„Holdfény” – novellák címszó szerint

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 04. 21. 15:40 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 9

A parton apró házikó a mi nyugalom szigetünk. Ablakából kiszűrődik a lámpák fénye. Megérkeztem, itt otthon vagyok.
A fák körbeölelnek, a víz lágy hullámzása elringatja lelkemet. Nyugodt vagyok, béke van bennem.

Kezünkben pohár, kint ülünk a parton. A madárdal már elhalkult. Békák víg dala töltötte be az estét. Csend van. Apró neszeket hallani, kis rágcsálók közelednek, valahonnan szárnysuhogást hallani, a bagoly vadászni indul.
A lemenő nap vörösre festette a tavat, lassan, álmosan előbújt bársony takarója alól a Hold, ezüst fénye világított felettünk.
Csillagok milliói ragyogtak az ég végelláthatatlan fekete selymén, mint estélyi ruhán a csillogó kövek.
Itt megtaláltam a békémet kint és bent, magamban is. Minden este hálát adok a napért, amit ajándékba kapok. Sok-sok év küzdelme…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2026. 04. 13. 08:53 Filozófikus próza ❤️ 2 👁️ 22

Többféleképpen gondolok az álomra. Úgy vélem, az álom nem egyszerűen pihenés, inkább hazatérés. Vagy visszatérés önmagamhoz, rejtett és titkos valómhoz – ahhoz a csendes belső szobához, amely nappal zárva marad, és csak éjszaka nyílik ki nesztelenül.
A lelkem legtöbbször a gyermekkorba tér vissza. Olykor régi, reménytelen szerelmek világába, ahol minden megvalósulhat, még Ő is szerethet és ölelhet. Boldogan kapaszkodom takarómba, amely olyan, mint egy csendből szőtt védelem, egy láthatatlan ölelés, amely megőriz a széteséstől. Néha olyan helyeken járok, ahol a valóságban még nem voltam – ismeretlen utcákon, amelyek mégis ismerősek, tájakon, ahol mintha már egyszer éltem volna.
Az álom olyan sosemvolt tereket nyit meg előttem, ahol rácsodálkozom a sok szépségre, ami létezik a világban –…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 03. 12. 22:21 Érzelmes ❤️ 3 👁️ 25

A kertet holdfény borította. A levelek ezüstösen csillantak, a virágok illata lassan betöltötte a hűvös levegőt. A hintaszék halkan mozdult alattam, a kezemben ott pihent az arany lámpás.
A fém melegen simult a tenyerembe. A lámpa keskeny nyílásánál halvány kék fény derengett, akár egy apró csillag. Körülöttem csend volt, csak néha rezzent meg egy levél, vagy suhant át a kerten egy lágy szellő.
A lámpásra néztem, aztán fel az égre. A csillagok tisztán ragyogtak.
A kívánságom egyszerű volt.
Azt kértem, hogy a bennem születő történetek találják meg azokat, akikhez tartoznak. Hogy egy gyermek mosolyogva hallgasson egy esti mesémet. Hogy egy fáradt lélek egy sorban megpihenjen. Hogy az alkotás öröme sokáig velem maradjon.
A lámpás fénye egy pillanatra erősebben felizzott, aztán lágyan…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 21. 17:16 Élet ❤️ 2 👁️ 15

Aznap este a város zajától menekülve a tó partjára sétáltam. A levegő friss volt, a víz tükrében a hold fénye lassan ringatózott, és végre hallottam a saját szívverésemet. Az elmúlt hónapok viharaiban annyiszor elvesztem a zajban, hogy már elfelejtettem, milyen az, amikor a lélek csendben marad.
Már ott ült a fa árnyékában. Amikor felém nézett, a szívem megnyugodott, mintha hirtelen minden feszültség elszállt volna. Nem kellett szó, nem kellett dráma. Csak a jelenlét. Csak az a csendes biztosíték, hogy nem vagyok egyedül.
„Jó estét” mondta halkan. A hangja olyan volt, mintha a levegőbe ültetett békét hozta volna.
„Jó estét” válaszoltam, és éreztem, hogy a légzésem lassul, a gondolataim elcsendesednek.
Az energetikai biztonság
Ültünk egymás mellett, és néztük a tó felszínét. Rájöttem…

Írta: Gyólay Karolina 💠 📅 2026. 01. 26. 01:22 Szerelmes ❤️ 0 👁️ 14

rnyékban trombita szó vezet, mint sötétséget elűző dallam. Egy férfi vágyakozva adja hívó fájdalommal átszőtt jelét szíve választottjának. Az erdőben a fák ismerik csak régi titkukat. Tiltott szerelem vágyát rejtik el lombjaikkal.
Míg kúszik a dallam a fűszálak között, egy gyenge száraz ág reccsen apró sietős talp alatt.
Férfi forog, a sötétben keresi kedvese csillogó szempárját reménykedve.

