Defekt

Éjfél felé járt az idő, amikor vége lett a filmnek. Lefekvéshez készülődtek, Juli már a fürdőben volt, Robi még távirányítóval váltogatta a csatornákat.
- Végzetem, tiéd a fürdő kedvesem - szólt férjének és indult a hálószoba felé.
- Még kettő perc, és én is megyek.
Robi alig mondta ki a választ, amikor megszólalt a mobilja.
- Vajon ki keres ilyen későn, mormogott magában, de amikor fia nevét látta a kijelzőn, remegő kézzel fogadta a hívását. Mi lehet ezzel a gyerekkel, hogy ilyenkor hív? Futott át a fején, de már a telefonon keresztül hallotta fia ijedt hangját.
- Apa, van egy kis probléma.
- Mi a baj fiam?
- A Balaton déli partján vagyok, két település között, defektet kaptam.
- Jól vagy fiam? Nagyobb baj nem történt?
- Nem vagyok jól, beleestem az árokba. Az autóval szerencsére meg tudtam állni az útpadkán, de amikor meg akartam nézni a defektes kereket, belecsúsztam a mély árokba.
- Hál' Istennek, nincs nagyobb baj. Most próbálj kimászni belőle, aztán, ha sikerült hívjál.
Juli, ijedten állt Robi mellett, reszkető kezeit imára kulcsolta, úgy hallgatta a kihangosított beszélgetést.
- Hol járt ez a gyerek ilyen későn? Jaj, Istenem, soha nem lehetünk nyugodtak! Mióta szakított barátnőjével, nem találja a helyét...
- Nyugodjál meg Julikám, felnőtt ember, nem ülhet állandóan a szoknyád mellett. Hallottad, defektet kapott, kicseréli a kereket és már indulhat is hazafelé.
Juli épp válaszolni akart, amikor újra csörgött a telefon.
- Apa, sikerült kimászni az árokból, de nagyon megütöttem a bal kezemet. Nincs benne erő, lehet, így nem tudok kereket cserélni. Kiraktam az elakadásjelzőt, kiállok az útra, talán majd megáll valaki segíteni.
- Jól van fiam, azért mi készülődünk anyával, telefonon hívj, ha lesz segítség, ha nem, akkor indulunk hozzád.
Gyorsan öltözködtek, Juli plédeket szedett elő a szekrényből, kint nagyon hideg volt - 10 fokot mutatott a hőmérő. Egy táskába fáslit, vizet, kekszet pakolt, Robi a lámpákat szedte össze, indulásra készen várták fiúk hívását. A férfi idegesen járkált fel s alá a házban. Több mint száz kilométeres út előtt állt, éjjel volt, az út is ki tudja mennyire lesz síkos, jeges - töprengett magában.
Nincs mese, menni kell, a gyerek bajban van! A családból senkit sem akart zavarni ilyen későn. Nem most kezdte a vezetést, igaz már nyugdíjas, de le tudja vezetni az oda-vissza utat.
Juli helyette is aggodalmaskodott.
- Hívjuk fel az öcsémet Robikám, Ő itt lakik a faluban és mégis csak fiatalabb, mint mi, rutinosabban vezet. Én már éjjel nem szeretnék vezetni, persze, ha úgy adódna, mint most, nem gondolkodnák, de...
- Julikám, senkit sem zavarunk fel álmából, meg tudjuk oldani, nem kell, nem szabad pánikolni.
Még mondta volna tovább, amikor újra megszólalt a telefonja.
- Apa, hiába integetek, lámpával is jelzek, senki sem állt meg. Volt, aki lelassított, lehúzta az ablakot és hangosan röhögött, majd gázt adva elhajtott.
- Ne törődj vele fiam, ülj be az autóba, anyával indulunk. Telefonon tartjuk a kapcsolatot, míg odaérünk.
- Jól van apa, de vigyázzatok az úton.
- Vigyázunk fiam, szólalt meg Juli, tudod, van Égi segítségünk.
Pár perc múlva már a faluból kivezető úton voltak, amikor Juli telefonján hívta őket a fiú.
- Anya, ne gyertek, van segítségem.
- Kisfiam már elindultunk, az rendben, hogy van segítség a kerékcseréhez, de a kezeddel mi van? Tudsz vele vezetni?
Robi lehúzódott az útszélre és megállt az autóval.
- Anya ne aggódjál, kicsit még fáj, de nem lesz probléma.
- Akkor mégis csak vannak jó emberek, ugye kisfiam?
- Igen anya, de el sem hinnéd, hogy kik. Majd otthon elmesélem, most le kell tennem, Ti pedig forduljatok vissza. Forró teával várjál anyukám, nagyon átfáztam.
- Úgy lesz kisfiam, vigyázz nagyon, és ne száguldozz!
- Nem is tudnék anya, ne idegeskedjetek, minden rendben lesz.
