Trombitás az árnyékban

rnyékban trombita szó vezet, mint sötétséget elűző dallam. Egy férfi vágyakozva adja hívó fájdalommal átszőtt jelét szíve választottjának. Az erdőben a fák ismerik csak régi titkukat. Tiltott szerelem vágyát rejtik el lombjaikkal.
Míg kúszik a dallam a fűszálak között, egy gyenge száraz ág reccsen apró sietős talp alatt.
Férfi forog, a sötétben keresi kedvese csillogó szempárját reménykedve.

– Szerelmem, te vagy? Vártam minden éjjel hosszú éveken át rád. Nem adtam fel, mert szerelmem csak a tiéd és másé nem lehet. Tudtam, egyszer eljössz, ha te is még szeretsz.

Kisurran a sötét árnyékból egy törékeny női alak. Hátulról megöleli a férfit. Hátához lapul. Karjait derekára fonja.

– Kérlek, ne fordulj meg, hagyd, hogy öleljelek. Utoljára hadd érezzem meleg bőrödet, illatodat.
Nem akarom, hogy lásd arcomat, túl sok ideje nem láttál, barázdákkal teli az már. Félek, meglátsz, többé már nem akarsz engemet. Szépségem nem az, amire emlékszel. Maradj így, hadd érezzelek hajnalig, hogy utoljára illatoddal megnyugvást leljek szívemben. Emlékedet halálomig őrizzem.

A férfi áll a nő ölelésében egy darabig, majd hirtelen megfordul a férfi, a hold fénye alatt két kezével a nő arcát körbefogja.

– Ó, te, azt hiszed, szépséged elhalványult szememben. Szebb vagy, mint valaha, most karomban újra, kedvesem. Nézd, az én hajam is már deres, de szemem csillogását látom szép szemedben. Szerelmem feléd nem múlik sosem el. Az idő nem vehet el tőlem.

Leültek, átkarolta a férfi óvón szerelmét, testük szorosan egymáshoz tapadt. Oly sok év tiltás után megélhették egymás érintését újra.
A férfi elővette trombitáját a hold árnyékából. Dallama már nem hívó, inkább öröm dallá alakult. Minden levegőnyi pillanat felnagyítja köztük a vágyakat. A légies hangok körbeszövik a szerelmes párt, elűzve a láthatatlanság árnyékát. A hang kanyarog, hullámzik, mint vízszín alatt rejtőző halak.
Trombita dallamának súlya van, szívünket megnyitó élmény, melyben az idő megáll, majd éveket pörget vissza. Újra, mint két fiatal, egy párrá olvadnak, mint hajdanán titokban forró ölelésbe fonódnak. Egyet tudnak, az árnyékból kilépnek, többé egymástól el nem szakadnak, halálukig egymás mellett maradnak.