„fény” – novellák címszó szerint

Írta: Lajosné Pécsi 📅 2026. 04. 19. 14:32 Fantasy ❤️ 1 👁️ 6

I. fejezet – Amikor még minden lehetséges

A nyár nem az érkezésével kezdődött, hanem azzal a pillanattal, amikor a fény először változtatta meg a levegő szagát.
Elarion akkor állt a völgy peremén, amikor a hajnal áttörte az éjszaka utolsó, makacs árnyait. A domboldal füve még harmattól volt nehéz, cipője talpa alatt lassan engedett a föld, mintha a világ maga sem lenne teljesen ébren. Lent a völgyben köd feküdt, fehér és mozdulatlan, mint egy visszatartott lélegzet. A nap még nem mutatta magát, csak a jelenlétét: meleg ígéretként simult végig a bőrén.
Ez volt az a reggel, amelyről később azt mondta volna: itt még minden másképp lehetett volna.
A falu mögötte aludt. A házak zsindelyei halkan roppantak a hőváltozásra, a kovácsműhely kéménye hideg volt, és a folyó, amely a völgy alján…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 04. 12. 18:34 Egyéb ❤️ 1 👁️ 7

A reggel nem ébresztett fel hirtelen. Inkább lassan emelt ki az álomból, mint egy víz, amely nem sodor, csak tart. A fény megállt a függöny szélén, majd bejött, mintha már ismerné az utat.
Az utcán a nap szétterült a járdán. A házak árnyékai csendben húzódtak vissza. Egy kapu nyikordult valahol, aztán megint csend lett. A város nem beszélt sokat, de amit mondott, az elég volt.
Délután a pillanatok egymás mellé ültek. Nem siettek tovább. A levegő melegebb lett, a gondolatok lassabbak. Nem kellett elérni semmit.
Este a fény lassan eltűnt. Az ablakok mögött meleg világosság gyulladt, az utcák pedig megpihentek.
Nem maradt kérdés.
Csak az a csendes bizonyosság, hogy ma is itt voltunk. És ez elég.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 04. 03. 18:18 Egyéb ❤️ 1 👁️ 12

A falu szélén élt egy ember, akinek a nevét mindenki elfelejtette, miután mindenét szétosztotta. Volt, akinek tetőt adott a feje fölé, volt, akinek az utolsó falat kenyerét. De amikor eljött a fagy, az ajtók bezárultak előtte. A rágalom, mint a mérges inda, körbefonta a házát: olyan bűnöket suttogtak róla, amiket el sem követett.
Egy éjjel, amikor a magány súlya már-már összeroppantotta a vállát, a belső csendhez folyamodott. Nem vádolt senkit, csak leült a küszöbre. Ekkor érezte meg a melegséget. Nem a tűzét, hanem egy jelenlétét, amely nem igényelt szavakat. Egy láthatatlan kéz pihent meg a vállán, és egy hang, amely halkabb volt a szélnél, de erősebb a viharnál, azt súgta: „Én tudom. Én ott voltam minden álmatlan éjszakádon, minden ki nem mondott imádnál.”
Abban a pillanatban a falu…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 08. 16:08 Egyéb ❤️ 2 👁️ 15

A reggel lassan kúszott be a házak közé. A fény megtorpant a tetők peremén, majd továbbcsúszott az üres utcákon. A járda még hűvös volt, de a levegőben már érezni lehetett a nap lassú közeledését.
Az utcai lámpák halványan pislákoltak, mintha még nem akarták átengedni a teret a nappalnak. A csend nem volt üres: benne volt a levelek zizegése, a távoli csengő hangja és a szellő halk simogatása.
Délutánra a város megtelt zajokkal, de a csend nem tűnt el teljesen. Megmaradt az árnyékos padokon, a sikátorok mélyén, a lassan mozgó felhők alatt.
Este, amikor a fény visszahúzódott, az utcák újra elcsendesedtek. Nem történt semmi különös, mégis minden megtörtént. Csak az a halk tudás maradt, hogy a nap eltelt, és ez elég volt.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 04. 17:05 Egyéb ❤️ 1 👁️ 16

A reggel nem tört be a napba, csak lassan belecsúszott. A fény végigsétált a padlón, megállt egy szék lábánál, mintha pihenőt tartana. A kávé meleg volt, és egy ideig elégnek tűnt.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett. Egy fiú megállt, hogy megigazítsa a hátizsákját, majd újra lépett. A mozdulat kicsi volt, mégis valahogy beleillett a nap rendjébe.
Délután az idő nem sürgetett. A csend ott maradt a szobában, mint egy vendég, aki nem akar túl sokat mondani.
Este a fény lassan elhagyta az ablakot. A nap becsukta maga mögött az ajtót, és nem maradt utána hiány. Csak az a nyugodt érzés, hogy ma is itt voltunk. És ez elég volt.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 03. 03. 18:17 Élet ❤️ 0 👁️ 35

A reggel nem sietett. A fény óvatosan végigsimított a falon, megállt egy porszemnél, mintha számítana. A kávé gőze lassan felszállt, nem akart felébreszteni, csak jelen volt.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, mindenkin egy apró történet. Egy férfi megállt, hogy visszategyen egy elmozdult széket a teraszra. Senki nem figyelte, mégis rend lett.
Délután a csend nem volt üres, hanem megtartó. A gondolatok nem siettek tovább, csak ott maradtak.
Este, amikor a nap elcsendesedett, nem maradt hiányérzet. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 23. 15:41 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 45

A mai reggel nem hozott új kinyilatkoztatásokat, csak egy halk, mélyről jövő bizonyosságot. A fény ma ott volt a konyhaasztal sarkán, mint aki tudja, hogy szívesen látott vendég. A kávé gőze sem sietett sehová: komótosan emelkedett a magasba, mintha mérné a pillanat súlyát.

Kiléptem a városba, és éreztem a tegnap felépített szentély falait magam körül. Ezek a falak nem kőből voltak, és nem dacból álltak. Egy láthatatlan, szakrális pecsét feszült a mellkasomon, és ma azt tette, amire hivatott: a külvilág zaját kívül tartotta. Az utcán a szavak ma is úgy röpködtek, mint a sebesült madarak – céltalanul, hangosan, néha követelőzve –, de a pecsét tette a dolgát.

Délután valaki megállított. Kérdezett, válaszokat várt, a figyelmemből akart kiszakítani egy darabot, mintha az járna neki…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 21. 16:03 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 14

A reggel halk volt. A fény megállt a konyhaasztalon, és ott ült egy pillanatra, mintha várna valamit. A kávé keserűsége nem zavart, csak rendet tett a gondolatok között.
Az utcán az emberek elhaladtak egymás mellett, mindegyikükben egy apró történet. Egy nő megállt, hogy megigazítsa a sálját, majd továbbment. Senki sem figyelte, mégis számított.
Délután a csend tágas lett. Nem kellett kitölteni. A gondolatok lassan lépkedtek benne, mint a fény a parkban.
Este, amikor a nap becsukta magát, nem maradt hiányérzet. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. És ez elég.