„ébredés” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 21. 22:41 Misztikus ❤️ 0 👁️ 19

A Hold fénye gyönyörűen csillogott a tenger hullámain azon a késői estén, amikor Jason elkeseredetten ült a langyos homokban a parton. Mellette egy üveg bor, amelyet lassan kortyolgatott, de keserű és fájdalmas érzésein ez sem segített. Gondolatai és érzései sötét csapdába estek, ahonnan semmi sem szabadíthatta ki. Mindent megpróbált az elmúlt egy évben, de úgy tűnt, már csak a tenger maradt, hogy elnyelje őt a fájdalmával együtt. Meghúzta az üveget utoljára, majd elindult a víz felé.

De mielőtt elérte volna a hullámokat, megtorpant. Magába nézett, és elárasztották a gondolatok, amelyek az utóbbi időben kíméletlenül gyötörték.
Miért lett minden ilyen kilátástalan? Mit rontottam el? Miért hagyott el mindenki? Vajon van még értelme bárminek is? Nincs már erőm semmihez... De tényleg…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 15:42 Fantasy ❤️ 0 👁️ 8

Történt azon az estén, mikor két testvér veszekedett, hideg hóvihar kerekedett.
Csillogó, fényes hold világított, de álmot nem hozott, csak bánatot, fényesen világított.
Szakadó hó takarta el a holdat, hideg van, s a veszekedésnek már vége van.

– Hideg van, Izabell, fázom.
– Takarózz be, hagyjál aludni! – szólt Júlia idegesen.

– Szakad a hó, Júlia, már nem világít a hold sem.
– Hallgass már, hagyjál! Elég a veszekedésből!

– Akkor alszom… vagy már álmodom? Vagy még nem alszom? Hol vagyok? – Igen, csak lovagolok…

– Izabell, gyere, siess, kövess! – kiáltott hangosan, s nem figyelte a kamiont, ami jött gyorsan.

A két testvér már nem veszekedett, a kórházban ébredezve nézett.

– Mi volt ez, Júlia? Nem emlékszem semmire… mi hogy kerültünk ide?
– Kórházban vagyunk, de ne…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:25 Romantikus ❤️ 0 👁️ 11

Megint egy vasárnap reggel. Utazom a vonaton, az esőcseppek csillognak az ablakon, figyelem őket.
Friss a levegő, mely bejön az ablakon. Érzem az illatod, a tüdőmet nyugtatva segít nem gondolkodni.

Csillogj, esőcsepp… ússz lefelé, csurogj, tűnj el.
Hagyj magamra, egyedül utazva, búcsúzva.

Megint egy vasárnap reggel. Esik, de nyugtatóan boldogít a tudat:
búcsúzva visz mindig ez a vonat.

De miért is történik ez, szerelmem?
Miért hagytál el engem?
A vonaton ülve, egyedül, merengve vágyom utánad.

Csak utazom, gondolkodom.
Szép az eső, szerelmem… vasárnap reggel, esőben hagytál el engem.

Búcsúzom. Már nem bírom. Eltűnsz. Elfelejtelek.
Ezek az esőcseppek szépek… és ma ismét rád emlékeztetnek.

Hideg kéz érintett meg hirtelen. Erősen megfogta a kezem.
A fülembe súgta:
–…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 12. 28. 21:38 Élet ❤️ 0 👁️ 11

Félelemmel telve jöttem be a kórházba,
műtétre várok. Hamarosan bevisznek.
Számolok: egy, kettő, há… – eddig jutok el a számolásban, és már megint a kórterem ablakánál állok. Nézegetek ki a fejemből, a jövőmet találgatva. Jövő?! – lesz még egyáltalán?

A parkban gyönyörű fenyőfákat látok.
Képzeletemben látom magam előtt, feldíszítve csillogó karácsonyi díszekkel, ragyogva, teljes fényárban.

A karácsonyfa csúcsán egy óriási csillag fénylik vakítóan, mellette egy szép nagy gyertya áll. Éppen esteledik, angyalok érkeznek sorban, meggyújtják a gyertyát, a láng fellobban, az angyalok szépen énekelnek, hangjuk lágy és kellemes, mint a fuvola hangja. A dallam szívszorító, és könnyeket csalogat a szemembe.

