„idő” – novellák címszó szerint

Írta: K. Barbara 📅 2026. 02. 05. 22:00 Romantikus ❤️ 2 👁️ 65

Lehetséges-e, hogy egy szerelem évtizedeken keresztül fennmarad? Felülírva az idő múlását?
Hát szerintem igen, harminc évvel ezelőtt a szívemet odaadtam valakinek, és azóta is szeretem. Az első naptól kezdve, egészen az utolsóig.

Tizenhét éves voltam, mikor úgy döntöttem, zongorázni tanulok. A szüleim minden kívánságomat lesték, hisz egyszem lányuk révén soha nem tagadtak meg tőlem semmit.
A zongoratanárom, Radnai bácsi nagyon kedves volt, türelmesen tanított, és mindent lépésről lépésre elmagyarázott.
A napjaim lassan teltek, hisz csak a szombatokat vártam egész héten, akkor jött hozzám Radnai bácsi, hogy újabb leckét adjon. Nagyon hasonlított a nagypapámra, aki már évekkel ezelőtt eltávozott közülünk. Sokat mesélt az unokájáról, Zalánról, aki szerinte pont nekem való fiú lenne…

Írta: K. Barbara 📅 2026. 01. 16. 16:09 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 50

Az életem egy káosz mióta szakítottunk Danival. Öt évet vett el az életemből, és öt évet én is az övéből.

Nem is értem, hogy bírtuk egymás mellett, hisz ha belegondolok, többet vitatkoztunk, mint amennyit jóban voltunk. Az első néhány hónap csodás volt; még lappangott a levegőben a rózsaszín köd. Aztán eltűnt. Jöttek a problémák. Eleinte magamnak sem mertem beismerni, de talán legbelül éreztem, hogy mikor beléptél az életembe, valami megváltozott. Hirtelen mintha földrengés lett volna a szívemben, és a gyomrom összerándult.

Eleinte csak munkatársak voltunk, aztán szoros barátság alakult ki köztünk. Te voltál a támaszom, a menedékem. Mindig neked sírtam ki magam Dani miatt, és te adtál tanácsot.

Danit abszolút nem zavarta, hogy mi ennyire jóban vagyunk, néha még át is hívtunk…

Írta: Híres B Ede 📅 2026. 01. 14. 18:17 Élet ❤️ 1 👁️ 49

Olykor, ha elmélázok a régi vasárnapok ízén, illatán, újfent fiatalnak érzem magamat. Nem több ez egy kóbor fecskevillanásnyi röpténél. Ám mégis orákulumként hat megtört, elfáradt testemre, lelkemre.

Azoknak a régen volt vasárnapoknak különleges bája volt: az egész heti szürke, feledésre ítélt hétköznapok koronája. Talán, mert a fali kalendáriumban piros betűvel villogott, talán, mert az ünnepi hangulat még a legszegényebb házaknál is kicsapott az utcára. Fortyogó húsleves illata szállt, kanyargott a piros háztetők felett ugyanúgy, mint a zsúptetős, parányi ablakos, egykori cselédházacskák felett is.

Még a levegő színe is más volt vasárnap. A vén házőrzők is kimértebben, hivatalosabb hangon csaholtak, mondhatni, csak illemből.

Mondom, villanásnyi idő mindez, a fellobbanó emlék…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 07. 01:07 Misztikus ❤️ 3 👁️ 40

Aseriel olyan helyen ébredt, amelynek ideje mérhetetlen volt. A cella falai simák voltak, se kőből, se fémből, inkább egy átmeneti anyagból, amely elnyelte a hangot. Amikor megmozdult, lépése visszhangtalan maradt, mintha a tér előre tudta volna, hogy válasz fölösleges. Az ajtón zár helyett puszta felület húzódott, és már ez az apró részlet elég volt ahhoz, hogy Aseriel megérezze: itt a megszokott rend másként működik.
Reggel egy őr lépett be, ránézett, majd zavartan kérdezte meg, mikor került ide. Aseriel nyugodtan válaszolta, hogy három éve. Az őr hitetlenkedve rázta a fejét, mert az emlékei szerint előző nap még üres volt a cella. Őszinte zavara világossá tette: itt az idő csúszik el körülötte, nem benne.
Másnap egy másik őr érkezett, aki közölte vele, hogy a kivégzés másnap…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2026. 01. 05. 03:04 Önismereti ❤️ 6 👁️ 37

