– Mama, a tehén bevitte a paplant az istállóba! – rohant lihegve Palkó. – Micsoda? A mama utánaindult, és az ajtóban megdermedt. Bözsi a szénán feküdt, gondosan betakarózva a virágos paplannal. – Bözsi, te meg mit művelsz? – Pihenek – felelte a tehén álmosan. – Paplan alatt? – Hideg volt az éjjel. – A tehén szalmán alszik! – Az tegnap volt – bőgte Bözsi. – Ma új életet kezdtem. Palkó vigyorgott. – Olyan, mint egy nyugdíjas néni. Bözsi sértetten fújt egyet. – Tévedés. Én luxustehenészetet vezetek. Ekkor a kecske is benézett. – Szabad hely van? – Csak paplannal és horkolás nélkül – felelte Bözsi méltósággal. A tyúk az ablakból kotkodácsolt: – Ez már panzió, istálló helyett, kérem szépen!Tovább olvasom…
Kiemelt
Az erdő szélén hajnalban még a levegőnek is más illata volt, mint bárhol máshol a környéken. Hideg avar, átázott kéreg, régi esők maradéka. A fák szürkén álltak egymás mellett, az ösvény tompán húzódott befelé, és aki idáig eljutott, többnyire visszafordult. A faluban azt mondták, ezen a részen elfáradt a föld. Shami minden hajnalban ide jött. Hosszú szoknyája alján mélypiros, kék, arany és zöld színek futottak végig. A színek éltek rajta. A kezében egy fémkannát vitt, egyszerűt, kopottat, olyat, amelyről senki sem gondolta volna, hogy különös dolog rejtőzik benne. Ugyanahhoz a bükkfához ment minden hajnalban. A törzs széles volt, világos, repedezett, a gyökerei vastagon ültek a földben. Megállt előtte, végigsimított a kérgen, aztán lassan önteni kezdett. A kannából sűrű, fényes szín…Tovább olvasom…
Ketten sétáltak, a virágba borult külvárosi fasoron. Hajlott hátú öregasszony és egy kilenc év körüli kislány. A szelíd áprilisi nap könnyen áttört a zsenge levelek között, és tetszetős mintákat rajzolt a járdára. A gyerek ugrándozva haladt nagyanyja mellett, mézszínű copfja lengedezett, akár a fiatalság zászlaja. Váratlanul rákiáltott az öregasszonyra, s megragadta a karját. Jól látszott, hogy a bal kezén csak három ujja van. – Nézd, mama! Sündisznó! – Ne ijesztgess, te gyerek! – Nézd, milyen aranyos! Nézd, hogy fut! Mintha kerekeken gurulna! – Látom. Tényleg aranyos, ők így közlekednek. A sün óvatlanul át akart szaladni az úttesten. Ebben a pillanatban egy teherautó fordult ki az egyik keresztutcából. Végigdübörgött a szűk utcán, s a sündisznó mozdulatlanul maradt fekve. A gyermek…Tovább olvasom…
Kezéből sorra potyogtak ki a különböző könyvkötetek, ahogy megpróbálta elrendezni azokat a polcokon. A nő szépséges jelenség volt: bordó, bársonyos, viktória korabeli ruhát viselt, hozzáillő cipőkkel, néhány ékszerrel és visszafogott sminkkel kiegészítve. Ekkor valaki belépett a kifinomult könyvtárba. – Merissa, ha gondolod, ma együtt vacsorázhatunk. – Rendben, apa – mondta a nő, majd egy pálcaintéssel a helyükre rakta a köteteket. – Akkor ma én főzöm a vacsorát – nézett apjára halvány mosollyal. Nicolas Corbie bólintott. – Lányom – szólt a férfi komoly, de nyugodt hangon. – Érthető, ha ideges vagy. Merissa egy ideig hallgatott. Sötétkék szeme zavartan újra és újra a padlóra tévedt. – Jól vagyok, apa – mondta végül, már apjára nézve. – Rendben, de normális, ha…Tovább olvasom…
