Első emlékeim a karácsonyról

Emlékeimet felidézve elmesélem milyen volt nálunk a karácsony, amikor szüleimnek egyetlen gyermeke, apai nagyszüleimnek első unokája voltam.
Akkor még fehérre meszelt zsupp tetős tömésházban laktunk, ami a hótakaró alatt olyan volt, mint a mesebeli házikó. Az ereszről hosszú jégcsapok lógtak, és olyan magas hó volt az udvarban, hogy én abban elsüllyedtem volna.
Mint minden kisgyerek, én is nagyon vártam a karácsonyt, a kis Jézus születését. Nem az ajándékok miatt, hisz akkor még a gyerekek nem kaptak karácsonykor ajándékot.
Amikor már nyiladozott az értelmem a mama sokféle meséje közül legjobban a karácsonyról szólókat szerettem hallgatni. Nekem ezért izgatott várakozás, titokzatos rejtély volt ez az ünnep.
Mesélt az angyalokról akik a karácsonyfát hozzák, a kis Jézus születéséről. Nem nagyon értettem az összefüggéseket, de olyan szépen mesélt róla a mama, hogy minden szavát elhittem. Karácsony közeledtével esténként, amikor már csak a Hold világította meg a havat, a mama felöltöztetett, kivezetett a ház előtti verandába, és kezével az ég felé mutatott.
- Nézz az égre kicsi Katám! A csillagok között ott repülnek az angyalok, és kicsi szánkón húzzák a karácsonyfát. Hamarosan eljön az a nap, amikor tehozzád is ideérnek.
Én bizony hiába néztem az eget, a csillagokon kívül semmit sem láttam, pedig jó nagyra kinyitottam a szemeimet, hogy jobban lássak.
- No, akkor majd holnap este is kijövünk angyalokat nézni. Most menjünk be a házba, mert nagyon hideg van. – mondta a mama.
Másnap este megint kimentünk, harmadnap megint, akkora már annyira szerettem volna látni az angyalokat, hogy a csalódástól elsírtam magamat. Mama meg így vigasztalt.
- Ne sírj kicsi Katám, biztosan tudom, ha nem is láttad őket, holnap hozzád is eljönnek.
Valamit tudhatott a mama, mert másnap az anyukámmal együtt, takarították a házat, foszlós kalácsot, apró süteményt sütöttek. A hálószobánkban a nagy asztalt szép fehér terítővel takarták, keresztbe rá még egy fehér fonallal hímzett keskenyebbet is tettek. Ezt jól megjegyeztem, mert amikor már nem élt a mama, az anyukám is mindig így készítette elő Jézuska váráshoz az asztalt.
Este aztán megint kimentünk angyalokat nézni. Én nem tudom, hogy hogyan történt, de fenn az égen láttam a karácsonyfával repülő angyalokat. Jaj, de nagyon boldog voltam, tapsikoltam örömömben, és a mama mosolyogva simogatta meg az arcomat.
- Ugye megmondtam, hogy látni fogod őket! De, van még valami, aminek nagyon fogsz örülni.
- Kíváncsian néztem rá, mi lehet az, hisz mára már meg volt az örömöm.
Ma este a papával és velem alhatsz a kisszobában. – mondta a mama.
- Jaj, de, jó! Jaj, de, jó! – kiabáltam hangosan. Ez biztos mama?
- Igen, igen, már megbeszéltem az anyukáddal, és megengedte.
Ritka alkalom volt, hogy a mamáék szobájában alhattam. Anyukám mindig azt mondta, a mamáék már öregek, kell nekik a pihenés, te pedig kislányom, össze-vissza forgolódsz, amikor alszol. Ő már csak tudta, mert köztük aludtam a nagy dupla ágyon.
Este aztán boldogan befészkeltem magamat a mama ágyába, vele mondtam el az est imádságot, és ő takargatott be hatalmas dunnájával. Jó meleg volt az ágy, mert mielőtt lefektetett, ruhával bebugyolált, sütőben melegített sindőt tett a dunna alá, hogy meg ne fázzak.
Akkor még nem tudtam, hogy szüleim a papával elmentek az éjféli misére, ezért alhattam a mamával.