A fenyőfa alatt egy ősz apóka üldögél, és az imakönyvéből olvasgat nekem szép…

Írta: Márkus Katalin/Kata/ 📅 2026. 02. 03. 13:49 Élet ❤️ 2 👁️ 21

...félig nyitott szemmel botorkálok a konyhában. Az utolsó álomképeket, még lelki szemeimmel látom, de kezeim, már önállóan, szinte odafigyelés nélkül adagolják az őrölt kávét, a vizet, és bekapcsolják a kávéfőzőt. Kávéscsészém már durcásan izeg-mozog a polcon. Alatta halkan koccan tányérkája. Minden reggel így kezdi, nyújtózkodik, ágaskodik, hogy vegyem észre. Nem bírja elviselni, amiért először a kávéfőzővel foglalkozom. Pedig tudhatná, nélküle nincs finom forró feketekávé. Akkor bezzeg nyugton van, amikor teletöltöm finom kávéval, majd óvatosan megfogom tányérkáját, és kisétálok vele az erkélyre. Ott kényelmesen elhelyezkedve kortyolgatom belőle a finom kávét. Közben oldalát simogatom, hogy kiengeszteljem, amiért reggelente nem ő az első.
Rövid történetemet a Múzsák Könyvtára napi…

Írta: A. J. Vale 📅 2026. 02. 10. 13:02 Romantikus ❤️ 2 👁️ 78

– Szia Rita! Boldog karácsonyt! Ezennel átadom neked az esti műszakot – mosolygott Clara a kórház nővérpultja előtt, miközben egy kisebb halom kezelőlapot és néhány szem bonbont nyomott a kezembe.
– Köszi! Van új betegünk?
– Egyetlen férfit hoztak be délelőtt, a kettesben fekszik.
– Mit kell tudnom az esetről?
– Hát azt a keveset, amit tudunk, a papírokban megtalálod. Most ne haragudj, de rohanok. Otthon már várnak rám! – magára kapta kabátját, szorosan átölelt, majd sietős léptekkel elindult a kijárat felé.
– Üdvözlöm Johnt és a srácokat! – mosolyogva intett.
Egyedül maradtam a kórház folyosóján.
Elindultam a kettes kórterem felé, közben pedig fellapoztam a beteg kartonját.
Beteg neve: John Doe
Életkor: ismeretlen
Lakhely: ismeretlen
Biztosítási szám: ismeretlen
Státusz…

Írta: Mozef Jemer 📅 2026. 02. 13. 12:15 Misztikus ❤️ 0 👁️ 31

Mint a vad, ami éppen észleli, hogy közeleg a veszély, oly riadtan fordította fejét az ablak felé. Kár volt. Feje olyan ütemesen hasogatni kezdett, mint ahogy a favágók szokták a méretes rönköket. Csak néhány pillanattal ezelőtt nyitotta ki szemét. Az ablakon át lágy fény szűrődött be, jelezve, hogy egy új nap kezdődik.

– Tehát hazajutottam az éjjel – állapította meg, mikor ágyában találta magát. Ahogy megmozdult, gyomra is azonnal éreztette: a kelleténél jóval több pezsgővel kell megküzdenie. Na, de ilyen ez, ha az ember a kollégáival búcsúbulit tart, mert ott hagyja a munkahelyét.

Amint azonban ezzel próbálta volna magát vigasztalni, máris ott termett a következő gondolat, ami szerint felelőtlenség volt ennyire kirúgni a hámból. Lassan felült az ágyában, majd a kis éjjeliszekrénye…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 19. 21:59 Spirituális ❤️ 1 👁️ 15

A szoba még a hajnal puha szürkeségébe burkolózott. A csend sűrű volt és védelmező, mint egy láthatatlan palást. Az Asszony kinyitotta a szemét, de még nem mozdult. Figyelte a mellette pihenő Társa egyenletes lélegzetvételét – a férfi arca az alvásban kisimult, minden földi gondtól mentesen.
Az Asszony érezte, ahogy a tudatossága lassan visszatér a testébe. De ma nem a napi teendők listája zakatolt a fejében, és nem is az óra rideg ketyegése sürgette. Egy mély, belső rezgés ébresztette fel, egy suttogás, amely nem füllel, hanem szívvel volt hallható.
„Jó reggelt, kedvesem” – csendült fel benne a Hang, amely saját lelkének és a Mindenségnek a közös visszhangja volt. „Itt az idő, hogy kinyisd a szemed a fényre. Itt az idő, hogy egy újabb napot szenteljünk az életnek – közösen.”
Ebben a…