Robiék visszafordultak és haza mentek, de nem bírtak lefeküdni, annál idegesebbek voltak, hogy tudtak volna aludni. Zsolti volt a legfiatalabb gyermekük, a másik kettő már középiskolába járt, amikor Ő született. Mindig is jobban féltették, mint a bátyjait. Talán túlzásba is vitték, de ezt nem nagyon akarták elismerni.
Juli a vízforraló mellé készített mindent, ami a teához kellett, mikor hazaér Zsoltika, frissen készíti el neki a teát. Majd bement a szobába imádkozni. Robi tudta, hogy Juli imával tölti el a várakozás idejét, ezért nem zavarta. Ő a nappaliban próbált olvasni, több-kevesebb sikerrel. El-elbóbiskolt, arra ébredt, hogy könyve kiesik kezéből. Már hajnali három felé járt az idő amikor autó hangot hallott, és ahogy a garázs elé kanyarodott, lámpáinak fénye végig pásztázta a nappali ablakán behúzott sötétítő függönyöket.
- Na, végre! Hál Istennek' hazaért, már forralom is a vizet, sietett ki a szobából Juli.
Robi a fotelből felkelve nyújtogatta elgémberedett derekát, amikor a házba belépett Zsolti. Juli sírva ölelgette, Robi csak úgy férfiasan előbb hátba veregette, majd Ő is átölelte fiát.
- Anya, apa, nyugodjatok meg, hazaértem, itthon vagyok. Azon kívül, hogy nagyon átfáztam, semmi bajom.
- Már kész a tea kisfiam, de előbb mutasd a kezedet. Jaj, hisz teljesen el van dagadva a kézfejed! Nézd apa, szerintem ez törés lesz!
Robi lesegítette fiáról a kabátot, és ahogy alaposabban megnézték a kezét, nagyon úgy tűnt, az bizony eltört valahol. Kiderült, hogy fáj az alkarja, de nem merte megmondani a segítőinek.
- Nincs mese fiam, megiszod a teát, segítek zuhanyozni, átöltözni, és indulunk az ügyeletre.
Nem! Semmi kifogás, hogy majd reggel, most megyünk!
Tíz kilométer a város, az nem távolság!
De már áruld el végre, hogy ki segített kicserélni a kereket, mert a telefonáláskor nem mondtad el.
- Tudjátok, legalább öt autó húzott el mellettem. Kezdtem feladni, kicsit mérges is, meg csalódott is voltam, hogy ennyire közömbösek az emberek.
Épp akartam beülni az autóba, amikor egy autó megállt mellettem. Képzeljétek el, rendőrök voltak. Kérdezték mi történt, az adatokat lekérték a központi nyilvántartásból, minden egyezett azzal, amit mondtam. Szondát fújattak, de tudjátok, hogy nem iszok alkoholt. Most már Ők is tudják. Mondtam, hogy megütöttem a kezemet, nehezen tudok vele fogni, és bizony senki sem állt meg segíteni. Szüleim már elindultak hozzám.
Erre azt mondják, hívjalak fel benneteket, hogy forduljatok vissza, majd Ők kicserélik a kereket.
Így is történt. Hárman voltak, ketten elmentek járőrözni, a harmadik társuk meg ott maradt velem és kicserélte a kereket. Én csak asszisztáltam. Mire végzett, társai is visszaértek. Kérdezték, hogy a kezem miatt vigyenek e orvoshoz. Mondtam, hogy nem kell, hogy orvos lássa, tudom használni. Megköszöntem a segítséget, és elindultam.
- Az Isten áldja meg azokat a jó embereket - pityeredett el Juli.
- No, most nincs idő sírdogálni Julikám, hozd a tiszta ruhákat, készülődjünk.
Így is történt, az ügyeleten a röntgen alkartörést mutatott, szerencsére nem szilánkosan Gipszelés után, már a reggeli szürkületben értek haza. Juli reggelivel várta őket, és amikor már mind a hárman jóllaktak, akkor kérdezte meg a fiától.
- Most már igazán elárulhatnád, merre jártál az éjjel kisfiam? Mert, hogy nem fürödni mentél a Balatonra az biztos!
- Jaj, anya! Tudom, hogy kíváncsi vagy, de most nagyon fáradt vagyok, és amit mondani szeretnék az nem két perces téma. Aludjunk egyet, Nektek is kell a pihenés, majd utána elmesélem.
- Szerintem lány van a láthatáron - kacsintott feleségére Robi.
- Már ideje lenne megállapodnod Zsoltikám - sóhajtott Juli.
Pár óra pihenés után Juli már az ebédet főzte, de közben azon kattogott az agya, hogy vajon merre járhatott a fia. Mit keresett a Balaton körül?
Addig-addig szövögette gondolatait, míg egyszer csak megvilágosodott. Homlokára csapott, hogy ez neki eddig nem jutott az eszébe! Mostanában többször emlegette az egyik volt évfolyamtársnőjét, a Laurát, aki Siófok környékén lakik. Lehet, nála volt?
A késői ebédnél sejtése beigazolódott. Pár hónap múlva esküvőre készülődtek.