„emlék” – novellák címszó szerint

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:18 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 13

Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső.
Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon.
Szemed tükrét keresem, de nem találom.

Szomorú a vasárnap, mindig nélküled.
A lelkem száll, keres téged
a szomorú, hideg eső közepette.

Kereslek némán, vízbe burkolózva.
Hallgatom… esik az eső.
Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő.

Szomorú vasárnap, esik az eső.
Az arcod látom, az ablakból figyelve.
Az esőcseppekkel együtt merengve
nézem az esőt egyedül, az ablakon át.

Szomorú vasárnap, megint eljöttél,
de valamit nagyon elfelejtettél.
Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani,
a lelkem figyel, lát téged,
és örökre egy csillagba mélyed.

Írta: Szabó Szabina 📅 2026. 01. 25. 23:46 Élet ❤️ 0 👁️ 13

Szépen felöltözve ültünk az ünnepien megterített konyhaasztalnál. Mama is velünk tartott, most ő ült a helyemen. Nem bántam, szerettem, mert mindig mesélt valamit. Kevés mozgás volt, többnyire mind együtt voltunk, vacsora után is ott maradtunk az asztalnál. Csengettyű hangját hallottuk, s a gyerekek kíváncsian indultak el a nagyszoba felé. Csak néztem a karácsonyfát, ahogy gyönyörűen díszítve fényben úszott, s alatta ott vártak minket az ajándékok. Akkor kaptam őt, az első babámat. Dobozában, mint kiságyban feküdt, pici párnájával és takarójával. Egy fém főzőlapot is kaptam, étkészlettel és edényekkel. Boldog voltam. Az étkészlet rég elkopott, a baba várja, hogy valaki újra megszeretgesse.

Írta: Szabó László István 📅 2026. 02. 21. 20:39 Ironikus ❤️ 0 👁️ 13

Egyszer az erdőn túl, ahol még a madarak is térden állva isszák a vizet, valamikor réges-régen, amikor még a keréknyomból is lehetett inni, gémeskút állt minden udvaron, akkoriban nekem is szép barna hajam volt, mint nektek, amikor még a falu végén az akasztóhegy nem volt olyan meredek, na akkoriban történt velem meg ez a furcsa eset. A szegény ember mindig vigyázott a jószágra, mert kevés volt neki. Édesanyám tyúkjait egy kackiás kokré őrizte és kergette naphosszat az udvaron, persze néha engem is megkergetett. A hátsó udvaron a tyúkok gyakran ültek fel a kecskebakra kotyogni. Megkérdeztem Édes-anyámat, miért kergeti a tyúkokat, csak annyit felelt, játszanak, mert szerettek kergetőzni, persze én megértettem, mert mi is nagyon szerettünk fogócskázni. Egyszer a kakas belelépett egy ledecia…

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:37 Karácsony ❤️ 2 👁️ 12

A fenyők között arany fény csordult a hóra. Öt gyerek körbeállta a frissen született hóembert, mintha titkot őrizne. Kesztyűik nyoma emlékezett nevetésre, hidegre, barátságra. Amikor a nap lebukott, a hóember mosolya élni kezdett. Nem mozdult, mégis figyelt. Tudta a neveiket, a félelmeiket, a vágyaikat. Éjjel csendben maradt, nappal ragyogott. Tavasszal elolvadt, de ígéretet hagyott: minden tél visszatér, és együtt épít reményt. Addig a gyerekek hazamentek, zsebükben csillagfény, cipőjükön csikorgó emlék. Álmaikban erdő suttogott, hó hullott, kéz kézbe simult, és a csend megőrizte a nevetést, míg újra felragyogott a tél, friss ígéretekkel, bátor léptekkel, közös úttal, hazáig, holnapig, mindig, együtt, maradva.

Írta: Zofia 📅 2026. 03. 30. 22:34 Nosztalgikus ❤️ 2 👁️ 12

Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…

Írta: Oláh Timi 📅 2026. 04. 02. 10:24 Érzelmes ❤️ 1 👁️ 12

Eszter… Eszter! Várj meg! – kiabálta Beni a
kislánynak, aki nagy sebbel-lobbal
elviharzott mellette. Fel a dombtetőre.
Zöld buckák, sűrű pázsit, fenyvesek
vették körbe a völgyet. Alattuk zuhatag,
mely táplálta a folyót. Mesebeli táj terült el
alattuk. A vadon nyugalmat árasztott.
Eszter és Beni jó barátok voltak, a
családjuk születésük idején barátkozott
össze, és így a gyerkőcök is együtt nőttek
fel. Tíz év körüli gyermekek, kik még
élvezték nagyban ezeket a csodálatos
gondtalan gyermekéveket.
Eszter! – kiáltott megint utána a kisfiú,
most már igazán megvárhatnál!
Abban a pillanatban, mikor kimondta a
leány nevét, az megtorpant és az eget
fürkészte. Csak állt némán, és a szája is
tátva maradt a gyönyörűségtől.
A fiú utolérte, és mérgesen letorkolta, Hé,
miért nem…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:03 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 12

Mesélj, virág, szépséges csillogásod látom.
Mi ez a bú és gyötrelem,
mely elvakítja gondolatom, s mindig fájdítja a szívem?

Gondolataim virágillattal szállnak,
repkednek a levegőben, várva.
Vajon ilyen a szerelem: bú és gyötrelem?

Nem rég fogtad a kezem.
– A sors villámai kegyetlenek. –
Fogd, itt van megint.
Talán, ha hallasz még valaha, újra velem maradsz.

Leültem a padra.
A virágok szépek… mit keresek itt?
Mindegy, rám csak egy fa tekint.

Add hát a tekinteted, csillogó szemed hadd lássam,
s a szívem újra veled lesz,
amit a napsütés hoz vissza.

Bársonyos nap világítja arcomat,
csillog a fán a virág.
Mesélj hát, leveleid szépek, pompázatosak –
énekelj valami csodálatosat.

Illatodat érzem, mintha egy selymes kéz szorítaná a kezem.
Talán itt vagy…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:25 Romantikus ❤️ 0 👁️ 11

Megint egy vasárnap reggel. Utazom a vonaton, az esőcseppek csillognak az ablakon, figyelem őket.
Friss a levegő, mely bejön az ablakon. Érzem az illatod, a tüdőmet nyugtatva segít nem gondolkodni.

Csillogj, esőcsepp… ússz lefelé, csurogj, tűnj el.
Hagyj magamra, egyedül utazva, búcsúzva.

Megint egy vasárnap reggel. Esik, de nyugtatóan boldogít a tudat:
búcsúzva visz mindig ez a vonat.

De miért is történik ez, szerelmem?
Miért hagytál el engem?
A vonaton ülve, egyedül, merengve vágyom utánad.

Csak utazom, gondolkodom.
Szép az eső, szerelmem… vasárnap reggel, esőben hagytál el engem.

Búcsúzom. Már nem bírom. Eltűnsz. Elfelejtelek.
Ezek az esőcseppek szépek… és ma ismét rád emlékeztetnek.

Hideg kéz érintett meg hirtelen. Erősen megfogta a kezem.
A fülembe súgta:
–…