Pista sógor soha életében nem gondolta volna, hogy egyszer majd sógornője lábai között fog utazni. Ezt a kiváltságot, ha annak nevezhetjük egyáltalán, nem életében, hanem halálában kapta meg. Földi létében nem igazán vágyott társaságra, inkább a kocsmák „népét” érezte szűk családjának, nem választott magának arát. Anyja is úgy gondolta, hogy jó helyen van a fiacskája a szoknyája mellett, így özvegységében van, aki oltalmazza és elvégzi a férfimunkát a porta körül. Egy jó darabig hiányzott Pistának az asszonynép közelsége, de amikor átfordult az ötvenedik évén, megbarátkozott a gondolattal, hogy már nem alapít családot, hiszen kifutott az időből. Tiszta ruha és meleg étel mindig volt az asztalán, a pénzét meg arra költhette, amire akarta, de többnyire leginkább csak az alkoholra akarta…Tovább olvasom…
Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
A nevem Müller Kata, másodéves egyetemista vagyok a Szegedi Bölcsésztudományi Karon. Éppen a 16.00 órás vonatom várom, hogy vissza tudjak menni a koleszba. Unalmas ez a várakozás ezen a hideg téli napon. A vonat meg késik vagy 10 percet, hát miért is ne. Hideg van, nyűglődöm és ez a hülye vonat is várat magára. Valamivel le kell foglalnom magam. Nézegetem az embereket, jönnek-mennek, savanyú fejet vágnak, bennük sincs életkedv, az biztos. Amott egy anyuka tologatja a babakocsit, a gyerek benne vagy öt perce bőg már. Fáradt a szeme a nőnek, sokat aludhatott. Rázza a babakocsit, mint egy zombi. Szegény, teljesen átérzem az állapotát. Hangos zajára leszek figyelmes, a másik vágánynál egy fiatal pár vitatkozik. A pasi a haját tépi és torkaszakadtából kiabál, hogy mi a fenének kellett ekkora…Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Két keresztre feszített ember közé, beállítanak egy harmadikat. Neki még fájnak eltört csontjai, neki még sajog testét átlyukasztó szegek. Feltépett húsa, szivárgó vére. Még nem tisztult le gondolkodása. Még saját fájdalmával van elfoglalva. Ahogyan lemegy a nap, a népek is eloldalognak, a riportereknek lapzárta lesz, a híradósoknak lejár a műszak. Eddig tartott a látványosság, ideje készülni az éjszakára. Eddig volt csak érdekes, hamarosan kezdődik a tévében a Hírharsona, a Nemzeti Megmondó. Meg kell hallgatni, mit is kell gondolnia a pórnépnek! Posztok és szelfik kint vannak már, itt okafogyottá vált az érdeklődés! Asztalokra kerül az otthonokban a bőséges meleg vacsora, fellőtték már a pizsamát. Az utolsó koldus is mobiltelefonnal járkálva szelfizik még egyet, követői lájkkal díjazzák…Tovább olvasom…
Megkapta a legújabb parancsot. A „legbiztosabb kezű katona” volt, így érdemelte ki parancsnokaitól. Az előkészítés megtörtént: a helyszín és időpont rögzítése, a megfelelő fegyver kiválasztása. Mindössze a lépésenkénti, precíz végrehajtásra kellett koncentrálni: első emelet, előtte zöld rét – egy pillanatra elvonták figyelmét az ide-oda röpködő pillangók –, szemben a célszemély. Ővelük sose foglalkozott. Mutatóujja már a ravaszon, a piros jel megjelent a célponton. Aztán a lézersugár útjába belerepült egy lepke, egy halálfejes. Anyját látta hirtelen, amikor kisgyerek korában a réten heverészve a homlokáról egy ugyanilyet hessegetett el. Döbbenten engedte vissza a ravaszt. Megbizonyosodott, hogy a továbbiakban nem folytathatja.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Egy hét után végre elállt az eső. Az aratási hold közönyösen csorgatta fényét a harcmezőre. Három éve tartott a háború. Már egyik fél sem vette a fáradtságot, hogy a tetemeket összeszedje a senki földjéről. Az ellenségek a halálban békét kötöttek, szelíden feküdtek egymás mellett kicsavarodott végtagokkal. A nyári hőségben gyorsan bomló testek émelyítő, édeskés szagát, évekkel később is érezni lehetett a környéken. A juhászok még sokáig másfelé terelték a nyájat, pedig itt volt a legdúsabb a fű. A lövészárokban bokáig sárban cuppogtak a katonák. Halkan beszélgettek, cigarettáztak, pipáztak. Arra gondosan ügyelt mindenki, hogy harmadikként soha ne gyújtson rá egy szál gyufáról. Az ellenség meglátta a fényt, és a harmadikat szinte biztosan lelőtte. A többiektől elkülönülve zömök…Tovább olvasom…
A város azon az estén más illatot hordott. Friss kenyér és nedves kő illata keveredett a levegőben. A lámpák sárgán izzottak, a kirakatok üvegeiben elcsúszott az idő, és ott állt Hessi a kis tér közepén, kezében egy kulccsal, amelyről fogalma sem volt, melyik zárhoz tartozik. A kulcs hideg volt, mégis furcsán ismerős. –A kulcs biztosan a tiéd – szólalt meg mögötte egy férfihang. Hessi megfordult. A férfi kabátja kissé gyűrött volt, mintha sokat ült volna padokon. Az arca nyugodt, a tekintete tiszta, a hangjában volt valami meleg, ami azonnal oldotta a mellkasban húzódó feszültséget. – Én sosem hordok ilyen kulcsot – mondta halkan. – Nem az enyém. Milyen nehéz. A férfi elmosolyodott. – A nehéz dolgok gyakran vezetnek oda, ahol könnyebb lesz. Tartson velem. Elindultak egymás mellett…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
– Elvitte… – motyogta holtra váltan. Öt perccel később Csábi Lacika ajtaján dörömbölt. Ötven év körüli borostás ember jött elő, bal arcát égésnyomok csúfították, melyektől egyik szeme is eltorzult. A környéken ismerték, szerették a kislányt. – Nem tudom, ki lehetett az a barom! – töprengett Lacika. – Van egy haverom az Angyal utcában, talán tud segíteni. Futva tették meg a kétszáz méteres utat. Onnan tovább küldték őket a Tűzoltó utcába. Végül egy harmadik címen, a Vágóhíd utcában sikerült nyomra bukkanniuk. – Miért segítenék? Nem szokás más üzletét rontani – nyafogta a pizsamás, nyeszlett férfi. – Mert, ha nem segítesz, a szart is kiverem belőled – mosolygott kedvesen Csábi Lacika. – Hagyd! – vette elő a tárcáját Hajni. Baj esetére tartalékolt negyvenezer forintját nyújtotta át a…Tovább olvasom…