„lélek” – novellák címszó szerint

Írta: Krivák-Móricz Ilona 📅 2025. 12. 21. 20:09 Karácsony ❤️ 0 👁️ 16

Istennek angyala, ülj mellém ide. Ide, erre a pamlagra. Egyedül vagyok… mint mindig. Maradj ma itt velem. S üljünk csendesen, hisz szavak nélkül is értjük mi egymást.
A csend sokszor többet mond minden szónál.

Lehunyom a szemeimet, s látlak, látlak, ahogy a fehér ruhád mellettem elterül. Nézel rám, s mosolyogni készülsz. Mosolyogni, hogy erőt adj, hogy fogd a kezemet, s félelmemet eltaszítsd. Bölcs szemeid megnyugtatóak. Sugaruk gyógyító. Lelkem simogatják. Erőt próbálnak adni, hogy képes legyek megint felállni.
Felállni onnan, ahová megint letaszítottak.
Felállni a földről, hinni megint.

Karod felém nyúl, emel fel, fel, hisz önmagamtól már ez nem megy. Akarok én hinni! De erőm már fogy, s hitem sem mindig elég ahhoz a lélekben megélt feladathoz, mit megint meg kellett, hogy…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2025. 12. 18. 16:45 Romantikus ❤️ 0 👁️ 18

Az angyalok gyönyörű, bölcs, kedves, halhatatlan hírnökei voltak a Mennyországnak. Őrangyalként az embereket óvták és segítették, más csoportok az Isten mellett tevékenykedtek. Volt egy angyal, aki más volt, mint a többi. Ő közönyös volt, nem tudott szimpátiát mutatni az emberek felé. Az Úr egy nap úgy döntött feladat elé állítja és leküldi az emberek közé elvéve különleges erejét. Az angyal fellengzősen legyintett. Hamar a földön talált magát, New Yorkban. Szakadt az eső, hideg szél fújt, ő pedig a mennydörgésre és a villámlásra felkapta a fejét. Szorító érzés nyomta a mellkasát, a szíve hevesen vert. Csak nézte az óriási felhőkarcolókat, a kocsik végtelen sorát, a hömpölygő embertömeget. Leült egy lépcsőre, karjaival ölelte magát, mert fázott, a ruhák vizesek voltak rajta, hosszú szőke…

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:36 Érzelmes ❤️ 2 👁️ 15

Reggel volt, de a szoba még éjszakát hordott. Az ablak függönye mögül arany fény csorgott, lassan, óvatosan. A lány az ágy szélén ült, fejét tenyerébe temette, mintha ott rejtezne minden válasz. Gondolatai súlyosak voltak, mint a levegő vihar előtt. Emlékek kopogtak benne: kimondatlan mondatok, elhalasztott döntések. A csend nem vigasztalta, csak figyelte. Aztán felállt. A fény megérintette a vállát, és egyetlen lélegzetben megígérte, hogy ma nem marad sötétben. Mert hitt benne, hogy a nap lassan türelmet tanít, sebeket csitít, és új irányt rajzol a félve induló szívnek, amikor végre meri választani önmagát a hallgatás helyett, csendesen remélve holnapra valamivel könnyebb reggelt.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 10. 21:20 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 20

Pici voltam, és volt egy macim. A maci volt a mindenem. Fercsinek hívták. Nem volt már füle, a lába sokszor leszakadt, a szalma is hiányzott belőle, mégis ő volt a világon a legszebb. Egy pici kislány voltam, akit a szülei és a testvére sem tudtak szeretni úgy, ahogy szüksége lett volna rá – és Fercsi adta meg mindazt a gyengédséget, amit tőlük nem kaphattam meg.
Beitta a könnyeimet, csendben hallgatta a fájdalmaimat. Ha nem volt kihez bújnom, ő mindig ott volt. Nemcsak szeretett – örült is velem. Ő töltötte be mindazt az üres helyet, amit egy gyermek a szülei ölelésében keresne. Ő gondoskodott a lelkemről némán, szelíden. Ő adott vigaszt akkor is, amikor senki más nem tudott.
Gyakran éreztem, mintha egy angyal lakna benne. Talán így is volt. Ki tudja? Ha ő nincs, kihez bújtam volna?…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:19 Szerelmes ❤️ 0 👁️ 11

Mély, sötét volt ez az éjszaka. Villámlás, mennydörgés közepette
fogtad a kezem, a kezed remegett.
Gondolataim a szemeid tükrében ragyogtak,
s a lelkem felemelted.

Valós ez az álom? Szorítod a kezem, vagy csak álmodom?
– Mit kérsz tőlem, szerelmem? Mindent megadok.

– Nézz az égre. A csillagok fényesen világítanak.
Bármit kérhetsz. Szorítsd a kezem, és nézz a szemembe.

Selymes érintésed, a kezed lelkemet is megnyugtatja.
– Nem elég… nem kapsz meg engem.
Kérésed lehetetlen.
Selymes kezed nem visz Ámorba engem.

– Ne engedd el a kezem. Mindent megadok, amit megtehetem.
Adok mindent… mindent, ami vagyok.
Érezd: nem csak férfi vagyok.
Szeretlek, és én is adok.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:18 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 13

Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső.
Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon.
Szemed tükrét keresem, de nem találom.

Szomorú a vasárnap, mindig nélküled.
A lelkem száll, keres téged
a szomorú, hideg eső közepette.

Kereslek némán, vízbe burkolózva.
Hallgatom… esik az eső.
Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő.

Szomorú vasárnap, esik az eső.
Az arcod látom, az ablakból figyelve.
Az esőcseppekkel együtt merengve
nézem az esőt egyedül, az ablakon át.

Szomorú vasárnap, megint eljöttél,
de valamit nagyon elfelejtettél.
Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani,
a lelkem figyel, lát téged,
és örökre egy csillagba mélyed.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:11 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 9

Emeld fel a fejed.
– Nem merem… félek, lelkemet veszítem.

– Én vagyok. Nem látsz engem?
Selymes kezem az álladat érinti,
szemed tükrét csillogva figyeli.

– Eressz… hagyj elmenni. Nem segíthetsz.
A szívemet kés szúrja át,
hiába a szép fény, mely odaát világít.

– Én vagyok. Most már látsz.
Itt a kezem, segít – boldogságba repít.

A szívem már elszállt a széllel.
Tova… a lelkemet nem látja senki soha már.

A szó annyi csak: meg gyógyítalak.
Álmodban, éjszaka, homlokod fogva,
merengve, arcodat látva, gondolkodva,
szeretetet adva.

Adom neked a boldogságot.
Sohasem maradsz magadra.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:10 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 21

Hamarosan március, milyen szép lesz minden.
Látod, Anyu? Az ablakon kifelé figyelve csodás színeket látok,
gondolkozva, a múltba kapaszkodva.

A levendula virágzását látva illatát a tüdőm beszippantja.
A levendula virágzása, lelkem gyógyítva,
viszi a szél illatát.

S nem aggódom, mert a levendula szép, mellettem áll.
Nézd csak: egy lepke repül felettem.
Csapkodva szárnyaival, szólva, magasra szállva,
csillogva mondja: szeretlek.
El sosem eresztelek.