„csend” – novellák címszó szerint

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 04. 17:05 Egyéb ❤️ 1 👁️ 16

A reggel nem tört be a napba, csak lassan belecsúszott. A fény végigsétált a padlón, megállt egy szék lábánál, mintha pihenőt tartana. A kávé meleg volt, és egy ideig elégnek tűnt.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett. Egy fiú megállt, hogy megigazítsa a hátizsákját, majd újra lépett. A mozdulat kicsi volt, mégis valahogy beleillett a nap rendjébe.
Délután az idő nem sürgetett. A csend ott maradt a szobában, mint egy vendég, aki nem akar túl sokat mondani.
Este a fény lassan elhagyta az ablakot. A nap becsukta maga mögött az ajtót, és nem maradt utána hiány. Csak az a nyugodt érzés, hogy ma is itt voltunk. És ez elég volt.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 03. 18:17 Élet ❤️ 0 👁️ 35

A reggel nem sietett. A fény óvatosan végigsimított a falon, megállt egy porszemnél, mintha számítana. A kávé gőze lassan felszállt, nem akart felébreszteni, csak jelen volt.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, mindenkin egy apró történet. Egy férfi megállt, hogy visszategyen egy elmozdult széket a teraszra. Senki nem figyelte, mégis rend lett.
Délután a csend nem volt üres, hanem megtartó. A gondolatok nem siettek tovább, csak ott maradtak.
Este, amikor a nap elcsendesedett, nem maradt hiányérzet. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 02. 24. 00:36 Önismereti ❤️ 4 👁️ 77

Esik az eső, sötét szürkeségbe borult minden. A hangulatom is hasonló, mint az időjárás. Komor és szomorú. Nézem ezt a szürkeséget, és csak most észrevettem, hogy bennem is ott van ugyanez.
Pedig az eső csak esik. Nem akar rossz hangulatot okozni. A szél csak fúj. Ez a természete. És én? Ma érzékenyebb vagyok a szokásosnál. Talán ez okozza. Most észrevettem, hogy ma minden közelebb jön hozzám. A hangok, a gondolatok, az érzések.
Ekkor megszólalok magamban.
– Itt vagy, szomorúság?
Kérdezem.
– Itt vagyok – válaszolja csendesen. – Ma hamarabb észrevettél.
– Igen – mondom neki. – Ma minden erősebb.
Lélegzem mélyen. Megállok egy pillanatra. Pihenek. Maradok csendben, történik valami egészen egyszerű: rámosolygok a szomorúságomra.
– Látlak tisztán – mondom neki. –
És ettől máris…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 23. 15:41 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 45

A mai reggel nem hozott új kinyilatkoztatásokat, csak egy halk, mélyről jövő bizonyosságot. A fény ma ott volt a konyhaasztal sarkán, mint aki tudja, hogy szívesen látott vendég. A kávé gőze sem sietett sehová: komótosan emelkedett a magasba, mintha mérné a pillanat súlyát.

Kiléptem a városba, és éreztem a tegnap felépített szentély falait magam körül. Ezek a falak nem kőből voltak, és nem dacból álltak. Egy láthatatlan, szakrális pecsét feszült a mellkasomon, és ma azt tette, amire hivatott: a külvilág zaját kívül tartotta. Az utcán a szavak ma is úgy röpködtek, mint a sebesült madarak – céltalanul, hangosan, néha követelőzve –, de a pecsét tette a dolgát.

Délután valaki megállított. Kérdezett, válaszokat várt, a figyelmemből akart kiszakítani egy darabot, mintha az járna neki…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2026. 02. 22. 21:05 Egyéb ❤️ 2 👁️ 43

A Hold ma éjjel is szokásos vándorútját járta az égen. Útközben kíváncsian le-lenézett a Földre, a szinte nappali fényben fürdőző városokra, és a kevésbé kivilágított falvakra.
Egy sötétségbe burkolózott falunál kicsit tovább időzött. Sok mindent nem látott, mert csak az utcai lámpák gyenge fénye hunyorgott, és a kémények fehér füstje gomolygott a hideg éjszakában. A hosszú téli estéken korán nyugovóra tértek az emberek, csak egyetlen ablakból szűrődött egy kevés fény a sötétségbe. Óvatosan közelebb hajolt, hogy meglesse, miért van még világos a csipkefüggöny mögött.
Boldogan elmosolyodott, mert ritkán látott ehhez hasonlót. Gyönyörű, barna csempével kirakott, padkás cserépkályha uralta a szoba egyik falát. A tűztérüveg ajtaja mögött vörösen izzott a parázs, méretes fahasábokat öleltek…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 22. 14:06 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 30

A reggel ma nem az ébresztő hangjára érkezett, hanem a felismerésre: van egy hely bennem, ahová nem ér el a világ zaja. Olyan ez a hely, mint egy régi, kövekből épült szoba, ahol a falak hűvösek, de a padlón ott pihen a napfény.
A kávé ma nemcsak reggeli ital volt, hanem rituálé. Ahogy a csészét fogtam, éreztem a tenyerem melegét, és tudtam: ez a test az én otthonom. Nem egy gép, amit hajtani kell, hanem egy szentély, amit tisztelni illik.
Az utcán ma másképp figyeltem az embereket. Láttam a sietőket, a telefonjukba kapaszkodókat, és láttam azokat is, akik – mint én – megálltak egy pillanatra a zebránál, akkor is, ha nem jött autó. Mert a rend nem kintről jön, hanem abból a mozdulatból, ahogy esélyt adunk a csendnek.
Délután valaki válaszokat várt tőlem. Sürgetett, akart, követelt. De…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 21. 17:16 Élet ❤️ 2 👁️ 15

Aznap este a város zajától menekülve a tó partjára sétáltam. A levegő friss volt, a víz tükrében a hold fénye lassan ringatózott, és végre hallottam a saját szívverésemet. Az elmúlt hónapok viharaiban annyiszor elvesztem a zajban, hogy már elfelejtettem, milyen az, amikor a lélek csendben marad.
Már ott ült a fa árnyékában. Amikor felém nézett, a szívem megnyugodott, mintha hirtelen minden feszültség elszállt volna. Nem kellett szó, nem kellett dráma. Csak a jelenlét. Csak az a csendes biztosíték, hogy nem vagyok egyedül.
„Jó estét” mondta halkan. A hangja olyan volt, mintha a levegőbe ültetett békét hozta volna.
„Jó estét” válaszoltam, és éreztem, hogy a légzésem lassul, a gondolataim elcsendesednek.
Az energetikai biztonság
Ültünk egymás mellett, és néztük a tó felszínét. Rájöttem…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 21. 16:03 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 14

A reggel halk volt. A fény megállt a konyhaasztalon, és ott ült egy pillanatra, mintha várna valamit. A kávé keserűsége nem zavart, csak rendet tett a gondolatok között.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindegyikükben egy apró történet. Egy nő megállt, hogy megigazítsa a sálját, majd továbbment. Senki sem figyelte, mégis számított.
Délután a csend tágas lett. Nem kellett kitölteni. A gondolatok lassan lépkedtek benne, mint a fény a parkban.
Este, amikor a nap becsukta magát, nem maradt hiányérzet. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.