„magány” – novellák címszó szerint

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2025. 12. 16. 19:04 Karácsony ❤️ 0 👁️ 9

„Egy érintésnyi csodaszeretet ott kezdődik, ahol már nem várunk viszonzást.”
Antoine de Saint-Exupéry

     A hó egész nap szakadatlanul hullott, mintha az ég el akarná takarni a világ fáradtságát. A kórterem ablaka mögött szürkeség honolt, de a kis éjjeli lámpa békésen világított. Ilona a párnájára hajtotta fejét, s arra gondolt, milyen különös, az idén először nem fáj neki, hogy egyedül tölti a karácsonyt. Vagyis, hogy nem lesz otthon. A kis lakásban most sötét van, a kályha kihűlt, a fenyőfa már évek óta a dobozban maradt. Itt, a kórházban, ahol mindenkit a veszteség érzése jár át és reménykedik valamiért, most valahogy jobban otthon érzi magát. 
     A falióra ketyegése és a lélegeztető halk szisszenése olyan volt, mint egy lassú imádság, amit senki nem mond ki, mégis benne van a…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 16. 18:14 Fantasy ❤️ 0 👁️ 12

Sok csillag világított azon a hideg estén, és néha egy fehér felhő takarta el a Holdat, ami fényesen nézett kereken, világítva a fenyőfákat, csillogtatva a fehér, friss havat, ami még most is esett.

Egy faháznál égett a villany, vagy lámpás volt-e vajon, már nem tudhatom, csak láttam… vagy álmodtam?

Kifogy a tinta, a gyertya is lassan leég, este is van, de nem tudok aludni. Mi is történt akkor?

De szép ez a papír, ahogyan világít a gyertya és a kandalló. Tökéletes minden. Egyedül vagyok.

Csend van, este van, és vihar van. Tökéletes. Mi is történt?

Ez a tustoll mindig velem van, karmolja a papírt ez az írás. De mi is történt?

Tintába mártottam a tollam, ingujjamat feltűrtem, kortyoltam egy pohár bort, és gondolkodva írtam.

Mit is írhattam volna? – Magányos…

Írta: Garami Nelli 📅 2025. 12. 16. 16:11 Nosztalgikus ❤️ 0 👁️ 14

A látszat ellenére egyáltalán nem volt jókedve. Belül, ott legbelül sírt, szinte zokogott. Senki sem tudott a titkáról. Nem tudhatták és sose fogja megtudni senki, hogy mi is történt vele akkor, azon az estén. Egy szempillantás alatt megváltozott az élete. Hetekig ki sem mozdult a lakásból. Magába zárkózott, nem érdekelte senki és semmi. Teljesen átalakult az élete: nappal aludt, éjjel virrasztott... és sírt, sokat sírt... Ma azonban hosszú, hosszú idő után elhatározta, változtat remete életmódján. Moziba készül,  "A kietlen vadon" című filmet szeretné megnézni. Muszáj megnéznie, hiszen ez a film valójában róla (is) szól: a magányról, az újrakezdésről. S ezt szeretné ő is: újrakezdeni.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 10. 21:20 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 20

Pici voltam, és volt egy macim. A maci volt a mindenem. Fercsinek hívták. Nem volt már füle, a lába sokszor leszakadt, a szalma is hiányzott belőle, mégis ő volt a világon a legszebb. Egy pici kislány voltam, akit a szülei és a testvére sem tudtak szeretni úgy, ahogy szüksége lett volna rá – és Fercsi adta meg mindazt a gyengédséget, amit tőlük nem kaphattam meg.
Beitta a könnyeimet, csendben hallgatta a fájdalmaimat. Ha nem volt kihez bújnom, ő mindig ott volt. Nemcsak szeretett – örült is velem. Ő töltötte be mindazt az üres helyet, amit egy gyermek a szülei ölelésében keresne. Ő gondoskodott a lelkemről némán, szelíden. Ő adott vigaszt akkor is, amikor senki más nem tudott.
Gyakran éreztem, mintha egy angyal lakna benne. Talán így is volt. Ki tudja? Ha ő nincs, kihez bújtam volna?…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 04. 22:36 Karácsony ❤️ 0 👁️ 9

A tél vastag, fehér takarót terített a kis falu fölé. A házak ablakaiban meleg fény pislákolt, az utcákon lassú léptekkel sétáltak az emberek. Mindenki tudta, hogy különleges este közeleg: karácsony.