Másnap reggel anyukám ébresztett, és ölben vitt ki a konyhába öltözködni. Ott már jó meleg volt. Álmosan dörzsölgettem szemeimet, és azt hittem rosszul látok, mert a széken az ünneplő ruhám volt kikészítve.
- Vasárnap van? - kérdeztem.
- Nem, de még annál is nagyobb ünnep! - mondta anyukám. Karácsony van kislányom, megszületett a kis Jézuska, és az angyalkákkal küldött neked valami nagyon szépet. Ha felöltöztél, megfésüllek, és megnézzük vajon mit hoztak az angyalkák.
- Anyukám segítségével egykettőre felöltöztem, ő szépen megfésülte, két copfba befonta hosszú hajamat, és vasalt fehér szalagot kötött a copfok végére.
Apukám és a mamáék is ünneplőbe voltak öltözve, csak arra vártak, hogy elkészüljek. Együtt mentünk be a nagyszobába, ahol az asztal közepén ott állt a csodálatos karácsonyfám.
Az ágak végén pici gyertyatartókban apró gyertyák égtek. A gyertyafényben szépen csillogtak a fényes papírba csomagolt kockacukrok, és diók. Itt-ott, vékony cérnán lógó apró papírangyalkák lebegtek a fenyőágakon. Visszagondolva, nagyon, de nagyon egyszerűen feldíszített karácsonyfa volt, de a hosszú várakozás, hogy megláthassam, gyönyörűvé tette.
A karácsonyfa alatt kicsi faragott jászolban feküdt a kis Jézuska, mellette álltak fából faragott szülei és pár darab kicsi bárányka, ezeket apukám ügyes keze készítette. Későbbi karácsonyokra mindig újabb taggal gyarapodott a kis betlehemünk…
Hatalmas szemekkel néztem a csodát, ami eljött a mi szobánkba. A meglepetéstől nem bírtam megszólalni, de nem is kellett, mert a papa szép öblös hangján elkezdett énekelni.
„ Mennyből az angyal, lejött hozzátok pásztorok, pásztorok”...
Vele együtt énekelt a mama, az anyukám, és az apukám. Arcukról őszinte áhítat és tisztelet sugárzott. Én ámulva hallgattam őket, mert akkor még nem nagyon tudtam az ének szövegét.
Majd áldott karácsonyt kívántak egymásnak és nekem. Mosolyogva megölelgetettek, megpuszilgattak. Békesség, öröm, szeretet volt a lelkünkben, finom fenyőillat töltötte be szobánkat, kicsi házunkat.
Gyermeki világomban ennél szebbet el sem tudtam képzelni.
Az éneklés után mama kezembe adta a kicsi jászolt, hogy megsimogassam és megpuszilhassam a kis Jézuskát. Félve, nagyon óvatosan éppen csak hozzáértem a kicsi fejéhez. A mama biztatott, hogy ne féljek tőle, mert Ő nagyon örül a kisgyerekeknek.
Egy kis idő múlva, amikor már ki örvendeztem magam, visszamentünk a konyhába reggelizni. Finom tejeskávét kaptam foszlós kaláccsal, majd szüleim és a papa elmentek a karácsonyi misére. Mi anyukámmal otthon maradtunk, Ő ebédet főzött, én meg körülötte ugrándozva kíváncsian kérdezgettem a Jézuskáról. Sehogy sem értettem, miért nem mozog, mint a kisbabák.
Finom, ünnepi ebéd után elmentünk a másik nagyszüleimhez. Ők is a faluban laktak, a falu felső részében. Anyukám vastag pléddel letakart szánkóra ültetett, hogy meg ne fázzak. Apukámmal együtt könnyedén húzták szánkómat a havas utcán. A másik mamánál is volt karácsonyfa, és mindenki örült mindenkinek. Én sokat játszottam az unokatestvéreimmel…
Ahogy teltek az évek, testvéreim születtek, nagyszüleink lelke az égbe költözött.
Karácsonyfánkat már szentestére meghozták az angyalok. Minden évben egy kicsivel több csillogó üveggömb, szaloncukor díszítette ágait, és apró ajándékok is kerültek a fa alá.
Nekem mégis az a távoli múlt homályából előbukkanó első karácsonyfám a legszebb.