a puha, friss fűre, hogy megcsodálják alkotásuk szárnyalását. A fűszálak tengerében kis, színes szigetek bukkantak fel: ibolyavirágok bólogatták fejüket a lábaik mellett, s a szemüknek szinte szikrázó csillagként…Tovább olvasom…
Néhány évvel ezelőtt tele voltam energiával, ha egy jó kis kirándulásról volt szó. Elég sok szép helyet láttunk idehaza Romániában. Eleinte Máramaros megye néhány nevezetességét fedeztük fel. Aztán egy ideig a saját megyénket is, Bihar megyét. Az ember nem is gondolná, míg útnak nem indul, hogy a természet milyen apró kis csodákat rejt. Elég volt csak végigsétálni a Boga partján, vagy a Pádis-fennsíkot megcsodálni. Tudtuk, ha ébred a tavasz, akkor vár a természet. A férjem (akkoriban még csak jegyben jártunk), én, a testvéreink és néhány barátunk, ez volt a mi kis kirándulós társaságunk. A kirándulásainkat egy napba sűrítettük, kivéve, mikor sátoroztunk a tőlünk nem olyan messze található Fekete Erdőn. Mennyi csodálatos emlék, rengeteg emlékkép villan be, mennyi nevetés, viccelődés. Az…Tovább olvasom…
– Mi van akkor, ha a valóság nem csupán valóság, hanem egyfajta köztes dimenzió, mely gyakorlatilag az idő és a tér között félúton helyezkedik el? – tette fel a kérdést már sokadszor leginkább csak önmagának Szilárd, aki a negyvenedik születésnapja után kicsit cinikusan, kicsit megcsömörlötten arra az egyszerű, józan paraszti következtetésre jutott magában, hogy a közösségi média az a virtuális tér, ahol a celebek, közszereplők és általánosságban a jó nép is bármikor bárkit, bárhogyan totálisan átver. És azok a szemétkedő, gonoszkodó, csúfolódó kommentek, amik vagy százával árasztották el egy-egy irodalmiaskodó posztját, az szinte már nem is a tartós aljasság, pofátlanság legtetejét súrolták, de nagyon úgy festettek, mintha a személye elleni személyes inkvizíció és keresztre feszítésnek…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Volt egyszer egy kicsi kislány, történetünk kezdetekor 6 éves lehetett. Nagyon szerette az unokabátyját, sok időt töltöttek el együtt. 10 év volt köztük, mégis jól kijöttek egymással. Sokszor vigyázott rá a fiú, amikor a nagyszüleik kint dolgoztak a kertben, és ő aludt. Egyszer ez a lány felébredt, lement unokatestvéréhez, aki a hintaágyban telefonozott. Odament hozzá, és akart játszani a telefonján. Berci megengedte neki, ezelőtt sosem nyúlhatott a telefonhoz. Egy gördeszkás játék volt, még egy pályát is sikerült megcsinálnia. Ezután nagyon boldog volt a kislány, örült mindennek. Sok közös emléke van, mint például amikor az óvodakertben játszottak. A fiú leverte a kosárpalánkot, a kíváncsi unokahúg nézte, miközben csinálta, de a csavarhúzó megcsúszott, és a lány homlokán landolt. A mai…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Az író, költő, műfordító volt tanár Miklós mióta csak elhagyta imádott, gyönyörű feleségével, Alizzal hazáját, minden áldott nap kiment az óceánhoz. Mintha szándékosan, következetesen kezdett volna kiábrándulni az irodalomból és általában azokból a köpönyegforgató, alakoskodó, kétszínű emberekből, akik – ki tudja, miért – kitüntetések, elismerések és díjak ürügyén eladták önmagukat, tehát behódoltak egy adott csoport érdekeinek, holott az irodalomnak magasztosabb célokat szükséges minden esetben szolgálnia. Ahogy egyik kezével botjára, míg másik kezével feleségét átkarolva figyelmesen, honvággyal vegyesen szemlélték a nyughatatlanul szeszélyes óceán hullámait, mintha mindketten közösen megélt emlékeiket akarták volna rendbe tenni: kik voltak azok, kik támogatták, vagy segítették őket…Tovább olvasom…
Egy csendes őszi délelőtt kezdődött az egész. Laura kapával próbálta eltüntetni az elvonuló forró nyár tékozlását a virágoskertben. Kidőlt kardvirág gyökerei, megcsonkított rózsabokor, elszáradt levendulabokrok, mind-mind azt várta, hogy rendezettebbek legyenek a soraik és végre megigazítva, szellősen várhassák az enyhet adó őszt. Selymesen sütött a Nap, csiklandozta, de már nem égette fel a bőrt. A lugas felől finom borszőlő illata szállt a kiskert felé. Ilyen csendes, tiszta napokon sokféle gondolat megfordul az ember fejében. Üde szép emlékek és mélabús gondolatok jönnek elő a szív rejtekéből. A gyerekkort fátyol borítja, rég lezárult időszak már. Az ifjúság szent pillanatai pillangó módjára rebbentek el, már csak foszladozó emlékképek derengenek néha fel róla. Tényleg olyan…Tovább olvasom…
Azt gondoltam, hogy csúnyább leszel. De nem. Sármos arcodon semmit sem csúfított a halál. Mimikai ráncaid még most is jól állnak neked, az idő és a dolgos évek által vésett redők nem ártottak semmit a kinézetednek. Talán egy kicsit sápadtabbnak tűnsz, de ez természetes ebben a helyzetben. Mindig így néztél ki ifjúkorod óta. Hosszú évek óta nem láttalak, most meg itt sírok fölötted fekete ruhában. Te meg, mint egy vőlegény kimosakodva, fehér ingben, öltönyben lehunyt szemmel alszol. Pedig az öltöny nem volt a kedvenc ruhadarabod. Amire először emlékszem rólad, az a szemedben bujkáló cinkos mosolyod volt. Gyermekként talán még szerelmes is voltam beléd. Csak az tartott vissza, hogy be is valljam neked, hogy rokoni szálak fűztek hozzád. Méghozzá elég közeli, a nagybácsikám voltál. Apám…Tovább olvasom…