A negyvenes éveiben járó férfinak napról napra komoly fejtörést okozott egy kisbaba megfelelő ellátása. Legalábbis, ami az ezzel járó kellékeket és babadolgokat illette. Pelenka, popsikrém, törlőkendő, tápszer, cumik színes és remélhetőleg széles választéka. Kellő mennyiségű babaétel, hiszen a világért se akarta, hogy bármelyik pillanatban hisztis, egyre követelőzőbb sírás legyen a vége egy nyugodtnak aligha nevezhető délelőttnek. És akkor még ezekhez jöttek hozzá a plüssállatok tömegei, a babatakarók és egyebek. Most mégis azért volt ennyire izgatott, mert egy fantasztikusan sugárzó, igazi bombázó hölggyel találkozott, aki ultimátumot adott neki arra vonatkozóan, ha nem lesz vele maximálisan őszinte egy füst alatt azonnal és haladéktalanul, szakít vele. Az étterem – ahol találkoztak…Tovább olvasom…
A legjobb barátnője valósággal sugárzó boldogsággal jelentette be, hogy végre úgy érzi, hogy eljött a megfelelő pillanat, hogy maga mögött hagyja régi, hullámvasútszerű életét, és végre valahára külföldön kezdhessen új életet. Először el sem akarta hinni. Elvégre már egészen óvodáskoruk óta ismerték egymást ők és a szüleik is, és úgy össze voltak nőve, akár a tojás meg a héja, vagy mint két igazán nagyon jó testvér. Akár egy jól kifent, éles szikepenge hasított belé a váratlan hír: – Képzeld csak Jutkám! Annyira boldog vagyok, hogy végre talán sikerül megvalósítani az álmaimat, és új életet kezdhetek! Talán még sikerülne egy kis pénzt is összehozni, mert a jelenlegi állásom már kész katasztrófa, és hiába könyörgök mindig, ha eljön a fizetésemelés kérdése, a vezetőség csak húzza az orrát…Tovább olvasom…
Bart-ék járgánya lassan egy új tájra ért. Itt már néha felbukkant egy-egy kiszáradt bokor, a földön kisebb homokbuckák éktelenkedtek, és a távolban egy sziklába vésve az alábbi felirat volt látható: Rémpuszta Bart kissé értetlen arccal figyelte a feliratot. Jack hangosan csámcsogva rágcsált egy almát, rá sem nézve a sziklára. Kelly minden homokbucka láttán rosszul lett. Nem igazán bírta a hatalmas ugrásokat, amit a járgány a homokbuckák eltiprásakor produkált. – Bart, nem tudnánk egy kicsit óvatosabban menni? – érdeklődött Kelly. – Ennél lassabban nem megy, ez a minimumsebesség! – felelte Bart. – Hé Kelly, egyél egy kis almát! Észre se fogod venni, hogy zötykölődünk. – jegyezte meg Jack. – Köszi, de inkább kihagyom. Nem azért jöttem, hogy félúton megfulladjak. – jelentette ki…Tovább olvasom…
„Még egy utolsó simítás és kész!” – gondolhatta. Mit fognak szólni, ha egyszerűen csak fogja magát és odaállít?! Elvégre magyar szakból totálisan elkaszálták, és a megmaradt történelemmel talán nincs is joga, hogy ünnepélyes keretek közt átvegye a diplomáját!” – Érzések hullámvasútja kezdett fokozatosan zakatolni folyamatosan feszült és idegeskedő elméjében. Arról már nem is beszélve, hogy kedvese – akinek feltette a nagy kérdést, hogy szeretne-e a felesége lenni, élete asszonya – még mindig habozott, és kétértelmű, homályos válaszokat adott a lánykérésre. „Ez aztán sehogyan sem járja!” – szögezte le magában. És ez az átkozott nyakkendő is pont jókor tud félrecsúszni, amikor az ember már késésben van, vagy épp a finisben. Nagy nehezen megigazította magán a tallárt, a fehér díszkesztyűt…Tovább olvasom…