Csillagfényes nyári éjek

A parton apró házikó a mi nyugalom szigetünk. Ablakából kiszűrődik a lámpák fénye. Megérkeztem, itt otthon vagyok.
A fák körbeölelnek, a víz lágy hullámzása elringatja lelkemet. Nyugodt vagyok, béke van bennem.

Kezünkben pohár, kint ülünk a parton. A madárdal már elhalkult. Békák víg dala töltötte be az estét. Csend van. Apró neszeket hallani, kis rágcsálók közelednek, valahonnan szárnysuhogást hallani, a bagoly vadászni indul.
A lemenő nap vörösre festette a tavat, lassan, álmosan előbújt bársony takarója alól a Hold, ezüst fénye világított felettünk.
Csillagok milliói ragyogtak az ég végelláthatatlan fekete selymén, mint estélyi ruhán a csillogó kövek.
Itt megtaláltam a békémet kint és bent, magamban is. Minden este hálát adok a napért, amit ajándékba kapok. Sok-sok év küzdelme után megérkeztem világomba.

– már évek óta figyelem éjszakánként az eget, ha horgászok.

– mintha egy gyöngysor futna az égen – szólaltam meg.

– műholdak – mondta férjem.

– nézd, az ott a Vénusz, tudtad, hogy más néven Esthajnalnak hívják? – kérdezte.

– igen, olvastam.

– milyen nyugodt, békés itt minden. – mondtam.

Imádok a holdfényben kint feküdni és kémlelni az eget nyári estéken.

Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha elküldhetném a csillagokkal a lelkem békéjét, mely olyan nagyon hiányzik e világban.

Mi már hazaérkeztünk, lelkünk pihenhet a csendben, a békében.