– Szerelmem, te vagy? Vártam minden éjjel hosszú éveken át rád. Nem adtam fel, mert szerelmem csak a tiéd és másé nem lehet. Tudtam, egyszer eljössz, ha te is még szeretsz.

Kisurran a sötét árnyékból egy törékeny női alak. Hátulról megöleli a férfit. Hátához lapul. Karjait derekára fonja.

– Kérlek, ne fordulj meg, hagyd, hogy öleljelek. Utoljára hadd érezzem meleg bőrödet, illatodat.
Nem…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2026. 01. 21. 23:07 Horror ❤️ 1 👁️ 19

Táncoltál már egy gyilkossal sápadt holdfénynél.

A hold fénye szétfolyt a tisztáson, mintha maga is bizonytalan volna abban, mit világít meg ezen az éjjelen. A levegő mozdulatlan állt, csak a fák lombjai suttogtak egymásnak régi titkokat. Ott álltam a fény peremén, és akkor értettem meg: táncolni készülök valakivel, akinek léptei mögött halál jár.

A sas magasan keringett felettünk. Szárnyai lassan vágták ketté az eget, tekintete éles volt, könyörtelen. Figyelt. Várt. A magasból minden tisztábbnak tűnt számára – az irány, az ösztön, az éhség.

A földön mozdult a préda. Lélegzett. Remélt.

A sas sebesen zuhant alá, szemeiben hideg csillogás égett. A pillanat, amikor a karma elérte célját, csendes maradt. Csak a hús tompa engedelmessége hallatszott, ahogy az éles csőr belé mélyedt…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 01. 03. 18:44 Szomorú ❤️ 0 👁️ 20

Emlékszel még, amikor azon a teliholdas éjszakán együtt sétáltunk a fenyők szegélyezte folyóparton? Fel tudod még idézni a havas hegyek ormait, a csillagokat a tiszta égbolton?
Úgy nézett ki a táj, mint a természet élő festménye. Akkor is telihold volt, és ma is az van. A 2026-os év első teliholdja kúszott fel az égre.
Hallom még a víz folyásának lágy csobogását, ahogy a sziklák megtörik útját, a frissen hullott hó ropogását a talpunk alatt. Érzem a hideg és a fenyők illatát. Érzem a hűvös fuvallat csókját az arcomon. Kéz a kézben sétáltunk, és akkor egy örök ígéretet tettél nekem, hogy mindig velem maradsz. A Hold megpecsételte az ígéretünket, ő volt a tanúja annak, amit akkor ígértél nekem. Azóta sok év telt el…
Te már nem vagy itt velem, egy lettél a telihold mellett a fénylő…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:37 Kaland ❤️ 0 👁️ 11

Lassan bandukolt a ló. Corvinus már majdnem elveszítette az eszméletét, amikor megpillantotta a távolban a pici faházat. A teraszon mécses világított, a telihold pedig úgy ragyogott, hogy a ló szőre kékes-feketén fénylette.

– Holdfény… igen, ez lesz a neved! Holdfény! – suttogta Corvinus nehezen. – Vigyél a fény felé, barátom. Hátha emberek laknak ott, és adnak szállást nekünk. De mindegy, bárki lakik ott… barátom… nem érzem jól magam… siess.

Már besötétedett, mire elért a házig. Lassan leszállt a lóról, és nehezen kikötötte.

– Holdfény, maradj itt… én bekopogok.

A házban egy borzcsalád élt: papa, mama és három fiú. Közülük most csak a két picike volt otthon.

– Ki lehet ilyen későn? – kérdezte a borz papa, a tűz mellett pipázva. – Mindjárt megnézzük…

Lassan odasétált az…