Aurora kényelmesen ült a zöld fotelben. A szobában csend volt. Este volt, a lámpa tompa fénye éppen csak annyit világított, amennyi a gondolatoknak elég. Nem várt senkit, mégis furcsa vibrálás volt a levegőben, tudta, valaki érkezik hozzá.
A fény egyszer csak megváltozott.
A szoba közepén halvány derengés jelent meg, majd abból lassan kirajzolódott egy alak.
A huszonéves énje állt ott. Ugyanaz az arc, csak fiatalabban, nyitottabban, kissé rémülten. Körbenézett, majd ránézett.
– Szia… – mondta bizonytalanul. – Ugye most álmodom? Mert ez túl valóságos.
Aurora felállt, lassan odalépett hozzá, és átölelte.
– Igen, álmodsz – mondta nyugodtan. – És azért jöttél, mert meg kell tudnod valamit. Erre emlékezni fogsz.
A fiatalabb felsóhajtott, mintha eddig visszatartotta volna a levegőt.
–…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 02. 14. 19:29 Önismereti ❤️ 2 👁️ 33

Talán megélt éveim száma már megengedi, hogy általam bölcsnek vélt gondolataimat az életről összegezzem és megosszam a véleményemet. Íme, az első: Amíg az ember fiatal, addig nem ér rá élni. Mert mi is az élet igazán? Lótás-futás, munka és pénzgyűjtés. Amíg a ház fel nem épül, amíg nem áll legalább két autó a garázsban, de jó volna, ha lenne még egy nyaralónk is, hátha ráérünk majd egyszer élvezni ezeket a földi javakat. Míg mindezekre összegyűlik a sohasem elegendő pénz, addigra elröpülnek felettünk az évek. „Ember küzdj, és bízva bízzál!”, hagyta ránk bölcs üzenetét Madách Imre Az ember tragédiájában. Talán magunkévá is tehetjük ezt a biztatást, de olvassuk csak el még egyszer a színmű címét. Igen, jól értelmezzük: már nagy elődünk is tragédiának nevezi az emberi élet útvesztőit…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 09. 00:06 Spirituális ❤️ 3 👁️ 32

Vannak pillanatok, amikor a világ túl hangos, és a kötelezettségek falai túl magasak. Ilyenkor nem egy másik helyre, hanem egy másik időre vágyunk. Arra az ellopott, szent tartományra, ahol a lélek végre levetkőzheti a mindennapok fáradtságát, és ahol a vágy nem csupán érintés, hanem sorsszerű felismerés.
A Vágyak Tetoválása projekt egyik legmélyebb vallomása ez az írás: egy óda az időhöz, amit egymástól rabolunk el, hogy végül önmagunkra találjunk.

Árnyékaink menedéke

„Időt akarok rabolni nekünk. Azt a szent időt, amit a világ megtagadott tőlünk; elrejteni egy titkos zugba, ahol csak mi lelhetünk egymásra. Belélegezni az illatod, mely a levegőben vibrál, és abból a tiszta jelenlétből élni, ami csak ott létezik. Elnémítanám a külvilág zaját, hogy ne halljam a hívásokat, amik…

Írta: B.É. Krisztina 📅 2026. 02. 05. 14:24 Egyéb ❤️ 1 👁️ 27

A reggel nem ígért semmit. A fény lassan végigsétált a falon, megállt egy képnél, mintha emlékezne. A kávé keserű volt, de pontos.
Az utcán az emberek egymás mellett haladtak, nem ütköztek. Egy nő megállt, hogy felvegye a leesett levelet a cipőjéről, majd elengedte. A mozdulat nem maradt nyomtalan.
Délután a csend súlyt kapott. Nem nyomott, inkább megtartott. A gondolatok nem kértek választ.
Este, amikor a nap elfáradt, nem maradt elszámolni való. Csak az a halk tudás, hogy ma is jelen voltunk. Elég.