A falu szélén, a fenyőfák között állt egy kis ház, amelynek csöndes falai egyetlen lakót óvtak. Annát, a magányos nőt, aki évről évre egyedül töltötte az ünnepet. Fiatal korában boldog család vette körül, ám a sors kegyetlensége egy balesetben elragadta tőle férjét és gyermekeit. Attól a naptól kezdve minden karácsony ugyanazt a fájdalmas ürességet idézte fel számára.

Idén azonban valami egészen más történt. Anna érezte, mintha egy halk, titkos hívás szólítaná, hogy ne zárkózzon el tovább. Mintha a szeretet valami más formában keresné az útját felé. Amikor reggel felébredt, egy kis…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:18 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 13

Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső.
Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon.
Szemed tükrét keresem, de nem találom.

Szomorú a vasárnap, mindig nélküled.
A lelkem száll, keres téged
a szomorú, hideg eső közepette.

Kereslek némán, vízbe burkolózva.
Hallgatom… esik az eső.
Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő.

Szomorú vasárnap, esik az eső.
Az arcod látom, az ablakból figyelve.
Az esőcseppekkel együtt merengve
nézem az esőt egyedül, az ablakon át.

Szomorú vasárnap, megint eljöttél,
de valamit nagyon elfelejtettél.
Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani,
a lelkem figyel, lát téged,
és örökre egy csillagba mélyed.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:13 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 9

Február némán mosolyog.
Szakad az eső, hideg a szél, mely a szememben a Februárt idézi.
Szép ez a séta, egyedül, gondolkodva.
Néha csak a friss levegő szorul a torkomba.

Februárban, némán mosolyogva állok,
egy csodálatos világot látok.
A kérdésem viszi a szél, suttogva, halkan,
egy februári hajnalban, titokban.

Megtalálsz, Február? Mert ez a neved.
Már így hívlak, szerelmem – most már ez a neved.

Sétálva, magasra nézve, hidegben állva várok.
Rád találok. Február egy csodálatos álom.
Itt vagy mögöttem – kelts fel, ez most tényleg egy álom.

Szépen esik… februári eső esik.
Február némán mosolyog,
arcomba nézve, fényes szemekkel, suttogva.

– Február vagyok… csak álmodtad.
Csukd be a szemed, menj tovább halkan –
szólt a szél hangja, hangosan.

Február lassan…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:00 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 11

Gyere hát, fájdalom, már nem félek tőled!
Ha látsz, nézz csak a szemembe, lásd a tekintetemet.
– Végignéztelek, követtelek, itt vagyok melletted.

Ismerlek, fájdalom. Követsz, arcod nem változik sosem.
Követsz mindig, sokszor láttalak, tönkreteszed az álmomat.
Sétálj hát tovább, ne nézz hátra, a fájdalom elmúlik, a szív megnyugszik.

Egyedül sétálva a szívemben valami megint fájdalmas,
valami szorítja az erdőben. Érzem a fájdalmam,
lehet, nem fogom legyőzni sohasem.

Te, fájdalom, ki követsz engem – miért szakítod szét a szívem?
Erdőben bolyongva egyedül járok, s mindig egyvalamire gondolok.
Vizes falevelek, magány, szerelem… miért hagytál el vajon engem?

– Én vagyok az, a fájdalom. Mögötted állok, arcodra vágyok.

Ramóna mosolyogva, sírva fordult hátra, úgy nézte…